Szudán, Nílus, piramisok és a fekete fáraók sivatagi birodalma
13 napos körút
Szudán ókori emlékei csak az egyiptomi műemlékekhez mérhetőek, de némely tekintetben azokon is túltesznek. Kevesen tudják, de Szudánban több piramis található, mint Egyiptomban. Ez az utazás más, mint a többi, mert vendégházakban, táborokban alszunk, felettünk a csillagos ég, körülöttünk a sivatag. Néhány év múlva már szállodák kényelmes, de egyhangú, és semleges világa várja majd az utasokat. Miért érdemes még idelátogatni? Mert Afrikában talán sehol sem ilyen kedvesek és vendégszeretőek a helyi lakosok, mint ezen a vidéken.
Alapár tartalmazza
a szállást helyi 3*+-os szállodákban, kétágyas szobákban, egyszerű núbiai vendégházakban és sátortáborban, reggelit és vacsorát Kartúmban, Kartúmon kívül teljes ellátást, helyszíni közlekedést légkondicionált terepjárókkal, megadott programokat és belépőjegyeket, nemzeti park belépőket, magyar idegenvezetést
Alapár nem tartalmazza
nemzetközi repülőjegyet illetékkel, a borravalókat, vízum költség, útlemondási biztosítást, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás
1. nap: Budapest – Kartúm
Kora délután elutazás Budapestről menetrend szerinti járattal, átszállással Kartúmba, Szudán fővárosába. Érkezés a késő esti órákban. Szállás Kartúmban (1 éj).
Szállás: Plaza Hotel
2. nap: Bajuda sivatag - Khandag - Dongola - El-Seliem (530 km)
Korai reggeli a szállodában, majd terepjárókkal a Bajuda sivatagon át az ország közepe felé, Dongolába indulunk. Útközben fotószüneteket tartunk, az egyik ilyen megállónk Omdurman környékén lesz, ahol termeszvárakat láthatunk. Megnézzük a Nílus partján álló Khandag erődöt (helyi nevén Qela Qela – vörös erőd), mely a Mameluk dinasztia időszakában épült, és fontos szerepet töltött be a folyami kikötő és a karavánutak ellenőrzésében. A három núbiai keresztény királyság közül az egyik, Makuria fővárosa volt Dongola, mely fénykorát a 9-11. században élte. A Nílust keresztezve érünk El-Seliem faluba, ahol a szállásunk lesz (1 éj).
Szállás: Sharli Bonni Hotel
3. nap: El-Seliem - Dongola - Tajab - Sesibi - Soleb
Napfelkeltekor gyönyörködünk a sivatag szépségében, reggel megnézzük a helyi piacot Dongolában, majd továbbutazunk a sivatagi úton. Ez az út része az Egyiptom felé tartó egykori „40 napos” karavánútnak, melyen hajdanán a núbiai kereskedők az árukkal megrakott tevéikkel közlekedtek. Útközben megállunk ebédelni, majd Tajab falunál megcsodáljuk az előttünk elterülő Nílus látványát. Sesibibe érkezve megnézzük Ehnaton fáraó, Átonnak szentelt templomát. Végállomásunk az egyik legszebb egyiptomi templom, melyet III. Amenhotep fáraó építtetett Soleb-ben Ámon-Ré, a Napisten tiszteletére. A napnyugtát a templom romjai között várjuk meg. Szállás tradicionális núbiai vendégházban, a templom közelében (1 éj).
4. nap: Dosha - Sai-sziget - Abri - Kosha
Napkeltekor készítünk néhány képet a soleb-i Ámon templomról, majd a Nílus mentén fekvő kis farmokon megismerkedünk az itt élő núbiaiakkal. Ezután Jebel Dosha felé vesszük az irányt, ahol III. Tutmozisz sziklakápolnáját és más sziklaalakzatokat nézünk meg. A következő megállónk Sadengánál lesz, ahol Tiye-nek, III. Amenhotep feleségének a temploma található. Sadenga temetőjében találkozunk először vályog piramisokkal. A Sai-szigetre csónakkal jutunk el, megtekintjük a város vályogtéglás házait, erődjét. Érdekessége, hogy a 16. századi erőd építésénél a korábbi korok hasznosnak vélt építőanyagait, hieroglifákkal ellátott kőtömböket, keresztény templomok köveit mind felhasználták. Átkelünk a Níluson Abrinál. Szállás Koshában, egy núbiai énekes vendégházában (1 éj).
