Jazz és más: Chicago diszkrét bája
Úgy néznek ki, mint a sokat megélt egyetemi tanárok. A professzori precizitással előadott tradicionális jazz dallamokat hallva az ember óhatatlanul az egyetemi évek és klubok világára emlékezik. A háttérben viszont egészen másfajta csapat készülődik. A középkorú, fekete, antenna nélküli svájci sapkát, zakót, inget viselő, forradalmárra emlékeztető szaxofonos fiatal csapatot gyűjtött maga köré. A zongorista csoki tortát majszol a várakozás alatt, a dobos ideges mozdulatokkal vizsgálja a hangszer kellékeit, hogy azután egy különös, a szaxszofon és a trombita duójával. Itt legalább nincs mellébeszélés. Chicago - The Windy City (a szeles város) jelzi a metropolis közkeletű becenevét a reptér egyik üzletének táblája, amely a zabolátlan téli, télvégi mínuszokat talán már csak helyhiány miatt nem tűntette fel. A sokak által a Vészhelyzet sorozatból megismert már amennyire egy ilyen sorozatból meg lehet ismerni - város így is sok különleges élményt ígér a turistáknak, akik a nyári forróságban már kifejezetten örülnek a Michigan tónak (innen a hivatalos Americas Waterfront City szabad fordításban Amerika vízparti, vízre néző városa) köszönhetően felerősödő szélnek.
Chicago felé igyekezve mindenképpen kellemes meglepetésnek számít, hogy az amszterdami repülőtéren rendkívül visszafogott de mégis hatékony ellenőrzésnek vetik alá az utasokat. A jó érzést fokozza, hogy a világ legnagyobb nemzetközi repülőterei közé sorolt OHare légikikötőben az USA talán leggyorsabb útlevél és vámvizsgálatát mutatják be. Kevésbé barátságos ellenőrzésre számíthat viszont az, aki a Midway reptérről valamelyik belföldi járattal kíván tovább indulni. Amíg az OHare-n Európa felé csak a cipőlehúzás és a computer önálló átvilágítása növeli az események számát, addig a Midway-n mondjuk a New York-i járat utasainak olykor a szó szoros értelmében le kell tolniuk a nadrágjukat. A megszokotthoz képest időrekordnak számító ellenőrzés után főként, ha többedmagunkkal utazunk érdemes megengedni magunknak egy kis luxust. Kérjünk egy Hollywood-i stílust képviselő limuzint, ami két taxi áráért, nagyjából nyolcvan dollárért kényelmesen befuvaroz minket a városba. (Használhatjuk persze a –nevezzük úgy - metrót, ami lényegesen olcsóbb, de egyben örömtelenebb is.) Rá se rántsunk, ha sok a csomagunk: az elegáns limo sofőrje zokszó nélkül hajlandó balkáni módra, madzaggal rögzíteni a csomagtartó tetejét. Ez egy percig se izgasson minket: a kocsi belül tágas és kényelmes, a szállodáig vezető országúti szakasz pedig amerikai módra végtelenül unalmas. Maga a város, annak ellenére, hogy itt található az USA és a helyiek szent meggyőződése szerint a világ legmagasabb felhőkarcolója a Sears Tower és a köré gyűlt toronyépületek sem tízemeletesek kifejezetten lakható és barátságos. Jórészt azért, mert a magas házak diszkréten egészítik ki a hozzájuk képest földszintes világot. Mindebben komoly szerepe van a Daley családnak: az 1989 óta polgármester Richard M. Daley (akinek édesapja szintén évtizedekig irányította a várost) ellenfelei éppen csak a demokrácia jelzéséül indulnak a választásokon. Úgyis tudják, hogy miként éppen az idén megejtett voksolás alkalmával semmi esélyük sincs. A gengszterromantikát diszkréten hanyagoló Chicagóban rend és tisztaság uralkodik, a város rendszeresen gondoskodik arról, hogy a turisták és nem mellesleg a helyiek mindig valami izgalmas attrakciót éljenek át. Az év elején például a sugárutak mentén az összes fát és bokrot parányi villanyégőkkel borították be, a virágágyásokba pedig különböző színű üveggömböket helyeztek, míg a felhőkarcolók egy részét sárga, lila fényköntösbe öltöztették.
Chicago olyan hely, ahol nem érdemes autót bérelni, mert a tömegközlekedés jó és szükség esetén még a taxi is megfizethető. Ne lepődjünk meg azonban, ha a metró jegyautomatájába dobott ötdollárosunk után akkor sem jön a visszajáró, ha jegyünk csak 1.50-be kerül. Kapunk helyette egy ötdolláros jegyet, ami szinte kötelez a rendszeres utazásra. A metró a szó szoros értelmében az élet sűrűjébe viszi az utazót. Estefelé már a földfelszínen tanúi lehetünk annak, amint egy barna bőrű polgártárs majdnem tettlegességig fajuló szócsatát vív duci párjával, amit csak annak még kevésbé áramvonalas barátnője akadályoz meg. A félig földalatti, félig földfeletti metrón mégis biztonságosan juthatunk el külvárosi célállomásunkra. Nappal itt hamar megállapíthatjuk, hogy a méltóságteljes ám omladozó külsejű kertvárosi házak tisztán feltáruló belseje gyakran egész barátságosnak nevezhető. Este felé ennél izgalmasabb élményben is részünk lehet. Láthatjuk például amint egy hátrafogott kezű, a rendőrautónak támasztott áruházi tolvajhoz éppen az ötödik járőrautó érkezik. Rend a lelke mindennek.
Kevés helyen van egyszerűbb dolgunk, ha ennél emelkedettebb szituációból akarjuk látni a várost. A Sears Towerből kiváló kilátás nyílik a Michigan tó partjára, és közeli bepillantást kaphatunk a toronyházak világába. Egyben feltárul a város egyik apró titka is: tüzetesebb szemlélődés után megláthatjuk, hogy a közeli árutőzsde tőzsde épületének tetején díszelgő ezüstös csillogású, női alakot formázó szobornak bizony nincs arca. Alkotói a legenda szerint abban a szent meggyőződésben voltak, hogy hasonló magasságú épület úgysem épül a környéken. Nem messze található, a magasságával szintén világrekord közeli Hancock Observatory, amelynek másik különlegessége, hogy a 94.- emeleten fellelhető kilátó télen-nyáron este 11-ig nyitva áll. A látvány felemlítése előtt azonban érdemes egy kicsit elidőzni azon, hogy az amerikaiak milyen ügyesen tudnak a még a korántsem hétköznapi látványnál is többet adni.
A kilátórészben a szokásos távcsövek mellett, többféle komputeres játékot is találhatunk. A poénfotósok kedvéért pedig felállították azt a város légi fotója elé helyezett fémgerendát – a végén egy élethű uzsonnás dobozzal – amelybe kapaszkodva olyan képeket készíthetünk, mintha éppen a felhőkarcoló tetején dolgozó építőmunkások közé szegődtünk volna. A másik helyen pedig üveglap mögé úgy fotózták a várost, hogy a poénvadászok a baráti körben egy alkalmi felhőkarcoló ablaktisztítóiként adhatják el magukat. A Hancock Observatory-ból elénk táruló látvány még ennél is nehezebben feledhető. Este úgy érezhetjük, mintha a város fölé emelkedve tekintenénk le a fényárba öltözött utcákra és a mértéktartó távolságban elhelyezkedő felhőkarcolókra.
Földet érve mindenképpen érdemes végigsétálni a Michigan parti város egyik meghatározó útján, amely nemes egyszerűséggel a Michigan nevet viseli. Természetesen elég, ha a belvárosi részre korlátozzuk lépteinket, hiszen errefelé egy-egy sugárút, európai szemmel végtelennek tűnik. De nemcsak a sugárút: nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor az ember egy laza sétára vágyakozva gyalog indul útra a kertvárosi részben ám időközben felfedezi, hogy mondjuk a 2126-os házszámtól még éppen 1516 épület választja el.
A chicagói, szűken vett belvárost nem véletlenül Lupe, azaz hurokként jelölik a helyiek, utalva arra, hogy ezt a részt valóban hurokként öleli körbe a magasvasút. Itt található a színháznegyed, jó néhány elismert művészeti intézménnyel, köztük a világ minimum dobogós helyére sorolt chicagói filharmonikusoknak otthont adó épülettel. A sétálók kedvence minden bizonnyal a Chicago folyó és a város, XXI. századi Velencét idéző találkozásánál található. Itt a különleges épületek sorából is kiemelkedik az a kör formájú toronyház, amelynek alsó, kitudja hány tíz emeletén parkolóház, tetején pedig irodák és lakások találhatók. A város művészet iránti igényét jelzi, hogy Picasso-tól és Miro-tól is rendeltek egy-egy köztéri szobrot, ám az előbbi – nagyjából még felismerhető műalkotás leleplezésekor állítólag csak annyit mondott a polgármester: ez meg mi? Emellett a chicagói múzeumok is egyértelműen jelzik a város művészet iránti elkötelezettségét.
Igaz a vásárlás kevésbé romantikus elfoglaltság, ám a turistákat ezen a vonalon sem éri csalódás. Erre az elfoglaltságra is jó terep a Michigan Avenue, és a belváros, ahol egymás mellett sorakoznak az elegáns üzletek, áruházak. Az igazi kuriózum a Marshall Fields az USA első nagyáruháza, amelynek 1852-es megnyitása után ki gondolná hosszú sorok várakoztak a bejutásra. A névadó üzletember persze ismerte a dörgést, hiszen legendás mondása egyszerű, ám velős igazság: add meg a nőnek, amit ő akar. Utódai ugyan nem a legnagyobb választékkal várják a vevőket, ám a legfelső emeleten található ügyfélszolgálatnál árengedményekre és ingyenes kávéra szóló utalványt adnak. A Marshall Field igazi értéke a tradíciók megőrzésében rejlik. Elegáns utcai órájával, nagyvonalú belső terével, különleges mozaik plafonjával, faburkolatú éttermeivel egy régi, ám rendkívül elegáns világ máig élő legendáját hordozza.
Főként a családosok számára kihagyhatatlan hely a kikötő, Navy Pier amely egyszerre ad lehetőséget a vásárlásra és a szórakozásra. A mozikkal, mozgalmas programkínálattal rendelkező kiállítási csarnokkal, pálmakerttel és az óriáskereket is magában foglaló vidámparkkal rendelkező épületkomplexum, na és a kikötőből induló hajók minden évszakban garantáltan elűzik az unalmat. Ugyanígy érdemes megnézni a világ legnagyobb akváriumát a Shedd Aquariumot, ahol a nyolcezer, legkülönfélébb hal és tengeri élőlény látványát delfin show teszi teljessé.
Ha azt mondjuk, hogy Chicagóban jól telnek a nappalok, még inkább ezt mondhatjuk az estékről. Az éttermekben, bárokban szinte mindenütt diszkrét erősségű élvezhető, minőségi zenét hallhatunk, arról nem beszélve, hogy a legendás nyári jazz fesztivál otthonában az egyszerű hétköznapokon is könnyen találhatunk nekünk való klubbot. Ilyen például az Andy’s Jazz Club a jazz fesztivál egyik szokásos helyszíne, amelynek falán a legnevesebb művészek fotói jelzik, hogy a szolid külcsín mellé minőségi belbecs társul. Itt akkor sem lehet okunk panaszra, ha egy sima csütörtöki napon lépünk az első pillanatra nem túl attraktív terembe: öt dollárért egymás után két olyan zenei élményben lehet részünk, amelyért sokfelé koncertjegyet kell váltani. Érsek M. Z.
Unikum
Igaz a hazai mobilszolgáltatók olykor még három normás telefonnal sem könnyen érhetők el, ám a témában tett erőfeszítés olykor különleges emberi kapcsolatokhoz vezet. Amikor az AT&T ügyfélszolgálati irodájában megejtett várakozás idején egy intézmény elérhetősége iránt tudakozódtunk, a szolgálatkész eladók egyike a computerből printelt térképet nyújtott át, majd tanácstalanságunkat látva, társa mosolyogva egy hagyományos nagytérképet nyújtott át ajándékba.
Hotelmustra
Chicagóban nincs hiány kevés és több csillagos szállodából. Az Utazó tippje mégis az 1920-ban épült, ma a Hilton International lánchoz tartozó Drake Hotel, amelynek vendégei a múlt század eleji boldog békeidőkben gyalog járhattak le a Michigan tó partjára. Már a szálloda bejárata és a portások munkáját segítő telefonos és kulcsos doboz jelzi, hogy tradicionális vendéglátásban lesz részünk. A hall közepén álló, amerikai ízléssel is szépen összeállított virágcsokor és a váza jól illeszkedik az elegáns belsőhöz, amelynek egyik éke a félemeleti bárrész, ahol a főhelyen díszelgő ágakat apró fényekkel ékesítik. A helyiségben minden este élő jazz muzsika hívogatja a vendégeket és a város elitjét. A különlegességek sorába illik a hölgymosdóban található piperetükör sor az előtte álló puffokkal és a legtöbb liftben található padocska. A szálloda éke a zárt klubként működő, amelynek bordó bőr foteljeiben csak a felső tízezerhez tartozó klubtagok beszélgethetnek üzletfeleikkel. Nem kevésbé elegáns a Cape Cod, amely egy ódon halászcsárda hangulatát idézi és a bár, amelynek klasszikus stílusú berendezéseit különleges falfestmények egészítik ki. Ezek után nem meglepő, hogy a szobák, melyek többsége a Michigan tóra néz is tágasak és elegánsak.
Étteremajánló
A bevándorlók száma miatt második legnagyobb lengyel városnak is becézett Chicagóban az ínyencek is megtalálják számításukat. Akad itt brazil, argentin, japán, kínai étterem: valószínűleg azt lenne könnyebb felsorolni, hogy milyen nincs. Kezdjük a negatívummal: aki szereti a hasát és a pénztárcáját, messze elkerüli a Michigan Avenue egyik bevásárlóközpontjában található 13 Nation gyorsétterem együttesét és a mögötte fellelhető Migty Nice nevű éttermet. A jellegtelen ízek ellenére utóbbi mentségére szól a meghitt francia éttermet imitáló design és a hangszórókból halkan duruzsoló jazz. Kétesélyes a
Gino’s East Pizza ahol azok járnak jól, akik kedvelik a színes írásokkal jópofán telefirkált fekete falakat és a vastag pizza tésztát. Aki biztosra akar menni, annak a legjobb címek egyike a város külső részén található Piazza Bella Trattoria, amelynek olasz tulajdonosai a messzi Calabriából érkeztek. A hangulatos kis olasz étteremben, ahol a hibátlan, házias ízeket varázsló konyha egy női séf munkájának köszönhető. Itt minden íz, mosoly és mozdulat a dolce vita világát idézi. Hasonló minőség, ám fiatalosabb dizájnba öltöztetve a Bubba Gump, amelynek névadója a legendás Forrest Gump című film és a Tom Hanks által alakított, nagy futásáról nevezetessé vált hasonló nevű főhős. Az asztalokon elhelyezett tábla utasításai egyszerűek: ha nincs szükségünk pincérre, tartsuk a táblát a Run Forrest Run-on, ha mégis, lapozzunk a Stop Forest Stop-ra: nem fogunk csalódni. A tengeri ételekre specializálódott étteremben a hatalmas és ízletes hal és rák adagok mellett még a csípős cajun csirke is hibátlan.
5 kihagyhatatlan chicagói tipp :
1. The Art Institute of Chicago a francia impresszionisták festményei miatt
2. Sears Tower a látvány miatt
3. Rosas Lounge közismertebb nevén Mamma Rosas, a csúcs blues kocsma a minőségi zene miatt. Olyan zenészek fordulnak meg, mint a Grammy díjas szájharmónikás Sugar Blue, aki a Rolling Stones lemezein is hallható
4. Winettka a luxus városrész
5. A McCormick kiállítási csarnok - egy-egy autó, elektronikai, vagy egyéb kiállításon megtudhatjuk mi is a marketing amerikai módra
