Anatólia élő múltja
11 napos körutazás Törökországban
Az UNESCO „Ember és Bioszféra Programjának” keretein belül létrejött természetvédelmi terület, a Camili Bioszféra-rezervátumon keresztül Erzurum felé. Rövid pihenő a Tortum vízesésnél. Végállomásunk az 1.850 m magasan fekvő Erzurum, a keleti vidék legnépesebb városa. Ismerkedés a város szeldzsuk kori nevezetességeivel (Kétminaretes medresze - egykori vallási iskola, Három kümbet – sírkápolnák, Ulu dzsámi).
Alapár tartalmazza
- utazást repülővel Budapestről, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- program szerint 10 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* és 4* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- program szerint 10x félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- személyenként 1 db max.20 kg súlyú és maximum 158 cm (3 oldalirány együttes összege!) méretű feladandó poggyászt
- magyar nyelvű idegenvezetést
Alapár nem tartalmazza
- repülőtéri illetéket és a megjelöltnél több poggyász költségeit, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt (helyszínen fizetendő)
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek árát (helyszínen fizetendő)
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- egy ágyas felárat (igény szerint)
- útlemondási biztosítást
Egyéb fontos információk:
Minimális létszám: 15 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*10-14 fő esetén: 35.000 Ft / 95 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
1. nap: Budapest – Trabzon
Elutazás Budapestről menetrendtől függően Isztambulba, majd átszállás után érkezés a Fekete-tenger partján épült Trabzonnba. Vacsora, szállás Trabzonban.
2. nap: Aya Sofia – Sumela - Tortum
Délelőtt a XIII. századi Ayasofya templom (gyönyörű mozaik és falfestmények) megtekintése, majd kirándulás az 1.300 méteres magasságban épült Sumelai Szűz Mária kolostorhoz. Az erdős hegyvidéken a bizánci kor kezdete óta számos templomot, kolostort építettek az őskeresztények. Sumela különleges barlangtemplomát 406-ban alapították. Továbbutazás rövid pihenővel a Tortum vízesésnél. Vacsora, szállás Erzurumban.
3. nap: Erzurum – Ani - Kars
Az 1.850 méteres magasságban épült Erzurum a keleti vidék legnépesebb települése. Ismerkedés a város szeldzsuk kori nevezetességeivel: Kétminaretes medresze (egykori vallási iskola), Három kümbet (sírkápolnák), Ulu dzsámi. Utazás Kars városa felé, majd az örmény határ melletti Aniba. A selyemút menti település a középkorban a királyság fővárosa, valamint kulturális és kereskedelmi központja volt. Ma csak a fallal körülvett középkori szellemvárost találjuk a határ közelében. Vacsora, szállás Karsban.
4. nap: Dogubeyazit – Van
Továbbutazás Dogubeyazit felé. A várostól északra esik Noé bárkájának feltételezett színhelye, az 5.137 m magas Ararát-hegy egyik domborzatán. Látogatás az Ishak Pasa palotában. Az egyedülálló fekvésű, összesen 366 szobás épület-komplexumot 99 évig építették. Sajnos nem őrizte meg teljes pompáját, de monumentalitása így is lenyűgöző. Továbbutazás Van városa felé. Rövid pihenő a Muradiye-vízesésnél. Vacsora, szállás Vanban.
5. nap: Van – Akdamar sziget (fakultatív kirándulás)
VAN városa i.e. XVII–VII. században Tuspa néven az Urartu királyságának, a bibliai Ararátnak volt a fővárosa. Ma a város a sárga-kék szemű macskáiról is nevezetes. Kirándulás Çavustepe-urartu királyi város háromezer éves romjaihoz. Fakultatív hajókirándulás a Van-tavon található Akdamar-szigetre. A X. században itt épült az örmény Szt. Kereszt-templom, melynek falait kígyók, oroszlánok, gazellák, illetve bibliai alakok (köztük Ádám és Éva, Dávid és Góliát) nagyszerű domborművei borítják. Vacsora, szállás Vanban.
