Egy csipetnyi Párizs, három nap Disneyland

Franciaország fővárosáról eszünkbe jut az Eiffel Torony, a Szajna, a Notre Dame és még sorolhatnánk, azonban a gyerekek körében biztos, hogy a felsorolásból Disneyland aem maradhat ki, sőt az első helyen áll. Mickey Egérrel és Minnie Egérrel, Donald Kacsával és még rengeteg "Disney" figurával találkozhatnak itt a látogatók, a The Walt Disney Company által 30 éve létrehozott szórakoztató parkban..Az utazás során bepillantást nyerhetnek Párizs szépségeibe az első napon, majd utána már csak szórakozni kell a parkban 3 napon keresztül. Mivel RER-el egy óra alatt Párizs belvárosában lehetünk, arra is van lehetőség, hogy esténként belátogassunk akár egy sétára, akár csak egy szajnai hajókázásra.

FőoldalEurópaFranciaországPárizsEgy csipetnyi Párizs, három nap Disneyland

Az úthoz kapcsolódó fakultatív programokat programleírásban és a térkép felett található szürke négyzetben találhatja meg. Egyes utaknál lehetséges, hogy nincs fakultatív program. 
Kérem, amennyiben valamely fakultatív program érdekes az Ön számára, a jelentkezés leadása során jelezze. A szerződéskötést követően legtöbb út esetén nem tudunk helyet biztosítani a fakultatív programokra!

Alapár tartalmazza

Repülőjegy, repülőtéri illeték, szállás reggelis ellátással (vacsora felár ellenében kérhető), idegenvezetés, kis kézipoggyász ára. A díj a feladott poggyász árát tartalmazza!

Alapár nem tartalmazza

Baleset-, betegség és poggyászbiztosítás, útlemondási biztosítás, egyéb étkezések, belépők, helyi idegenforgalmi adó.
10 kg-os, 20 kg-os feladható poggyász illetve elsőbbségi beszállás, felárért vásárolható!

Hossz: 
4 nap / 3 éj
Szállás: 
szálloda
***
Létszám: 
minimum létszám: 20 fő

1. nap
Elutazás Budapestről a menetrend függvényében, megérkezés után egésznapos városnézés Párizsban, Diadalív, Notre Dame, Szajnapart, Eifffel torony kívülről,csak néhány fotó erejéig, majd gyalogos séta a latin negyedben, vagy az érdeklődés függvényében. Ebédelési lehetőség, majd a városnézés folytatása, séta a ,Montmartre hangulatos művész negyedében. Késő délután transzfer a szálláshelyünkre.

3 napra mind a két parkba érvényes jegyet biztosítunk - ingyenes shuttle szervíz szolgáltatással a szállodából!

2. nap
Reggeli után egész napos program a Disneylandban.

3. nap
Reggeli után egész napos program a Disneylandben.

4.nap
Reggeli után program a Disneylandben, majd késő d.u. a menetrend függvényében transzfer a repülőtérre, hazautazás.

A csoporttal Budapestről utazik utaskísérő!

Szállás

2024. 04.30., 05.23.. Dream Castle Hotel Marne La Vallee 4*-os szállodában, 2-3-4 ágyas fürdőszobás szobákban. Az elvarázsolt erdő stílusában díszített szobák és lakosztályok síkképernyős TV-vel, ingyenes wifivel, minibárral, tea- és kávéfőzési lehetőséggel, valamint légkondicionálóval felszereltek A szálloda ingyenes transzfert kínál a párizsi Disneylandbe, szolgáltatásai közé fedett medence, gyógyfürdő, étterme, bár tartozik. A vendégek a Dream Castle Spa-ban lazíthatnak, ahol fűtött, fedett úszómedence, szauna, pezsgőfürdő, fitneszterem, masszázsterápia és különféle szépségápolási kezelések várják őket.

2024.03.16., 08.17.   Explorers Hotel Marne-la-Vallée 3*-os szálloda, 2-3-4-5-6 ágyas, fürdőszobás szobákban A hotel mindössze 2 km-re található a Disneyland® Park-tól, ahová ingyenes transzfer szolgáltatást biztosít. Minden szoba nemzetközi csatornákkal ellátott TV-vel, valamint tea- és kávéfőzési lehetőséggel illetve saját fürdőszobával rendelkezik, A családi szobákban legfeljebb 6 vendég elszállásolására van lehetőség. (A 2 ágyass zobákban franciaágy vagy 2 különálló ágy található, a 3-4-5-6 ágyas szobákban emeletes ágyas is vannak.) A csúszdákkal ellátott fűtött, fedett úszómedence mellett egy kalandjátszótér és egy Disney ajándékbolt is található. Ingyenes Wi-Fi hozzáférés áll rendelkezésre az egész épületben.

