Székelyföld legszebb tájain
5 napos buszos körutazás
Székelyföld. Sokaknak csak egy név, de, aki már egyszer megtapasztalta a székelyek igazi vendégszeretetét, az ízes magyar beszédet, visszavágyik ebbe a térségbe. Számtalan történelmi emlék, és páratan földrajzi helyszín vár ránk ezen az utazáson. Az út Túra-kultúra kategóriájú, ami azt jelenti, hogy lehetőség van egyes napokon választani a hagyományos látnivalókat felkereső program és természetjáró program között.
Alapár tartalmazza
Az utazást, szállást félpanziós ellátással, idegenvezetést, és a székely vacsoraest költségeit.
Alapár nem tartalmazza
Útlemondási biztosítást, a baleset- betegség- és poggyász biztosítást és a belépők összegét.
1. nap: Nagyvárad – Bánffyhunyad – Kolozsvár
Találkozás a kora reggeli órákban Budapesten. Utazás, rövid pihenőkkel az ártándi határátkelőhöz. A határátkelés után érkezés Nagyváradra, városnézés: Püspöki székesegyház, Kanonok sor, Szent László-szobor. Magyarvalkón látogatás a jellegzetes kalotaszegi református templomban, majd utazás tovább Kolozsvárra ahol a város főbb nevezetességeivel ismerkedik meg a csoport: Mátyás király lovas szobra, Mátyás király szülőháza, református templom, Szent György-szobor. Vacsora és szállás Magyarlónán.
2. nap: Tordai-hasadék – Torockó – Marosvásárhely – Szováta – Korond – Székelyszentlélek
Reggeli után kirándulás a vadregényes Tordai-hasadékban. A számos legendában szereplő mészkőhasadék egy szépen kiépített, jól járható és izgalmas kanyontúrával járható be. Torockón, az Europa Nostra díjas aranyosszéki faluban séta a híres házsoron és látogatás a múzeumban, ahol utasaink megismerhetik az egykori bányászváros, Erdély legnyugatibb székely településének történetét. Utazás tovább Marosvásárhelyre, városnézés: Kultúrpalota, Toldalaghy-palota, Teleki-téka. Szovátán keresztül érkezés Korondra. Vásárlási lehetőség a székely kézművesek portékáiból. Vacsora és szállás Székelyszentléleken. (3 éj)
3. nap: Csíkszereda – Csíksomlyó – Gyilkos-tó – Békás-szoros
Utazás Csíksomlyóra, látogatás a kegytemplomban. Kirándulás a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szorosba. Út közben megálló a madéfalvi Siculicidium-emlékműnél és a karcfalvi XV. századi erődített templomnál. Utazás Borzontra, egy erdei fogadóba, ahol egy hangulatos székely vacsoraestben és feledhetetlen erdei kocsikázásban lesz a csoportnak része.
4. nap: Farkaslaka – Szejkefürdő – Szent Anna-tó – Alsócsernáton – Kézdivásárhely vagy Madarasi Hargita -Székelyudvarhely – Medveles
Ezen a napon választhatnak utasaink, hogy a csodálatos vulkanikus tóhoz, a Szent Anna-tóhoz és a Mohos-tőzeglápba kiránduljanak vagy az ikonikus Madarasi Hargitát hódítsák meg.
Útvonal A: Farkaslakán tisztelgés Tamási Áron emlékének. Szejkefürdőn látogatás Orbán Balázs síremlékénél, amelyhez székelykapuk egész során át vezet az út. Kirándulás a Szent Anna-tóhoz és a Mohos-tőzeglápban, majd utazás Alsócsernátonba. Itt látogatás a Székelyföld leggazdagabb falumúzeumában. Kézdivásárhelyen városnézés, majd utazás a szálláshelyre.
Útvonal B: egész napos fakultatív kirándulás a Madarasi Hargitára (7 500 Ft/fő), este medvelestúra (4 500 Ft/fő): A csoport ezen programot választó része reggeli után Szentegyházára utazik. Itt átszállnak a traktor vontatta szekerekre, amelyeken egy vidám kirándulás veszi kezdetét a Madarasi Hargitára, azaz az 1801 méter magas székelyek szent hegyére. A traktor a menedékházig viszi utasainkat, innen már csak másfél kilométeres gyalogtúra a kopjafákkal tűzdelt csúcs. A Madarasi Hargita meghódításának elengedhetetlen része a Szökő-vízesés és láp felkeresése. A kirándulás után utasaink visszaérkeznek a szállásadó faluba. Út közben megálló Székelyudvarhelyen, rövid ismerkedés a várossal. Az izgalmakban teli nap megkoronázásaként egy esti programot ajánlunk. Terepjárókkal visszük el az érdeklődőket az erdő mélyére, ahol kiépített medvelesből figyelhető meg a Kárpátok csúcsragadózója, a barnamedve.
5. nap: Segesvár – Torda – Körösfő
A korai reggeli után utazás Segesvárra, városnézés: Óváros, Óratorony, Schuller-ház. Tordán izgalmas látogatás a sok évszázada üzemelő, látványos sóbányában. A Királyhágón vagy Körösfőn pihenő, majd érkezés az ártándi határátkelőhöz. Érkezés Budapestre az esti órákban.
Szállás
Faluturizmusban, 2 ágyas szobákban fürdőszoba-használattal. Egyágyas elhelyezés felár ellenében kérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Az utazást, szállást félpanziós ellátással, idegenvezetést, és a székely vacsoraest költségeit.
Útlemondási biztosítást, a baleset- betegség- és poggyász biztosítást és a belépők összegét.
Belépők: kb. 70 RON/fő
A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Induláshoz képest egy hónapon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő!
A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.
Autóbusszal.
Faluturizmusban, 2 ágyas szobákban fürdőszoba-használattal. Egyágyas elhelyezés felár ellenében kérhető.
A részvételi díj félpanziós ellátást tartalmaz.
|
Nagyon sok jó program volt,de mindenre kevés idő jutott ,így nagyon kellett rohanni .
Az szállás is hagy maga után vonni valót,még egy TV se volt a szobában ,se egy pohár . Ételt se volt bőségesen,az ital meg kimerült egy pohár pálinkában és egy kis ásványvízben ,egy reggeli kávé és teában .
Összességében nagyon szép az Erdélyi táj nem bántuk meg hogy Önökkel utaztunk !
Velük különösen jó élmény volt a nagyon tartalmas utazás.
A vendeszeretet, a kultura az irodalom es a tortenelem iranti tisztelet amit Erdelyben es kifejezetten Szekelyfoldon tapasztaltunk peldatlan. Olyan szep emlekekkel jottunk haza, hogy biztosan vissza fogunk meg latogatni a jovoben is!
Kedves vendéglátók (Kalotaszegen külön fürdőszobás szállás, bőséges étkezés, pálinka), de Székelyszentléleken az emeleten voltunk elszállásolva külön szobában, viszont itt öten jutottunk egy fürdőszobára, ami annyira nem volt elfogadható. A reggelik mindenhol bőségesek voltak és választékosak, de a Becsali Panzióban és az Anna Vendégházban szűken mérték a vacsorát, többször kellett szólni, hogy hozzanak még mert kevés az étel. Az idegenvezetőnk (Gyuri) nem jött velünk végig haza, így nem volt aki összefogja a csapatot, ezért sokat csúsztunk a pihenőkkel. Ráadásul volt akiknek külön meg kellett állni (vásárlás, mosdó használat) ezt nem kéne engedni. 3 óránként van kötelező pihenő azt kell kihasználni, ez társas utazás nem egyéni. Csak Barni a sofőrünk jött velünk haza, így a kötelező pihenőkkel nagyon megnőtt az utazási idő, ilyenkor kell a kettő sofőr.
Plusz a Hon-tours-os programban sem volt benne, hogy a csíksomlyói kegytemplomnál 2 órát kell várnunk, míg a mise befejeződik és a hívő utasok eltudnak menni imádkozni, ami miatt a Békás-szoros és Gyilkos-tó programokra jóval kevesebb idő maradt!
A sofőr Lajos, tökéletes helyismerettel és nagy tapasztalattal rendelkezett.
A szállások tökéletesek voltak, mind Kalotaszentkirályon, mind Székelyszentlélekeken. Reggelik és vacsorák bőségesek voltak.
Ha lehetőség van rá soha többé nem szeretnék ezzel az idegenvezetővel sehova sem menni, mert az utazásom élményeiből nagyon sokat elvett a felkészületlenségével és szervezetlenségével!
Borbély Kiss László idegenvezetőről nem lehet csak a legmagasabb elismerés hangján szólni, tömte az információt a fejekbe!
Egyedüli kicsit negatívabb megjegyzés az indulási nappal kapcsolatos, mert borzalmasan fáradt volt mindenki, mire az első szálláshelyre értünk. Mi pld. hajnal kettőkor keltünk és 23 órára keveredtünk ágyba. Csak az első nap volt rettenetesen fárasztó, sokat mentünk az első napi programban és este már mindenkinek sok volt és hiába mondtuk, hogy elég már, az idegenvezetőnk csak mondta, mondta........
A többi nap hibátlan volt programban, ellátásban!!!!!!!
A hazaérkezés egy kicsit elcsúszott, 22-én hajnal 0:45 re futottunk be Budapestre. Nekünk pld. 4:10 kor volt lehetőségünk haza utazni. Ha 23 órára legalább megérkeztünk volna még éjfél előtt vonatra tudtunk volna szállni. Ezzel együtt is felejthetetlen utazásban volt részünk.
Az idegen vezetőnk Borbély Kiss László profizmusa, sokszínűsége ámulatba ejtett
bennünket . A második szállást ha lehetőségük van ajánlom lecserélni.
Varga Attila idegenvezetőtől sok értékes információt kaptunk, nagyon jól végezte a munkáját.