Ismeretlen Itália, az olasz csizma sarka
7 napos buszos körutazás Olaszországban
Leccét a barokk Firenzéjének is nevezik, a stílus sajátságos megjelenése miatt. Felkeressük a Santa Croce templomot, melynek kőszobrai különleges formákat mutatnak, a város Dómja egy különleges téren áll a Püspöki palota és a Papnevelde szomszédságában, 12 oltárának némelyikét különleges anyagból készítették.
Alapár tartalmazza
Utazás autóbusszal, 6 éj szállás, reggeli ellátás, idegenvezetés. Az út részvételi díja minden esetben csak a csoportkísérő idegenvezető díját tartalmazza. Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
Alapár nem tartalmazza
Útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,5 %-a), betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás, programok költségei, VOX készülék, kikötői illeték, idegenforgalmi adó.
1. nap: Indulás 06.00 órakor Budapestről. Folyamatos utazás Olaszországba. Szálláshely elfoglalása az adriai tengerpart legnagyobb üdülőhelye, Rimini közelében.
2. nap: Reggeli után utazás Urbinoba, ahol meglátogatjuk a sokak által Itália legszebb reneszánsz épületének tartott Hercegi Palotát, mely egyben Marche tartomány Nemzeti Képtára is. Felkeressük Raffaello szülőházát, majd tovább folytatjuk utunkat Loretoba. A város bazilikája neves zarándokjáró hely, a főoltár mögött találjuk a Szent Ház szentélyét, ugyanis az "angyalok" Názáretből ide röpítették Mária házát. Szállás Barlettában vagy környékén.
3. nap: Reggeli után felkeressük Tranit, melynek Zarándokok Szent Miklós temploma a helyi román stílus jellegzetes példája, a pugliai templomok "királynője", szinte a tengerből emelkedik ki. Innen a Gargano Nemzeti Park területén keresztül először a barlang templomáról híres, 800 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Monte San Angeloba érkezünk. Zarándoktemploma egy sziklában található barlang, melyben a hagyomány szerint többször megjelent Mihály arkangyal. A kegyhelyet Nagy Lajos Magyar király is felkereste második nápolyi hadjárata alkalmával. Innen Viestébe utazunk, ahonnan hajókirándulás keretében megcsodálhatjuk a meredek sziklafal különleges barlangjait. Jó idő esetén lehetőség nyílik egy rövid fürdésre. Visszautazás a szálláshelyre.
4. nap: Reggeli után a II. Frigyes német-római császár által épített számos vár közül is a legismertebb Castel del Monte-t keressük fel. Rövid kitérőt teszünk Basilicata tartományba, annak világhírű nevezetessége, a Sassi di Matera meglátogatása céljából. Ez volt az 1950-es évekig Olaszország legnagyobb nyomornegyede, amely 1993 óta az UNESCO Világörökségének része. Jónéhány mozifilmben tűnnek fel a városrész jellegzetes utcái, épületei, leghíresebb közülük a Mel Gibson által itt forgatott Passio. A késő délutáni órákban Barletta városának nevezetességeivel ismerkedünk: Santa Maria Maggiore és San Sepolcro templom, Kolosszus. Várát a normannok hagyományozták ránk, II. Frigyes átépítette, Nagy Lajos Magyar király szálláshelyéül választotta, mikor elfoglalta "Apulia" egy részét. Este visszautazás a szálláshelyre.
5. nap: Reggeli után kirándulás a három dombra épült "fehér" városba Ostuniba, majd a csizma sarkának nevezett Salentói-félsziget néhány települését keressük fel: Leccét a barokk Firenzéjének is nevezik, a stílus sajátságos megjelenése miatt. Felkeressük a Santa Croce templomot, melynek kőszobrai különleges formákat mutatnak, a város Dómja egy különleges téren áll a Püspöki palota és a Papnevelde szomszédságában, 12 oltárának némelyikét különleges anyagból készítették. Római amfiteátrumának egy részét tárták fel, hogy ne kelljen épületeket lebontani, szomszédságában magasodik a város védőszentjének, Sant Oronzonak a szobra, talapzata a Via Appia végét jelző római mérföldkő. Otrantóban fürdési lehetőség a tengerparton, majd a város Dómjának csontkápolnáját keressük fel. Ezután Brindisibe utazunk, melynek természetes tengeröble körülöleli a belvárost. Itt láthatjuk a Via Appia végét jelző oszlopokat, valamint a keresztesek által használt, XII. században épült román templomot, a San Giovanni al Sepolcrot. Este visszautazás a szálláshelyre.
