pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

A Csehországba utazók többsége először Prágába tart, és ezt jól is teszi. Az ezertornyú városban több vakációra való érdekesség található. Ám hiba lenne csak Prágát megnézni, sőt akár kirándulásaink egyetlen kiindulópontjául választani, még akkor is, ha számos izgalmas egynapos kirándulás tehető a fővárosba.

A kelet-európai országok között is imponáló az utóbbi években regisztrált cseh gazdasági eredményekhez az idegenforgalom is hozzájárult. Az idegenforgalom a magánszektorban koncentrálódik. Az összes vállalkozásból 0,5% idegenforgalmi.A cseh cégbírósági bejegyzések arról tanúskodnak, hogy az idegenforgalom “rovatába” eddig több, mint 45 ezer vállalkozás került bejegyzésre. E számból pedig az utazási irodák száma eléri a 4000-et. A 10 milliós országban talán ez egy kicsit nagy szám, de e szám is tükrözi az ebben az iparágban jelenlévő problémákat. Ilyen például az, hogy a fogyasztóvédelem még gyermekcipőben jár: az utazási iroda csupán az alaptőkéjével felel (ez minimum 100.000 korona) tevékenységéért. A piacon jelenlévő utazási irodák még nem profiltiszták.

A kivételes világi örökséghez társul a templomépítészet, amely Csehországban éppannyira pompás, mint Európa más vidékein. A környezettel az elmúlt évtizedekben igen mostohán bántak, a meggondolatlan iparosítás, amelyet számos újságcikk és tv-műsor is kritizált, nagy rombolást vitt véghez. Bár az ország néhány gyönyörű, erdős hegyvidékén fájdalmas pusztítást okozott a levegőszennyezés, a táj azért nagyrészt még romlatlan, a folyók, a sziklák, az erdők és mezők bájos ellentétei a városok, falvak és udvarházak másféle szépségeinek. Amikor utunkat tervezzük, tartsuk észben, hogy az ország most gyógyul ki abból, amit abnormális fejlődés-ként szoktunk emlegetni. Várak és kastélyok Dél-Csehországban A történelmi emlékek gazdagsága, a kedvező árszínvonal és a könnyű megközelíthetőség ellenére Csehország manapság nem tartozik a magyar turisták legnépszerűbb úti céljai közé. Aki mégis errefelé veszi az irányt, Prágát, esetleg Karlovy Varyt vagy valamelyik híres fürdőhelyet keresi fel. Érdemes azonban tudni, hogy a szlovák, illetve az osztrák határ közelében, Dél-Csehországban számos gyönyörű történelmi város található, melyek mindegyike megér legalább egy hétvégi kirándulást. Cesky Krumlov szabad királyi város, ahol hihetetlenül kis területen több mint háromszáz történelmi jelentőségű egyházi és világi épületet maradt az utókorra. A városban jóformán alig lehet olyan épületet találni, amelyet ne hatna át a történelem szelleme. Egyedülálló a reneszánsz kastély, ahol kiállításokat rendeznek manapság. Az egykori városi sörfőzdében művészeti galériát rendeztek be. Ceske Budejovice szintén szabad királyi városként tett szert pompás épületeire és egykori gazdagságára.

A XIII században alapított település legfőbb látnivalói a következők: a II. Premysl Otokár tér, a gótikus-reneszánsz Fekete-torony, a település legrégebbi épülete, a kolostor, a várost védő várfalak maradványai és a Vasszűz tornya, amely a szóbeszéd szerint kínzókamraként is szolgált egy időben. Kontinensünk legrégebbi lóvasút pályáját is itt találjuk, e különleges műszaki műemlék történetének külön múzeumot is szenteltek Bujanovban. A Zöld Ághoz címzett fogadó és a Császári és Királyi Sóraktár mellett azonban egyik legnépszerűbb látnivalója a városnak a Budvar sörgyár, ahol eredetiben lehet megkóstolni e zamatos ital egyik leghíresebb márkáját. Telc városa kereskedelmi útvonalak kereszteződésében jött létre szintén a XIII században. Gótikus, barokk és reneszánsz épületeinek és egyházi műemlékeinek köszönhetően az UNESCO a kulturális világörökségek közé sorolta a települést. A legfontosabb látnivaló a Szent Jakab templom, a Szentlélek temploma és a Mária-szobor a barokk szoborcsoporttal. Érdemes innen rövid kitérőt tenni a közeli Jihlavába patinás városközpontja miatt, Britnicébe a reneszánsz kastély, Stonarovba pedig a románkori kerek templom miatt. Jindrichuv Hradec ódon városa egy hatalmas várral és kastéllyal büszkélkedhet. Díszes paloták és reneszánsz körbástya tesz teljessé a történelmi körutazást ebben a városban. Keresztelő Szent János templomában megcsodálhatjuk a legnagyobb cseh népi, mechanikus jászolt, a település környékén pedig érintetlen természeti környezetben, gránitsziklák és tiszta vizű folyók között pihenhetünk. Nem messze innen találjuk a középkori Csehország leggazdagabb városát, Kutná Horát. Az ezüstbányászatnak valamint a prágai garas készítésének köszönhetően csodálatos szépségű templomok és kolostorok épületek itt, a világszerte ismert, hátborzongató csonttár is itt található a mindenszentek templomában. Znojmo, mely csupán 40 km-re található Bécstől, más vonzerőkkel rendelkezik. Ez a város a délcseh borvidék központja, híres továbbá vára és a városháza a rotundával, valamint a város alatt húzódó óriási pincelabirintus.

Ha belefáradtunk a városnézésbe, térjünk be egy kávéházba (kavárna), kávéra vagy egy szelet süteményre. A csehek a világ legjobb cukrászai közé tartoznak, készítményeik nagyon ízletesek. A csábításnak érdemes is engedni, még akkor is, ha az elköltött összeg esetleg a vacsora árából hiányozni fog. De nem valószínű, hogy kihagyjuk a napnak ezt a kulináris élvezetbeli csúcspontját. Kerüljük el a csalódást keltő egzotikus (nem cseh) konyhájú éttermeket, és keressük a helyi specialitásokat. A minden elképzelhető alapanyagból készített levesek nagyon laktatóak lehetnek. De hagyjunk azért helyet a sertésszeletnek (veprové maso) is, amelyhez a hús levében úszó knédli (knedlíky) legyen a köret. A rafináltabb fogásokat a fehérborban enyhén megpárolt libamáj (husi jatra) vagy ponty (kapr) reprezentálják. Készüljünk fel arra, hogy a leírhatatlan zöldségköretekben, illetve salátákban sem fogunk csalódni, de a knédlit ezek mellett se hagyjuk ki. Végül tetézzük meg a vacsorát mézédes szilvával vagy cseresznyével. Ugyancsak jól választunk, ha desszertként rétest (závin) vagy palacsintát (palacinky) rendelünk. A világos sör készítésének módját ezen a tájon, Plzenben és másutt fejlesztették és nemesítették ki. Hiába illetik a felvizezett söröket a világ más részein számos cseh hangzású névvel, azok össze sem hasonlíthatók a csehországi (és morva) sörgyárakban főzött nehéz és ízletes itallal. Csakúgy, mint a plzeni óriásoknak, Prágának (Smíchovnak), Budejovicének és a többi város sörgyárának is megvan a többnyire sajátságos ízű terméke. Nem minden cseh sör világos. A Prágába látogató turisták közül kevesen mulasztják el, hogy megízleljék a barna sört, amit az U Flekuban (Az Órához), a város leghíresebb kocsmájának helyiségeiben szolgálnak fel.

 

 



találat
Részletes találati lista
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!