2024.V.27., VI.21., VII.18., X.12. Grand Magic Hotel 4*-os szálloda 2-3-4 ágyas szobáiban A szobák csillagfényes témájúak, és kilátást nyújtanak a vidékre, a parkra vagy a tóra. A szobák minibárral, gyermekcsatornákkal ellátott kábel-TV-vel, valamint tea- és kávéfőzési lehetőséggel felszereltek. Mindegyikhez saját fürdőszoba tartozik. A szállodától mindössze 8 perc alatt ingyenes transzfer közlekedik a Disney parkokhoz és a Marne la Vallée Chessy vasútállomáshoz. Néhány perc alatt elérhető a Val d'Europe és a Vallée Village bevásárlóközpont is.

Ön már járt itt? Mondja el véleményét!
Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

Repülőjegy, repülőtéri illeték, szállás reggelis ellátással (vacsora felár ellenében kérhető), idegenvezetés, kis kézipoggyász ára. A díj a feladott poggyász árát tartalmazza!

Alapár nem tartalmazza: 

Baleset-, betegség és poggyászbiztosítás, útlemondási biztosítás, egyéb étkezések, belépők, helyi idegenforgalmi adó.
10 kg-os, 20 kg-os feladható poggyász illetve elsőbbségi beszállás, felárért vásárolható!

Kötelező költségek: 

Idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendő: 12 EUR/3 éj 

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
Idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendő: 12 EUR/fő/3 éj;
Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő. Indulástól számított 30 napon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyebek
Kiutazás: 

Az Air France menetrendszerinti járatával
A díj a feladott poggyász árát tartalmazza!

Tervezett menetrend:
Budapest - Párizs 06:00 08:25
Párizs - Budapest 21:35 23:45

A légitársaság a menetrend változtatás jogát fenntartja!

Szállás: 

2024. 04.30., 05.23.. Dream Castle Hotel Marne La Vallee 4*-os szállodában, 2-3-4 ágyas fürdőszobás szobákban. Az elvarázsolt erdő stílusában díszített szobák és lakosztályok síkképernyős TV-vel, ingyenes wifivel, minibárral, tea- és kávéfőzési lehetőséggel, valamint légkondicionálóval felszereltek A szálloda ingyenes transzfert kínál a párizsi Disneylandbe, szolgáltatásai közé fedett medence, gyógyfürdő, étterme, bár tartozik. A vendégek a Dream Castle Spa-ban lazíthatnak, ahol fűtött, fedett úszómedence, szauna, pezsgőfürdő, fitneszterem, masszázsterápia és különféle szépségápolási kezelések várják őket.

2024.03.16., 08.17.   Explorers Hotel Marne-la-Vallée 3*-os szálloda, 2-3-4-5-6 ágyas, fürdőszobás szobákban A hotel mindössze 2 km-re található a Disneyland® Park-tól, ahová ingyenes transzfer szolgáltatást biztosít. Minden szoba nemzetközi csatornákkal ellátott TV-vel, valamint tea- és kávéfőzési lehetőséggel illetve saját fürdőszobával rendelkezik, A családi szobákban legfeljebb 6 vendég elszállásolására van lehetőség. (A 2 ágyass zobákban franciaágy vagy 2 különálló ágy található, a 3-4-5-6 ágyas szobákban emeletes ágyas is vannak.) A csúszdákkal ellátott fűtött, fedett úszómedence mellett egy kalandjátszótér és egy Disney ajándékbolt is található. Ingyenes Wi-Fi hozzáférés áll rendelkezésre az egész épületben.

2024.V.27., VI.21., VII.18., X.12. Grand Magic Hotel 4*-os szálloda 2-3-4 ágyas szobáiban A szobák csillagfényes témájúak, és kilátást nyújtanak a vidékre, a parkra vagy a tóra. A szobák minibárral, gyermekcsatornákkal ellátott kábel-TV-vel, valamint tea- és kávéfőzési lehetőséggel felszereltek. Mindegyikhez saját fürdőszoba tartozik. A szállodától mindössze 8 perc alatt ingyenes transzfer közlekedik a Disney parkokhoz és a Marne la Vallée Chessy vasútállomáshoz. Néhány perc alatt elérhető a Val d'Europe és a Vallée Village bevásárlóközpont is.

Étkezés: 

A részvételi díj reggelis ellátást tartalmaz, vacsora felár ellenében kérhető.

Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!