5. nap: Abri - Harmadik-zuhatag - Tombos (180 km)
Reggeli után megnézzük a helyi piacot Abriban. Innen folytatjuk az utunkat Tombosba. Rövid megállót teszünk Koyeka faluban egy muszlim szent ember sírjánál. Utunk mentén megcsodáljuk a szépen festett és dekorált núbiai házakat. Ellátogatunk a Nílus Harmadik zuhatagához, majd utunkat folytatva az egyiptomi Óbirodalom idejéből fennmaradt núbiai sziklarajzokat keressük fel. Szállás Tombos-ban, núbiai stílusú vendégházban (1 éj).
6. nap: Tombos - Kerma – Kawa
Reggeli után ismerkedünk az ébredő Tombos faluval, megnézzük I. Tutmozisz sztéléjét, melyet az egykori núbiai királyság, Kerma fölött aratott győzelmének emlékére emeltek, majd a partra sétálva gyönyörködünk a Nílus látványában. Ezután Kerma-ba utazunk, ebéd egy helyi étteremben. A közel 4500 éves település az egyike Afrika legősibb lakott területeinek, ahol már akkor művelték a földeket és állatokat tartottak. A régészeti területen megnézzük az agyagtéglákból készült különleges, 19 méter magas Nyugati Deffufát, Kheopsz fáraó piramisa után a második legnagyobb építményt a kontinensen, valamint a múzeum gazdag kiállítását. A napot Kawa-ban fejezzük be, mely a Kusita Királyság fontos települése és vallási központja volt. Szállás sivatagi sátortáborban Kawa-ban (1 éj).
7. nap: Kawa - Ó-Dongola – Karima
Reggeli után Ó-Dongolába utazunk a 7-14. század közötti keresztény Makuria királyság központjába. A régészeti területre érkezés után meglátogatjuk a templom és kolostor romokat. A program végeztével a Núbiai sivatagon keresztül jutunk el a szálláshelyünkre, Karima közelébe. Szállás núbiai vendégházban Jebel Barkal környékén (2 éj).
8. nap: Karima - Kőerdő - Jebel Barkal
Reggel Kurru-ba látogatunk a királysírokhoz, ahol a Kusita Királyság és a 25. dinasztia királyai és királynői nyugszanak. Két, piramis alatt található káprázatosan díszített sírkamrát nézünk meg, az első Tanut Amani király sírja, a második pedig az édesanyjáé, Kalahata királynőé. Utunkat Karima felé folytatjuk, útközben felkeressük a karimai „kőerdőt” is, ahol megkövesedett ősi fák maradványai találhatóak a sivatag homokjában. A Jebel Barkal-i, Ámon és Mut templom megtekintése után, napnyugta előtt felmegyünk a Jebel Barkal 100 méter magas és 200 méter széles homokkő magaslatára, ahonnan gyönyörűen látható a sivatag, a Nílus, és az alattunk elterülő ókori romterület, valamint a piramisok is. A 25. dinasztia idejében, amikor a núbiaiak uralkodtak Egyiptomban, Jebel Barkal városát Napataként ismerték, ahol csodálatos paloták és templomok álltak. Az 1870-es években a híres zeneszerző, Giuseppe Verdi is megemlíti legendás operájában, az Aidában.
9. nap: Karima - Nuri piramisok - Bajuda sivatag - Meroe
Reggeli után látogatást teszünk a Karima-i piacon, mely a maga valóságában mutatja meg számunkra a szudáni emberek hétköznapi életét, termékeit és vásárlási szokásait. Átkelve a Níluson felkeressük Nuri piramisait, Szudán legrégebbi ilyen épületeit, Taharka uralkodó temetkezési helyét. Megnézzük a Gazali-völgyben található keresztény kolostor maradványait is. Keresztülvágunk a Bajuda sivatagon, hogy felkereshessük Szudán leghíresebb látnivalóit, az UNESCO Világörökségi listán szereplő Meroe-i piramisokat. Idő függvényében megállunk egy nomád családnál, és találkozhatunk a Hassania törzs nomádjaival is. Szállás komfortos sátortáborban Meroe-ban, a piramisok déli csoportja közelében (1 éj).
10. nap: Meroe - Mussawarat El Sufra - Naga
A délelőtt egy részét Meroeben töltjük. A meroe-i Király Nekropolisz alig néhány kilométerre található a Nílustól. Felkeressük a piramisokat akár gyalogosan, akár teveháton, majd a Nílus partján fekvő egykori királyi város emlékeit látogatjuk meg. Musawwarat El Sufra-ban megnézzük az Elefánt és az Oroszlán templomokat. Ezt követően Nagaban állunk meg, ahol az Apedemak (oroszlán) templomot látogatjuk meg, valamint a közelében található, római hatást tükröző Kioszkot keressük fel. Szállás Meroe környékén, komfortos turistaházakban (1 éj). Szállás: Raidan Tourist Village
11. nap: Naga - Hatodik-zuhatag – Kartúm (170 km)
Reggel elhagyva a sivatagot Kartúm felé utazunk. Motorcsónakkal felkeressük a Nílus Hatodik-zuhatagát, majd folytatjuk utunkat. Érkezés után vacsora, szállás Kartúmban (1 éj).
Szállás: Plaza Hotel
12-13. nap: Kartúm - Budapest
Reggeli után autóbuszos városnézés a Kék és Fehér-Nílus találkozásánál alapított fővárosban Kartúmban, felkeressük a Nemzeti Múzeum különleges és értékes régészeti kiállítását, valamint a Köztársasági Palota Múzeumát. Felkeressük a Kék és Fehér-Nílus találkozását, majd látogatást teszünk Omdurmanban, ahol megnézzük Mohammaed Ahmed Mahdi mauzóleumát és a Khalifa Múzeumot. Ebéd után a piacra látogatunk, ahol a bazárban vásárolhatunk a tradicionális és egyéb ajándéküzletek portékáiból. Visszatérünk a szállodába egy kis felfrissülésre, majd egy tradicionális szudáni vacsorával, élőzenés kísérettel zárjuk programunkat. Késő este a menetrendtől függően transzfer a repülőtérre, hazautazás a 13. napon kora hajnalban átszállással Budapestre.
A programok és a szálláshelyek változtatásának jogát irodánk fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszínek
Jebel Barkan és Napatan régió régészeti helyszínei
Meroe régészeti terület
Szállás
Helyi 3*+-os szállodákban, kétágyas szobákban, egyszerű núbiai vendégházakban és sátortáborban.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
1. nap: Budapest …
Elindulás Budapestről, átszállással Nairobiba. Étkezések és éjszakázás a gép fedélzetén.
2. nap: … Nairobi – Masai Mara Vadrezervátum
Érkezés Kenya fővárosába, Nairobiba, majd transzfer a hotelbe, reggeli. Délelőtt városnézés, mely során megtekintjük a főváros legfontosabb látnivalóit. Ezt követően ebéd a Carnivore étteremben, ahol megkósolhatjuk az igazi kenyai fogásokat, és ha szerencsénk van, akkor krokodil is van az étlapon. Ebéd után utazás a Nagy-hasadékvölgyön keresztül a Masai Mara Vadrezervátumba. Vacsora és szállás a rezervátumban.
3. nap: Masai Mara Vadrezervátum
Reggeli után számtalan vadlesen veszünk részt a rezervátumban. Kenya legnépszerűbb parkjának 1571 km2-es területén több mint egymillió gnúra, félmillió gazellára és rengeteg egyéb nagyvadra (zebra, impala, zsiráf, stb.) ororszlánok, leopárdok, gepárdok vadásznak. Vacsora és szállás a rezervátumban.