6. nap: Hasankeyf – fakultatív hajókirándulás a Tigrisen - Mardin
Továbbutazás a Van-tó partján rövid pihenővel a Malabadi-hídnál, érkezés Hasankeyfbe, a barlangvároshoz melynek nagy része ma a Tigris folyó duzzasztójának vize alatt maradt. Átköltöztetett műemlékek: Zeynel bey türbe, El-rizk dzsámi. A Tigris folyó által kettészelt, több ezer éves város egyéb látnivalói: citadella (egykor bizánci fellegvár) és a barlangváros hajóval közelíthető meg.(Fakultatív kirándulás.) Vacsora, szállás Mardinban.
7. nap: Mardin – Deyrulzafaran - Dara
A reggeli órákban látogatás a közelben fekvő Mar Hanania (arabul: Deyrulzafaran) monostorban, a monofizita szír keresztények pátriárkájának IV. században épült székhelyén. Majd következik Dara antik város hagyatéka. Dara III. Dáriusz perzsa király és Nagy Sándor viaskodásának szemtanújaként fogadja az oda látogatókat. Szikla nekropólisz, ciszternák, szentély, börtön és egyéb látnivalók tanúskodnak az elmúlt korszakokról. A délutáni órákban ismerkedés a mezopotámiai síkság ékességével, UNESCO várományosi listáján szereplő, Mardin város nevezetességeivel. Az óváros mézszínű kőházai és a híres bazár jellegzetes teherhordó szamaraival Jeruzsálem óvárosára hasonlít. Kasimiye Medrese a XV. századi egyetemi oktatást nyújtó intézmény, Ulu dzsámi (Nagy Mecset) majd szabad program a középkori fedett bazárban. Vacsora, szállás Mardinban.
8. nap: Zerzevan - Diyarbakir – Adiyaman
Mardint elhagyva az UNESCO várományosi lista új tagja a rejtélyekben gazdag kora-bizánci Zerzevan erőd esik útba. A katonai bázisként fennálló település a kelet-római birodalom határvonalát védte a szászánidák majd az arabok ellen. A földbe mélyített Mithrász szentélyt a Mithrász isten kultuszához köthető misztériumvallás egykori szertartási helyét, szikla nekropóliszt és egyéb látnivalókat az elmúlt évtizedben tárták fel. Továbbutazás Diyarbakirba, melynek történelme az i.e. 3500-ig nyúlik vissza. A település kb. 6 km hosszú városfala a Kínai Nagy Fal és a Konstantinápolyi városfalak után a harmadik leghosszabb falként ismert és az ősi Hevsel kertekkel együtt 2015-től az UNESCO világörökség része. Nagy dzsámi – a VI. században épült első dzsámi Anatóliában. Szabad idő egy hamisítatlan török kávé erejéig a XVI-ik századi Hasan Pasa Karavánszerályban. Rövid megálló után a falakon kívüli Tízszemű-hídnál a Tigris folyón továbbutazás. Vacsora, szállás Adiyamanban.
9. nap: Nemrut-hegy - Göbekli Tepe - Urfa
Délelőtt utazás a Nemrut-hegyre, melynek egyik 2.206 m magasan fekvő teraszán a XIX. században török és német régészek szenzációs emlékekre bukkantak (I. Antiokhosz uralkodó monumentális mauzóleuma, 3 m magas fejszobrok stb.). A szabadtéri emlékek megtekintése Kb. 500 m gyalogtúrával lehetséges. Továbbutazás rövid pihenővel a II. században épült Septimius Severus hídnál majd az Eufrátesz folyóra épített, Atatürk nevét viselő vízerőműnél, amely a világ legnagyobb létesítményei közé tartozik. Göbekli Tepe feltárt területe a majd 12 ezer évvel ezelőtti szabadtéri szentély maradványai révén érdekes az utazók számára. Sokszor hasonlítják Stonehenge-hez, de az itt látható emlékek 7 ezer évvel korábbiak. Ez a páratlan kultusz-központ a civilizációk előtti időszakról tanúskodik. Több tucat, 6 méteres mészkőoszlop nyúlik az ég irányába, némelyik súlya akár az 50 tonnát is elérheti. A régészek egy újabb felfedezést tettek! A közeli KARAHAN Tepe, még korábbi idők tanúja a civilizációk őskori világának. Ezt is beiktatjuk a programunkba. Vacsora szállás Urfában.
10. nap: Urfa – Harran – Gaziantep – fakultatív hajókirándulás az Eufráteszen
Városnézés Urfaban: római kori vár, Halil Rahman dzsámi. Az Ószövetség szerint a mezopotámiai Úr városából származó Ábrahám próféta itt kapta meg Istentől az „Ígéret Földjét”. URFA Archeológiai Múzeuma a város értékes és különleges látnivalója. Tovább utazás Harranba, ahol a dél-itáliai trullikhoz hasonló, méhkas alakú házak jellemzik a települést. Utazás Gaziantepbe, kitérővel és fakultatív programlehetőséggel Halfetiben. Kb. 2 órás fakultatív hajókázás az Eufráteszen az elsüllyedt középkori város maradványaihoz, ahol még látszanak az asszír, görög, római múlttal rendelkező Rumkale várkomplexum maradványai. A hiedelem szerint Szent János az egyik sziklába vájt szobában sokszorosította a Szent bibliát. Vacsora, szállás Gaziantepben.
11. nap: Gaziantep – Budapest
Reggeli után, felkeressük Gaziantepben a „világ legnagyobb mozaik múzeuma” címmel illetett, Zeugma Múzeumot melynek megtekintése, méltó akkordja ennek az utazásnak. A kiállításon láthatóak a Zeugma antikvárosban feltárt leletek. Menetrendtől függően transzfer a repülőtérre. Érkezés Budapestre isztambuli átszállás után.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Szállás
10 éj szálloda***/**** , 2 ágyas tus/wc-s szobában
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
- utazást repülővel Budapestről, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- program szerint 10 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* és 4* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- program szerint 10x félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- személyenként 1 db max.20 kg súlyú és maximum 158 cm (3 oldalirány együttes összege!) méretű feladandó poggyászt
- magyar nyelvű idegenvezetést
- repülőtéri illetéket és a megjelöltnél több poggyász költségeit, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt (helyszínen fizetendő)
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek árát (helyszínen fizetendő)
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- egy ágyas felárat (igény szerint)
- útlemondási biztosítást
Egyéb fontos információk:
Minimális létszám: 15 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*10-14 fő esetén: 35.000 Ft / 95 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Reptéri illeték
Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 90 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 30 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
A részvételi díj 40%-a, mely foglaláskor fizetendő.
Az indulástól számított egy hónapon belül már a teljes összeg fizetendő.
A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.
Menetrend szerinti repülővel
Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a repülőtéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat!
10 éj szálloda***/**** , 2 ágyas tus/wc-s szobában
A részvételi díj félpanziós ellátást tartalmaz.
Isztambul (török nevén Istanbul) - előző történelmi nevein Bizánc, Konstantinápoly - Törökország legnagyobb települése és a világ egyetlen két kontinensen fekvő városa. A város a Boszporusz és keskeny öble, az Aranyszarv-öböl, valamint a Márvány-tenger európai és ázsiai tagolt partján terül el.
A bizánci Oszmán Birodalom egykori fővárosa hét halomra épült változatos tájon, szépen, egyedülállóan beépítve, a világ egyik leggyönyörűbb helye lett. A hajóban bővelkedő Sztambulról a romantikus költő, Lord Byron így írt: Láttam Athen romjait, bejártam a török birodalom sok részét és Európa sok más országát, sokat Ázsiában is, de sehol nem pillantottam meg a természet ily darabját, amely ily benyomást tesz - bármely oldalról nézzük is -, a Hét Halomtól az Aranyszarv partjáig..."
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont