Namíbia - Botswana - Zimbabwe

16 napos körutazás

Megérkezés Namíbiába, ahol Afrika legelképesztőbb tájegységeit láthatjuk. Az egykor Délnyugat-Afrika néven ismert ország 1990-től független köztársaság. Fővárosa, amely egyben az ország legnagyobb városa, Windhoek 1650 méter magasan fekszik egy hegyekkel körülzárt völgyben. Északról az Eros-hegység, délről pedig az Auas-hegység határolja. Érkezést követően informális városnézés busszal. Látogatásunk során német stílusú épületekkel szegélyezett utcákat láthatunk, melyek Namíbia gyarmati múltjára emlékeztetnek.

FőoldalAfrikaNamíbiaWindhoekNamíbia - Botswana - Zimbabwe

Fontos! Az útlevélnek a visszaérkezést követően 6 hónapig még érvényesnek kell lennie, és minimum 3x2 egymással szembeni üres oldalnak kell benne lennie.

Malária tabletta szedése javasolt.

A valutaárfolyam változások az árakat módosíthatják. Az út árai 1 USD = 300 Ft és 1 EUR= 355 HUF árfolyamig érvényesek.

Nem garantált, hogy az utazás minden esetben érinti a képeken látható helyszíneket.

Az árak az év során rajtunk kívülálló okok miatt változhatnak!

Az utazás egyes látnivalói érinthetnek olyan területeket, melyek megtalálhatóak a Külgazdasági- és Külügyminisztérium I-es, illetve II-es besorolású listáján.

Alapár tartalmazza

Repülőjegy illetékekkel
BBP utasbiztosítás (EUB Air&Cruise TOP: 11.840 Ft)
közlekedés helyben a létszámtól függő nagyságú klimatizált külön busszal, minibusszal, terepjáróval, csónakkal, dzsipekkel
elhelyezés középkategóriájú (kb. 4*-3*+-os) szállodákban, lodge-okban, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelivel
magyar nyelvű csoportkísérő idegenvezető indulástól érkezésig

Alapár nem tartalmazza

Namíb vízum és ügyintézés
Budapest-Bécs-Budapest autóbusz transzfer (min. 12 fő esetén különbusszal, 12 fő alatt menetrend szerinti, Bp és Bécs között közlekedő direkt járattal)
Helyszíni belépők és a program szerinti étkezések
Útlemondási biztosítás
Fakultatív programok ára
Borravalók
Helyszíni vízum (Zimbabwe)
Helyszínen a határoknál fizetendő ki- és belépési illeték
Minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 

Egyéb fontos információk:
Minimum létszám: 18 fő
- 15-17 fő közötti felár: 45.000 Ft

Fakultatív program: minimum 10 főtől

Afrikában az autóbuszok mérete eltér az Európában megszokottaktól. Sokszor a buszban, illetve néhány esetben a tetőn elhelyezett csomagtartón szállítják az utasok bőröndjét.

Kötelező védőoltás nincs. Malária tabletta szedése javasolt. További tájékoztatást a Nemzetközi Oltóközpontban, illetve a www.utazaselott.hu weboldalon talál.

Fontos! Az útlevélnek a visszaérkezést követően 6 hónapig még érvényesnek kell lennie, és minimum 3x2 egymással szembeni üres oldalnak kell benne lennie.

Az utat kisebb létszámmal is tudjuk indítani, csak más áron és más szolgáltatással.

A valutaárfolyam változások az árakat módosíthatják. Az árak 1 USD = 355 HUF árfolyamig érvényesek.

Az utazás egyes látnivalói érinthetnek olyan területeket, melyek megtalálhatóak a Külgazdasági- és Külügyminisztérium I-es, illetve II-es besorolású listáján.

Hossz: 
16 nap
Szállás: 
szálloda
***

1. nap: Budapest ...
Elrepülés Budapestről átszállással Windhoekba, Namíbiába. Étkezések és éjszakázás a repülőgép fedélzetén.

2. nap: … Windhoek (Namíbia) – Okahandja – Otjiwarongo
Megérkezés Namíbiába, ahol Afrika legelképesztőbb tájegységeit láthatjuk. Az egykor Délnyugat-Afrika néven ismert ország 1990-től független köztársaság. Fővárosa, amely egyben az ország legnagyobb városa, Windhoek 1650 méter magasan fekszik egy hegyekkel körülzárt völgyben. Északról az Eros-hegység, délről pedig az Auas-hegység határolja. Érkezést követően informális városnézés busszal. Látogatásunk során német stílusú épületekkel szegélyezett utcákat láthatunk, melyek Namíbia gyarmati múltjára emlékeztetnek. Parlament és kertje, a régi vasútállomás, a Christuskirche (Krisztus-templom) és az Alte Feste (régi erőd), továbbutazás Okahandján keresztül Otjiwarongoba. Okahandja még napjainkban is a legfontosabb központ a herero nép számára. Vacsora, szállás Otjiwarongoban.

