Duna menti kerékpártúra (Bécs - Pozsony)

Egynapos biciklitúra Bécs-Pozsony

Bécs Pozsony biciklitúra: Egy tökéletes nap szerintünk: reggel egy bécsi kávé, egy gyönyörű kerékpártúra napközben, majd délután egy kis szieszta egy napsütötte teraszon, Pozsonyban. A Duna-menti kerékpárút jól kiépített szakaszán kerekezünk át Bécsből Pozsonyba. Két fővárost is érintünk egy nap alatt! A könnyű, emelkedőktől mentes túra tökéletes megalapozása a hosszabb kerékpáros kalandoknak!

FőoldalDuna menti kerékpártúra (Bécs - Pozsony)

Alapár tartalmazza

az utazást, a kerékpárok szállítását, a kerékpáros túravezetést, a kísérő jármű költségét az út során, és a szervezést és az útlemondási biztosítást.

Alapár nem tartalmazza

az étkezéseket, a személyes költségeket, és az utasbiztosítást.

Hossz: 
1 nap
Létszám: 
10 - 30 fő

Nehézség:

A kerékpártúra össztávolsága 73 kilométer, de lehetőség van rövidíteni. Bécstől 45 kilométerre fekvő Hainburg kisvárosban találkozunk a kísérő járművünkkel. Aki úgy gondolja, hogy eleget kerékpározott, kisbusszal folytrathatja az utazást Pozsonyig, majd Budapestig. Utunk sík szakaszokon vezet, meredek emelkedőkre nem kell számítani.

 

 

1. nap: Budapest  - Kerékpártúra: Bécs, Orth an der Donau, Hainburg, Pozsony - Budapest

Korán reggel indulunk Budapestről, a Hősök-teréről, az Időkeréktől busszal Ausztria fővárosába. Talákozás 05.30-kor, indulás 6 órakor. 
A Práter közelében leparkolunk, majd túravezetőink lepakolják és beállítják a kerékpárjainkat. Első utunk Bécs belvárosába a Stephans domhoz vezet, ahol bringáinkat leparkolva rövid sétára indulunk. Reggeli gyanánt elmajszolhatunk egy roppanós bécsi kolbászt, majd kortyolgathatjuk a tipikus bécsi melanget.

A rövid séta után, drótparipáink nyergébe pattanunk, visszatekerünk a Prater irányába. Az óriáskeréktől egy hatalmas, zöld parkban bringázunk a Duna vonalát követve. Egy kalandos hídon átkelünk a folyó baloldalára és becsatlakozunk a Dunau Radweg kerékpárút nyomvonalába. Kezdetben a folyó medre mellett kígyózik utunk, majd távolabb kanyarodik és a Duna-árterén halad. A kerékpárút mentén sok hangulatos étterem hívogatja a szomjas és éhes bringásokat.

Déltájban megállunk  ebédelni Orth közelében, majd a Duna ártéri erdőjében kerekezünk, többnyire a folyó töltésén haladva. Bécstől mintegy 45 kilométer fekvő, középkori váráról nevezetes Hainburgban állunk meg egy nagyobb lélegzetű pihenőre, ahol találkozunk kísérőautónkkal.  Aki úgy gondolja, hogy eleget kerékpározott, itt befejezheti a kerékpártúrát és saját buszunkkal utazhat tovább.

Hainburgból  a dévényi vár kilátását élvezve gurulunk a Duna-menti kerékpárúton Pozsonyba. A mai nap második fővárosba a késő délutáni órákba érkezünk meg.
A megérkezést követően felpakoljuk kerékpárjainkat és hazautazunk Budapestre. Érkezés az esti órákban.

Táv kerékpárral: 73 kilométer

 

További információ

Amennyiben programunk tetszik, de nem tudsz rajta részt venni, mert az időpont nem megfelelő, esetleg barátaiddal, munkatársaiddal szeretnél utazni egyedi szervezésben, saját igényeid szerint, akkor kérjük, hagyj üzenetet, munkatársunk hamarosan elkészíti az ajánlatot számodra.  (» Itt hagyhatsz üzenet.)
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!
Ez az ajánlatunk jelenleg nem elérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Hasonló utazások, nyaralások:
Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

az utazást, a kerékpárok szállítását, a kerékpáros túravezetést, a kísérő jármű költségét az út során, és a szervezést és az útlemondási biztosítást.

Alapár nem tartalmazza: 

az étkezéseket, a személyes költségeket, és az utasbiztosítást.

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
nincs kötelező költség
Várható költőpénz szükséglet: 
15 - 30 Euro
Előleg: 

17.900 Ft/fő a teljes összeg, ami jelentkezéskor fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Milyen felszerelést vigyek?

Javasoljuk, hogy kisméretű hátizsákba vagy egy kerékpáros táskába pakold a napközben szükséges holmikat, amelyekre kerékpározás során szükséged lehet, míg a kísérőautóban elfér a többi holmid.
Öltözet: strapabíró ruházat, amely alkalmas kerékpározásra: biciklis nadrág vagy sportos nadrág, kerékpáros cipő vagy edzőcipő, vékony esőkabát, meleg ruha, világos napszemüveg, kerékpáros sisak és kesztyű.
Egyéb: napvédő krém, kulacs.
Kerékpár: Mindenki saját, megbízható, szervizelt kerékpárral vesz részt a túrán, de ha szükséges, tudunk bérelt kerékpárt biztosítani.
Részletekért kattints ide!
Szinte bármilyen típusú kerékpárral részt vehetsz a túrán. Kérünk, hogy hozz néhány alapalkatrészt: pumpát, pótgumit. A kerékpárokat és a csomagokat Magyarországról szállítjuk a kiindulópontra, majd a túra végén vissza. A pontos indulási dátumról és helyszínről utasainkat indulás előtt egy héttel értesítjük.

 

Egyebek
Kiutazás: 

Modern, szép autóbusszal utazunk, amelyet két gyakorlott gépkocsivezető irányít. Oda- és visszaúton kb. 3-4 óránként tartunk rövid pihenőket benzinkutaknál vagy nagyobb parkolókban. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. A buszokon ülésrend van, a helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik, amit jelentkezéskor jelezni kell. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson. A fel illetve leszállások csak a kijelölt felszálló helyeken lehetségesek. 

Indulás, felszállási lehetőségek:

  • Budapest, BOK csarnok Dózsa György út 1. (várható időpont 05:00 órakor) 
  • BAH csomópont, Budaörsi út 21. szám előtti buszmegálló (nem a benzinkút!)
  • Budaörs, MOL-McDonalds benzinkút (gyaloghidas) Budaörs, Garibaldi u. 2.
  • Tata, Remeteségi pihenőhely  
  • Győr, Arrabona pihenőhely
  • Sopron, Arcus étterem Bécsi út.

A felszállási pont jelentkezéskor kiválasztható. A pontos időpontokat az utazás előtt egy héttel kiküldött részletes utastájékoztató tartalmazza.
Fontos, hogy az autópályás felszállópontoknál a fel és a leszállás csak a menetirány szerinti oldalon lehetséges, a két oldal közötti esetleges közlekedést egyénileg kell megoldani! (Az átjárás ezeken a helyeken közúti vagy gyalogos formában biztosított.)

Étkezés: 

Önellátó. Érdemes otthonról hoznod szendvicset, és néhány energia dús élelmiszert (szőlőcukor, keksz, aszalt gyümölcs, magvak). Könnyen olvadó csokoládét és romlandó dolgokat ne hozz a túrára! Kerékpártúránkat sok étterem kíséri, ahol lehetőség van étkezésre. Legyen nálad legalább 1-1.5 liter folyadék.

A területről: 
A Duna mellett kígyózó jól kiépített kerékpárúton vezet az utunk.
Időjárás: 
Utunk során tavaszi változékony időjárásra kell számítani. Néhol előfordulhat csapadék. Nagyon hideg nem várható, de előfordulhat hűvös-szeles időjárás is! Napközben 12-18 C fokra kell számítani, estefelé 10 C fokra is lehűlhet a levegő. A nyílt szakaszokon esetenként erős szélben is részünk lehet.
Csomagolás: 
Irodánk 15 kilogrammig vállalja a csomagok szállítását a túra teljes hosszán. Kérünk, vedd komolyan a súlykorlátozást, mert a szállítójármű kapacitása véges. Az ennél nagyobb csomagok szállítását nem tudjuk vállalni. A kerékpározás alatt csak egy kis hátizsákra vagy egy kerékpáros táskára van szükséged, amibe a személyes holmijaidat elcsomagolod.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak az Unió országiba.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése kötelező. A biztosítást túravezetőink az indulás előtt ellenőrizhetik és nem érvényes, vagy nem megfelelő biztosítás kötvény hiányában jogukban áll az utazáson való részvételt megtagadni. Irodánkban van lehetőség kedvezményes biztosítás megkötésére.
Korhatár: 
10 éves kortól ajánlott a túra.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Irodánk munkatársai kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!