6. nap: Reggeli után Alberobello városával ismerkedünk, melynek jellegzetes építményei a trullók. Ezek Dél-Olaszország ezen régiójában található jellegzetes kúp alakú, habarcs nélkül, mészkőből épült lakóházak. A város 1996 óta az UNESCO Világörökségének része. Következő állomásunk Castellana Grotte, melynek cseppkőbarlangja Olaszország legnagyobb földalatti karsztkomplexuma érdekes cseppkőalakzatokkal. A kora délutáni órákban Polignano a Mareba utazunk, mely Puglia egyik legromantikusabb városkája. Sétálunk az óvárosban, ahol elfogyaszthatunk egy "caffe speciale"-t, mely tartomány szerte híressé tette a város egyik kávézóját. Innen Bariba utazunk tovább. Főbb nevezetességei a kikötő melletti félszigeten, Barivecchia városrészben találhatók. A látnivalók közül a Szent Miklós Bazilika, mint a román kori építészet egyik legszebbike és a Petruzzelli Teátrum, Olaszország egyik legnagyobb, világhírű előadásoknak is otthont adó operaháza a legkiemelkedőbb. Innen hajózunk komppal Dubrovnikba, éjszaka a kompon.
7. nap: Érkezés a reggeli órákban Dubrovnikba. Az Óvárosban tett rövid séta után Magyarország felé vesszük az irányt, hazaérkezés az éjszakai órákban.
Szállás
1 éjszaka tranzitszállás Rimini környékén, 4 éjszaka Barletta környékén 3*-os szállodában 2-3 ágyas, saját fürdőszobás szobákban, 1 éjszaka kompon Bari Dubrovnik között 2 ágyas, saját fürdőszobás belső kabinban. Egyágyas elhelyezés felár ellenében igényelhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Utazás autóbusszal, 6 éj szállás, reggeli ellátás, idegenvezetés. Az út részvételi díja minden esetben csak a csoportkísérő idegenvezető díját tartalmazza. Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
Útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,5 %-a), betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás, programok költségei, VOX készülék, kikötői illeték, idegenforgalmi adó.
Útlemondási biztosítás, VOX készülék, idegenforgalmi adó, kikötői illeték.
Várható költségek:
Urbino, Palazzo Ducale: kb. 5 Euro/fő
Monte San'Angelo erőd: kb. 2 Euro/fő
Vieste hajózás: kb. 20 Euro/fő
Ostuni, katedrális: kb. 1 Euro/fő
Matera, barlanglakás és barlangtemplom: kb. 5 Euro/fő
Castel del Monte erőd: kb. 5 Euro/fő
Grotte Castellana, cseppkőbarlang: kb. 15 Euro/fő
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség)
A részvételi díj 40%-a, mely foglaláskor fizetendő.
Az indulástól számított egy hónapon belül már a teljes összeg fizetendő.
Az utazások modern, biztonságos és kényelmes, légkondicionált autóbuszokkal történnek, amelyek büfével, Wc-vel és DVD lejátszóval felszereltek.
Felszállási lehetőségek:
Autóbuszaink Budapestről a Hősök tere, Műcsarnok mögötti autóbusz parkolóból indulnak. Amennyiben olyan utazást választanak, amely a Dunántúl felé haladva (M1, M7 autópályák) hagyja el Magyarországot, lehetőséget biztosítunk Budapesten belül a budai oldalon történő felszállásra, illetve hazaérkezéskor leszállásra. Honlapunkon minden utazásunk esetében jelöljük azokat a lehetőségeket, mikor budai felszállást választhatnak. Foglaláskor, kérjük, válasszák ki, hol szeretnének felszállni az autóbuszra:
- Budapest Hősök tere, Műcsarnok mögötti autóbusz parkoló vagy
- Budapest, Móricz Zsigmond körtér/Villányi út (honlapunkon találják a felszállás pontos helyét térképen jelölve).
- Vidéki felszállási lehetőségekről, kérjük, érdeklődjenek!
A felszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak!
Ülőhelyek:
Az autóbuszon fix ülőhelyet nem értékesítünk! Az autóbuszt a jelentkezések és a befizetések sorrendjében töltjük, az első soroktól kezdve hátrafelé. Az autóbusz első soraiban az idegenvezető és 2 gépkocsivezető esetén, a gépkocsivezető kap elhelyezést. Utas kéréseket a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében igyekszünk teljesíteni. Autóbuszaink méretét a csoport létszámához igazítjuk, mely eredményezheti az ülőhelyek változását. Az ülőhelyek kiosztására vonatkozóan reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
1 éjszaka tranzitszállás Rimini környékén, 4 éjszaka Barletta környékén 3*-os szállodában 2-3 ágyas, saját fürdőszobás szobákban, 1 éjszaka kompon Bari Dubrovnik között 2 ágyas, saját fürdőszobás belső kabinban. Egyágyas elhelyezés felár ellenében igényelhető.
Az alapár reggelit tartalmaz. Vacsora felár ellenében igényelhető. Felhívjuk figyelmüket, hogy ennél az útnál a vacsorák megrendelésére csak előzetesen van lehetőség. A vacsorák megrendelését javasoljuk, mivel a program sűrű, általában fáradtan érkezünk vissza a szálláshelyre. Kérdéses, hogy a programokból visszaérkezve a szálláshelyek környékén találnak-e még nyitva tartó éttermet. Továbbá az éttermekben valószínűleg ennél magasabb áron tudnak csak étkezni. Vacsorát nem igénylő kedves utasainknak a napközbeni szabadidőben javasoljuk az étkezés megoldását.
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/