4. nap: Masai Mara Vadrezervátum
Reggeli, majd folytatjuk a rezervátum állatvilágának felfedezését. A Masai Mara a világhírű tanzán Serengeti Nemzeti Park észak-keleti nyúlványa. A helyiek a területet egyszerűen Marának nevezik, melynek jelentése „foltos”, ezzel utalva arra, hogy távolról jellegzetes ernyős lombozatú fák, cserjék és a felhők árnyéka pöttyözi a végtelen szavannát. Előtagja, a Masai pedig az itt élő maszáj népcsoportra utal. Vacsora és szállás a rezervátumban.
5. nap: Nakuru-tó Nemzeti Park (Lake Nakuru)
Korai reggeli, majd utazás a Nakuru-tó Nemzeti Parkba. Utunk során a Nagy-hasadékvölgy festői szintjein haladunk keresztül, hogy elérjük a madárvilágáról híres parkot. Délután vad- és madárles, mely során a flamingókon kívül jó eséllyel láthatunk leopárdot, illetve fekete és fehér orrszarvút is. Vacsora és szállás lodge-ban, a nemzeti park területén.
6. nap: Amboseli Nemzeti Park
Korai reggeli után utazás a hósapkás Kilimandzsáró lábánál fekvő Amboseli Nemzeti Parkba. Kenya leglátogatottabb parkja teljesen sík, füves puszta, mely főképp patás állatokban és elefántokban gazdag, de persze megtalálhatóak itt a ragadozók és dögevők is, mint például a hiénák, sakálok és keselyűk. Vacsora és szállás a nemzeti park területén.
7. nap: Mombasa
Reggeli, majd utazás az arabok által alapított tengerparti városba, Mombasába. Érkezés után a szobák elfoglalása. Szabadidő, fürdés, pihenés. Vacsora és szállás Mombasában.
8-11. nap: Mombasa
Reggeli, majd egész nap fürdés, pihenés a tengerparton. Vacsora és szállás Mombasában.
12. nap: Mombasa – Nairobi
Reggeli, majd visszautazás autóbusszal Nairobiba. Érkezés után búcsúvacsora, ezután transzfer a repülőtérre.
13. nap: Nairobi – Budapest
Elrepülés kora hajnalban átszállással. Hazaérkezés Budapestre.
a szállást helyi 3*+-os szállodákban, kétágyas szobákban, egyszerű núbiai vendégházakban és sátortáborban, reggelit és vacsorát Kartúmban, Kartúmon kívül teljes ellátást, helyszíni közlekedést légkondicionált terepjárókkal, megadott programokat és belépőjegyeket, nemzeti park belépőket, magyar idegenvezetést
nemzetközi repülőjegyet illetékkel, a borravalókat, vízum költség, útlemondási biztosítást, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás
repülőtérit illetékek, vízum költsége
Borravalók kb. 60 USD/fő
A részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Indulás időpontját megelőző 30 napon belül a teljes összeg fizetendő!
A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az idulás előtt fizetendő.
Pénz: USD-t érdemes vinni. Az árviszonyok a magyarnál olcsóbbak. Közbiztonság: átlagos. Forgalmas helyeken lopásveszély. A meglátogatandó helyek egyébként biztonságosak, európai turisták által rendszeresen látogatottak.
Feszültség: 220 V körül. Európai dugaszok általában használhatók, de javasolt világadapter beszerzése.
repülővel, menetrend szerinti járattal, átszállással
Tervezett menetrend (változhat):
Október 27. Budapest - Isztambul 14:05 17:10 TK1034 / kb. 2 óra 5 perc
Október 27. Isztambul - Kartúm 19:50 23:05 TK 680 / kb. 4 óra 15 perc
November 8. Kartúm - Isztambul 01:25 06:50 TK 681 / kb. 4 óra 25 perc
November 8. Isztambul - Budapest 08:30 08:30 TK1035 / kb. 2 óra
Helyi 3*+-os szállodákban, kétágyas szobákban, egyszerű núbiai vendégházakban és sátortáborban.
félpanzió, Kartúmon kívül teljes ellátás, italok nélkül
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont