Provence-i ízelítő

Provence nem csak a végtelen, csodálatos lila színben pompázó levendulamezőkkel egyenlő, hiszen ebben a térségben számtalan bájos kisváros, római kori emlék, Franciaország legnevesebb szőlőskertjei és természetesen zamatos borok és ínycsiklandozó ételek várják a felfedezni vágyókat. A gasztronómiai kalandok és borpincészetek látogatása mellett többek között felkeresünk egy 2000 éves arénát és a Pont du Gard hidat, Avignonban megtekintjük a Pápai palotát, ellátogatunk egy 1178-ban alapított ciszterszita apátságba és hajóval felfedezzük a Mediterrán fjordokat.
Gasztronómiája magában foglalja Olaszország, Spanyolország és a Közel-Kelet hatásait, továbbá innen származnak Franciaország leghíresebb ételei is, mint például a ratatouille (francia lecsó cukkinivel és padlizsánnal) és a bouillabaisse (tenger gyümölcseiből készült pörkölt, pl. kagylóból vagy halból). Fekvésének köszönhetően rengeteg friss tengeri étel fogyasztható az éttermekben: zamatos osztriga, tintahal, homár és kagyló. Az éttermek mellett pedig egy kitűnő lehetőség, ha a helyi piacok egyikén kóstoljuk meg a régió specialitásait.
Látogatás a Musée de la Savonnerie-be, ahol a világhírű szappankészítés történetét ismerhetjük meg és ahol elkészíhetjük saját szappanunkat is.

FőoldalEurópaFranciaországMarseilleProvence-i ízelítő

Alapár tartalmazza

a Ryanair repülőjegyet illetékkel, fix ülőhellyel, elsőbbségi beszállással, 2 db fedélzetre felvihető poggyásszal: 1 db 40x20x25 cm és 1 db 10 kg-os 55x40x20 cm 
a szállást áprilisban 3*-os, szeptemberben 4*-os szállodában
reggelis ellátást, 1 alkalommal vacsorát, 1 alkalommal ebédet, 1 alkalommal borkóstolót könnyű ebéddel
a helyszíni közlekedést 
a belépőjegyeket
 a magyar nyelvű idegenvezetést 

Alapár nem tartalmazza

az idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő) 10 EUR 
a borravalót (helyszínen fizetendő) kb. 10 EUR 
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,5%
EGYÉB KÖLTSÉGEK
Feladható poggyász (max. 20 kg)
Egyágyas felár
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Hossz: 
5
Szállás: 
szálloda
***

1. nap: Budapest – Marseille – Arles 
Elutazás Budapestről a Ryanair közvetlen menetrend szerinti járatával. Érkezés Marseille-be. Délelőtt a város látnivalóival ismerkedünk: megtekintjük a város fölé magasodó Notre Dame de la Garde székesegyházat, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk, majd séta a régi kikötőben. A Musée de la Savonnerie-ben, ahol a világhírű szappankészítés történetét ismerhetjük meg, elkészítjük a saját szappanunkat is. Délután a Camargue régión át Arles-ba utazunk, mely Franciaország „legrómaibb” városa, hiszen számtalan római kori emlék repít minket vissza a múltba. A szállás elfoglalása, üdvözlő vacsora egy helyi étteremben. Szállás Arles-ban (4 éj)

Szállás: Hotel Ibis Styles Palais Congrés Arles 3* (áprilisban), Hotel Arles Plaza 4* (szeptemberben)

2. nap: Arles - Pont du Gard - borkóstoló
Arles már a római korban is virágzó város volt, az ebből a korból származó emlékei olyan jó állapotban maradtak fenn, hogy az UNESCO világörökségi listáján is szerepelnek. Reggeli után megtekintjük a 2000 éves arénát, amely régen politikai célokat szolgált, és amely a város közepére épült. Tavasztól őszig a koncertek mellett "camargue stílusú" bikaviadalok helyszíne, melynek során a bika szarvára pénzjutalmat kijelölő szalagokat kötnek fel, ezt kell megszerezniük a bátraknak. A bikáknak pedig semmi bántódásuk nem esik.

Ezután a közeli, 49 méter magas, 2000 éves római kori völgyhídhoz, a Pont du Gard-hoz látogatunk, mely a legmagasabb római kori emlék a világon. A völgyhídnak szentelt interaktív múzeumban rácsodálkozhatunk arra, hogyan tudták mindenféle kötőanyag nélkül megépíteni ezt a mérnöki csodát. A Pont du Gard feltehetően Kr. e. 20 körül épült Augustus vejének kezdeményezésére, egy 50 km-es vízvezeték részeként.

A napot egy kellemes, 4 soros borkóstolóval zárjuk a Mas de Rey pincészetben, ahol a szőlő mellett olíva ültetvények is vannak. A borokat olíva tapenád (olívabogyó-pástétom) és paté (pástétom) kíséri. 

Este visszatérés a szállásra, vacsora egyénileg. 

3. nap: L’Abbay de Sénanque - Gordes - Avignon 
Reggeli után Sénanque-ba utazunk, ahol levendulamezők ölelik körül az 1178-ban alapított ciszterszita apátságot. Magány, csend, fény és derű csodálatos harmóniája érződik a román kori kolostorban, Vasarely és Chagall kedvenc helyén.

Következő állomásunk a kivételes fekvésű Gordes, ahol a házak a sziklás hegyoldal lejtőjén kapaszkodnak. Fényképszünet, rövid szabadidővel. 

Utolsó megállónk Avignon, ahol megtekintjük a Pápai palotát és felsétálunk a csonka hídra, mely egyike Franciaország leghíresebb hídjának (Pont Saint Bénezet). A hangulatos óvárosban minden kis utcácska még a régi mesterségek nevét viseli, de nagyon látványosak az óváros 18. századi épületeinek homlokzatai is. Rövid szabadidő. 

Délután Visszatérés a szállásra, vacsora egyénileg.

4. nap: Aix-en-Provence - Cassis - marseilles-i Calanques
Aix-en-Provence, vagy ahogy mindenki becézi errefelé, Aix, a művészek, diákok és szökőkutak városa. Számos festő alkotott a környéken, közülük a legnevesebb Cézanne, aki egyenesen odáig volt ezért a városért. Ő fogalmazta meg, amit sok mai lakó is érez: “Ha itt születtél, reménytelen a helyzet, mert máshol soha nem lesz jó”. Városnézésésünk során az árnyas Cours Mirabeau sétányon a Mousse szökőkutat is útba ejtjük, melyet 34 fokos termál víz táplál, majd ellátogatunk a színes és ízes termékekkel teli helyi piacra. Egy igazi francia vendéglőben megebédelünk, majd busszal a tengerpartra indulunk.

Cassis, a kis halászfalu, egy 400 méter magas, szürke "sziklafüggöny" és a szemkápráztatóan tiszta, kék tenger ölelésében fekszik. Hajóra szállunk, hogy a vízről csodáljuk meg a Calanques Nemzeti Parkot. Calanque egy egyedülálló mészkő geológiai képződmény: sziklás öblök, amelyek meredek és keskeny völgyet alkotnak a szárazföld belsejében, és többnyire a Földközi-tenger környékén találhatók. Marseilles környékén 26 calanque található, amiből mi hármat is meglátogatunk. 

Este visszatérés a szállásra, vacsora egyénileg. 

5. nap: Marseille - Budapest
Korai reggeli után transzfer a repülőtérre. Hazautazás a Ryaniar közvetlen menetrend szerinti járatával. Érkezés Budapestre. 

UNESCO Világörökségi helyszínek:

  • Pont du Gard
  • Avignon – Történelmi központja a Pápai palotával
  • Arles – római és román kori műemlékei

Szállás

3*-os szállodákban, kétágyas fürdőszobás szobában

Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

Fakultatív

Fakultatív sétahajózás gasztronómiai vacsorával (2.nap): 30.000 Ft/fő

Fakultatív hajózás If várához (4.nap): 7.000 Ft/fő

Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

a Ryanair repülőjegyet illetékkel, fix ülőhellyel, elsőbbségi beszállással, 2 db fedélzetre felvihető poggyásszal: 1 db 40x20x25 cm és 1 db 10 kg-os 55x40x20 cm 
a szállást áprilisban 3*-os, szeptemberben 4*-os szállodában
reggelis ellátást, 1 alkalommal vacsorát, 1 alkalommal ebédet, 1 alkalommal borkóstolót könnyű ebéddel
a helyszíni közlekedést 
a belépőjegyeket
 a magyar nyelvű idegenvezetést 

Alapár nem tartalmazza: 

az idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő) 10 EUR 
a borravalót (helyszínen fizetendő) kb. 10 EUR 
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,5%
EGYÉB KÖLTSÉGEK
Feladható poggyász (max. 20 kg)
Egyágyas felár
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Kötelező költségek: 

Reptéri illeték, BBP biztosítás, Útlemondási biztosítás, Idegenforgalmi adó.

Előleg: 

A részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Indulás időpontját megelőző 30 napon belül a teljes összeg fizetendő!

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az idulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyebek
Kiutazás: 

Várható menetrend:
Ryan Air menetrendszerinti járattal

Budapest - Marseille: 11:50 - 14:05 h
Marseille - Budapest: 14:05 - 16:00 h

A repülőjegy díja a prospektus megjelenésekor a Ryanair honlapján elérhető legalacsonyabb ár szerint értendő. Irodánk a minimális létszám elérésekor a repülőjegyeket az aktuális áron állítja ki. A repülőjegy egyénileg is megvásárolható, ezzel kapcsolatban előzetesen egyeztessenek. A részletekről érdeklődjenek kollégáinknál.

Szállás: 

3*-os szállodákban, kétágyas fürdőszobás szobában

Étkezés: 

Reggeli, egy alkalommal vacsora.

Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére. Választható 4%-os mértékű Z1 útlemondási biztosítás is, amely esetében a Covid-19 fertőzés kapcsán hatósági karanténba kerülés biztosítási eseménynek számít. Vagyis, ha valaki az utazását megelőző 10 napban hatósági karanténba kerülne Covid-pozitivitása miatt, az számíthat a biztosító segítségére. Amennyiben a 4% mértékű COVID-19 fedezettel rendelkező útlemondási biztosításra tart igényt kérjük, azt a megjegyzés rovatba tüntesse fel!
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!