3. nap: Etosa Nemzeti Park
Reggelit követően felkeressük Földünk legnagyobb ismert, egy darabból álló meteoritját, mely az utóbbi 80.000 évben hullott a Földre Grootfontein közelében. 1920-ban találták meg és méreténél fogva (3x3 méter hosszú és 1 méter vastagságú) sohasem mozdították el. Továbbutazás az Etosa Nemzeti Parkba. Vacsora, szállás a nemzeti parkban.

4. nap: Otjiwarongo – Etosha Nemzeti Park – Okaukuejo
Reggelit, majd a napot az egyedülláló Etosha Nemzeti Park felfedezésével töltjük. Etosa Afrika egyik legrégibb Nemzeti Parkja. Területe 22.270 km2. Az etosa szó ovambó nyelven „Nagy fehér síkságot” jelent és ezt a nevet a közepén található tómederről kapta. 114 emlősfaj, 340 madárféle, 16 hüllőfaj és számtalan rovarfaj védett élőhelye. Hatalmas só-sivataggal, változatos növényzettel és gazdag vadvilággal rendelkezik. Vacsora. Szállás az Etosha Nemzeti Parkban.

5. nap: Etosha Nemzeti Park – Erongo – Swakopmund
Reggeli után utazás az Erongo régión keresztül a terület székhelyébe, Swakopmundba, az Atlanti-óceán partjára. Útközben láthatjuk a 2350 méter magas gránit hatású Erongo-hegyet. Érkezés délután Swakopmundba. A város a német gyarmati időkben Namíbia legfontosabb kikötővárosa volt, valamint az építészetben is még mindig erős német hatás érezhető. Vacsora. Szállás Swakopmundban.

6. nap: Walvis-öböl – Swakopmund
Reggeli, majd szabad program vagy fakultatív programlehetőség: egy part közeli úton haladunk a Namíb-sivatag és az Atlanti-óceán közé ékelődött területen, a Walvis-öbölig. Érkezést követően katamáranba szállunk, majd az öbölben csónakázunk a Pelican Point-félsziget irányába. Utazásunk során bálna, delfin vagy fóka lesen vehetünk részt és különböző vizimadarakat csodálhatunk meg. Visszautazás Swakopmundba, majd a város felfedezése. (A program ára: 34.800 Ft.) Vacsora. Szállás.

7. nap: Swakopmund – Sossusvlei – Solitaire
Reggeli után utazás Sossusvlei-be, mely a világ legrégebbi sivatagja, a Namíb-sivatag déli részén található, óriási vörös homokdűnés terület. A Sossusvlei nevet gyakran az egész területre használják, mely egyike Namíbia legfőbb látványosságainak. Az itt található dűnék a világ legmagasabbjai között vannak; legtöbbjük 200 méter feletti. A legmagasabb a 380 métert is eléri, így kapta a „Big Daddy” becenevet. Utazás Solitaire-be. Vacsora, Szállás Solitaire-ben.

8. nap: Solitaire – Windhoek
Reggeli, majd szálláshelyünket elhagyva felkeressük néhány fentről készült fénykép erejéig a helyi üledékes kőzetbe a Tsauchab folyó által alakított Sesriem kanyont. Továbbutazás Windhoekba. Vacsora és szállás Windhoekban.

9. nap: Windhoek – Maun (Botswana)
Reggeli, majd egész napos utazás autóbusszal Botswanába, Maunba, mely az UNESCO Világörökség részét képező Okavango Természetvédelmi Terület fővárosába. Érkezés után a szállás elfoglalása. Vacsora. Szállás Maun-ban.

10. nap: Okavango Delta – Maun
Reggeli után egész napos kirándulás kenuzással a világ legnagyobb szárazföldi deltájánál, az Okavango-nál. Az Okavango Delta a Kavango-folyóról kapta a nevét, amely 1200 kilométeren keresztül hömpölyög Angola és Namíbia között, aztán belép Botswanába, ahol eltűnik a Kalahári homoksivatagában. A környékén Afrika állatvilágának széles skálája él. Napközben hidegcsomagban ebéd. Szállás Maun-ban.

11. nap: Maun – Nata
Reggeli, majd megkezdjük utazásunkat Nata felé. Változatos élőhelyek mentén, a végtelen, száraz homoksivatagtól a füves szavannáig. Érkezés Natába. Délután pihenés a Lodgeban. Vacsora, szállás Nataban.

12. nap: Nata – Kasane
Reggeli, majd továbbutazás Zimbabwe határának mentén, és kb. még 4-5 óra utazás után elérjük új úticélunkat, Kasane-t, mely Botswana, Namíbia, Zimbabwe és Zambia négyes határának közelében fekszik. Vacsora. Szállás Kasane-ban.

13. nap: Chobe Nemzeti Park – Viktória-vízesés (Zimbabwe)
Reggeli után egész napos kirándulás: a Chobe Nemzeti Park Afrika egyik legsűrűbb vadon élő állatállományának otthont adó park Botswana északi részén. Méretét tekintve az ország harmadik legnagyobb nemzeti parkja, állatvilágát tekintve pedig a legváltozatosabb. A park legjobban talán hatalmas elefántpopulációjáról ismert. A parkban a becslések szerint 50 000 elefánt él. Napközben szafarin veszünk részt a nemzeti parkban és rövid csónakázással zárjuk napunkat. Rövid utazás és határátkelés után érkezünk meg Zimbabwe-be. Vacsora. Szállás a Viktória-vízesésnél.

14. nap: Viktória-vízesés – Zambezi-folyó
Reggelit követően Afrikai utazásunk egyik fénypontja, a Victoria Falls Nemzeti Park meglátogatása. Az UNESCO Természeti Világörökség részét képező Viktória-vízesés a világ legszélesebb és egyik legszebb zuhataga. Helyi elnevezése a makololóktól származik: Mosi-oa-Tunya, melynek jelentése „mennydörgő gőzölgés” és „robajló füst”. A név onnan ered, hogy a víz száz méteres mélységbe alázúduló hangját háromszáz méteres párafüggöny egészíti ki.  Délután hajózunk a Zambézi-folyón. 1855-ben David Livingstone, a híres felfedező és misszionárius volt az első európai, aki megpillantotta a Zambézi-folyó nagy vízesését, melyet az akkori brit királynőről nevezett el Viktória-vízesésnek. Vacsora. Szállás a Viktória-vízesésnél.

15. nap: Viktória – vízesés …
Reggeli. Transzfer a repülőtérre és elrepülés Bécsbe átszállással. Étkezések és éjszakázás a repülőgép fedélzetén.

16. nap: … Budapest / Bécs
Megérkezés menetrendtől függően Budapestre vagy Bécsbe.

Az út során érintett UNESCO Világörökségek:

-          Dél-namíbi dűnetenger
-          Okawango Delta
-          Mosi-oa-Tunya / Viktória-vízesés

A változtatás jogát fenntartjuk!

További információ

Szállás

Elhelyezés középkategóriájú (kb. 3+-4*-os) szállodákban, lodge-okban, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelivel.

Fakultatív

A 6. napi fakultatív program: Walvis öböl, Ár: 34800 HUF

Fakultatív program: minimum 10 főtől

Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

Repülőjegy illetékekkel
BBP utasbiztosítás (EUB Air&Cruise TOP: 11.840 Ft)
közlekedés helyben a létszámtól függő nagyságú klimatizált külön busszal, minibusszal, terepjáróval, csónakkal, dzsipekkel
elhelyezés középkategóriájú (kb. 4*-3*+-os) szállodákban, lodge-okban, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelivel
magyar nyelvű csoportkísérő idegenvezető indulástól érkezésig

Alapár nem tartalmazza: 

Namíb vízum és ügyintézés
Budapest-Bécs-Budapest autóbusz transzfer (min. 12 fő esetén különbusszal, 12 fő alatt menetrend szerinti, Bp és Bécs között közlekedő direkt járattal)
Helyszíni belépők és a program szerinti étkezések
Útlemondási biztosítás
Fakultatív programok ára
Borravalók
Helyszíni vízum (Zimbabwe)
Helyszínen a határoknál fizetendő ki- és belépési illeték
Minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 

Egyéb fontos információk:
Minimum létszám: 18 fő
- 15-17 fő közötti felár: 45.000 Ft

Fakultatív program: minimum 10 főtől

Afrikában az autóbuszok mérete eltér az Európában megszokottaktól. Sokszor a buszban, illetve néhány esetben a tetőn elhelyezett csomagtartón szállítják az utasok bőröndjét.

Kötelező védőoltás nincs. Malária tabletta szedése javasolt. További tájékoztatást a Nemzetközi Oltóközpontban, illetve a www.utazaselott.hu weboldalon talál.

Fontos! Az útlevélnek a visszaérkezést követően 6 hónapig még érvényesnek kell lennie, és minimum 3x2 egymással szembeni üres oldalnak kell benne lennie.

Az utat kisebb létszámmal is tudjuk indítani, csak más áron és más szolgáltatással.

A valutaárfolyam változások az árakat módosíthatják. Az árak 1 USD = 355 HUF árfolyamig érvényesek.

Az utazás egyes látnivalói érinthetnek olyan területeket, melyek megtalálhatóak a Külgazdasági- és Külügyminisztérium I-es, illetve II-es besorolású listáján.

Kötelező költségek: 

Namíb vízum és ügyintézés
Budapest-Bécs-Budapest autóbusz transzfer (min. 12 fő esetén különbusszal, 12 fő alatt menetrend szerinti, Bp és Bécs között közlekedő direkt járattal)
Helyszíni belépők és a program szerinti étkezések
Borravalók
Helyszíni vízum (Zimbabwe)
Helyszínen a határoknál fizetendő ki- és belépési illeték

Helyszíni költségek leírása: 

Belépők, nemzeti park belépők és a program szerinti étkezések: 320 USD (a helyszínen érkezéskor fizetendő a kinti szolgáltatóknak)

A 320 USD/fő a belépőket, nemzeti park belépőket és a programban feltüntetett étkezéseket (vacsorák, néhány helyen ebédek), az ezekhez kapcsolódó szervezési, foglalási, és az esetenkénti transzfer költségeket tartalmazza. Ez a helyszíni szolgáltatóknak érkezéskor, egy összegben fizetendő.

Helyszíni vízum: (Zimbabwe) kb. 50 USD/fő

Helyszínen a határoknál fizetendő ki- és belépési illetékek: kb. 25 USD/fő

Borravaló: ajánlott 5 USD/nap/fő

Előleg: 

Figyelem! Ezen programunk fizetési feltételei az Általános Szerződési Feltételekben leírtaktól eltérnek. Az út költségét nem két, hanem három részletben kell befizetni.

Fizetési ütemezés:

I. részlet:         előleg jelentkezéskor (a végösszeg 40%-a)

Hátralék: 

II. részlet:       kb. 60 nappal indulás előtt (a végösszeg 20%-a)

III. részlet:      fennmaradó összeg - kb. 30 nappal az út indulása előtt

Kiutazási forma: 
repülő
Milyen felszerelést vigyek?

Pénz: USD-t érdemes vinni. Az árviszonyok a magyarnál olcsóbbak. Közbiztonság: átlagos. Forgalmas helyeken lopásveszély. A meglátogatandó helyek egyébként biztonságosak, európai turisták által rendszeresen látogatottak.
Feszültség: 220 V körül. Európai dugaszok általában használhatók, de javasolt világadapter beszerzése.

Egyebek
Kiutazás: 

Repülővel.

Afrikában az autóbuszok mérete eltér az Európában megszokottaktól. Sokszor a buszban, illetve néhány esetben a tetőn elhelyezett csomagtartón szállítják az utasok bőröndjét.

Szállás: 

Elhelyezés középkategóriájú (kb. 3+-4*-os) szállodákban, lodge-okban, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelivel.

Étkezés: 

Reggelis ellátás.

A területről: 
A vadak mellett azonban egyéb látnivalót is kínál az ország, remek strandok, korallzátonyok, lélegzetelállító hegyek és ősi szuahéli városok várják a turistákat. Sajnos a közbiztonság hagy maga mögött némi kívánnivalót, de ha elővigyázatosak vagyunk, és nem kérkedünk a pénzünkkel, esetleg az aranyóránkkal, akkor csak kellemes élményekkel fogunk hazatérni. A turistákat leginkább érdeklő eseményt a biológia szervezi, a vadak vonulása a leglátványosabb kenyai rendezvény. Az állatok júliusban és augusztusban a Szerengeti Parkból indulnak észak felé legelőt keresve, és októberben indulnak vissza. A vonulást a Masai Mara Nemzeti Parkban lehet a legjobban megcsodálni.
Időjárás: 
Az Indiai-óceán partján, az Egyenlítőn, Szomália, Etiópia, Szudán, Uganda és Tanzánia szomszédságában fekszik az ország. A Rift-völgy, és a központi felföld gyönyörű tájairól nevezetes. Nyugat-Kenya a Viktória-tóval az ország vadakban leggazdagabb területe. Az északkeleti országrész elhagyatott, ide szerencsére még nem ért el a modernizált világ. Az éghajlat, annak ellenére, hogy az országot az Egyenlítő szinte pontosan középen szeli keresztül, meglepően változatos. A legkellemesebb az idő a Rift-völgyben, a félsivatagos, szavannás területeken óriási hőség uralkodik. Nyugat-Kenya és az óceánpart egész évben forró és csapadékos.
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!