
Mongólia: Dzsingisz Kán nyomában
10 napos utazás Mongóliába
Mongóliai utazásunk során bepillantást nyerünk az egyik legszélsőségesebb vidék lakóinak mindennapjaiba. Utazásunk igazi unikum a kalandkeresők részére, hiszen a világ kevés, azon országai közé tartozik, ahol természet egységrendszere, viszonylag érintetlenül megmaradt. Itt valóban Dzsingisz Kán nyomában járunk.
Alapár tartalmazza
az utazást japán gyártmányú légkondicionált terepjárókkal (járművenként 4 utassal), a szállást a szállodában és a jurtasátorban, az étkezéseket, a belépőket program szerint, két órás lovaglást, két órás tevegelést és egy egyórás csónaktúrát, a magyar nyelvű idegenvezetést, és az útlemondási biztosítást
Alapár nem tartalmazza
a programon kívüli belépőket és étkezéseket, valamint az utasbiztosítást.
Nehézség:
Mongólia közismerten nem a tervek, hanem a megoldások országa, emiatt adódhat úgy, hogy módosul egy-egy helyszín, programsorrend, szálláshely, úti cél vagy igénybe vett jármű. Mindez egy rugalmasabb hozzáállást kíván az utazóktól, s azt jelenti, hogy a változtatások jogát mindvégig fenntartjuk. Természetesen nem célunk a módosítás, arra törekszünk, hogy a túra minél zökkenő mentesebben haladjon, és az esetleges változtatások, a legkisebb kellemetlenséggel járjanak, s mindig az utasok érdekét szolgálják.
A nomádok időérzékelése és felfogása alapvetően eltér a nyugati népekétől. A pontosság nem játszik akkora szerepet az életükben, és ez gyakran furcsa lehet számunkra. A legjobb, ha ilyen helyzetben a bosszankodás helyett az alkalmazkodást választjuk: váljunk néhány napra mi is nomáddá, és élvezzük, hogy az időnkkel mi magunk rendelkezünk!
Hasznos ajándékok: öngyújtó, cukorka, cigarettapapír, dohány, elemek (ezeket ne otthonról hozzuk!).
1. nap – Budapest, Ulanbator
Indulás Budapestről Ulánbátorba egy átszállással.
2. nap – Ulánbátor
Szállásfoglalás, rövid pihenő, majd ebéd után városnézésre indulunk a mongol fővárosban.
3. nap – Terelj Nemzeti Park
A Terelj Nemzeti Parkba utazunk. Útközben megtekintjük Dzsingisz Kán szobrát. Két-három órára lóhátra ülünk és így fedezzük fel a Khentii-hegyvonulat lábánál fekvő nemzeti parkot.
4. nap – Hustai Nemzeti Park
Továbbutazunk a Hustai Nemzeti Parkba, ahol rövid kiránduláson ismerkedünk meg a gyönyörű vidékkel és élvezzük a nomád táj szépségét.
5. nap – Erdenezuu és Karakorum
Ma a Mongol Birodalom 13. századi fővárosába, a Karakorum maradványaihoz utazunk.
6. nap – Ughii-tó
Reggeli után az Ughii-tó környékére utazunk és kirándulunk. A tavon csónaktúrázva figyeljük meg a madarakat és ámulunk a természet apró csodáin.
7. nap – Elsen Tasarkhai
Kora reggel elindulunk az Elsen tasarkhai régióba, mely erdőségeiről és homokdűnéiről híres. Ebéd után a homokdűnék között tevékre szállunk, így felfedezzük a környéket.
8. nap – Visszautazás Ulánbátorba
Visszaindulunk Ulánbátorba. Útközben meglátogatjuk Bogd Khan palotáját, mely az utolsó mongol vallási vezető lakhelye volt.
9-10. nap – Hazautazás Budapestre
Menetrend szerint járattal hazautazás egy európai átszállással Ulánbátorból Budapestre.
Szállás
2 éjszaka két csillagos szállodában Ulánbátorban reggelivel. 5 éjszaka hagyományos jurtasátorban reggelivel. A vizesblokk nyugati típusú vécével külön épületben található. A jurták kettő és négyágyasak. Mindent megteszünk, annak érdekében, -de garantálni nem tudjuk- hogy mindenki kétszemélyes elhelyezést kapjon, ez esetben 4 fő kénytelen együtt aludni.
1. nap - Budapest, Ulanbator
Indulás Budapestről Ulánbátorba egy európai átszállással.
2. nap - Ulánbátor
Érkezés után a repülőtérről beutazunk a szállodánkba. Ebéd után városnézésre indulunk a mongol fővárosban, megtekintjük a Gandan-kolostort, mely egy nagy aranyozott Buddha szobor otthona. Ez a kolostor a mongóliai buddhizmus központja, a nemzeti identitás szimbóluma. A kolostorban szerzetesek élik mindennapjaikat, recitálnak, imamalmokat forgatnak és kíváncsian tekingetnek az errefelé ritkán megforduló külföldire. A kolostor után a Mongol Nemzeti Múzeumot látogatjuk meg, ahol nemcsak Mongólia, hanem egész Közép-Ázsia történelmével ismerkedhetünk a kőkorszaktól napjainkig.
Szállás Ulánbátorban (2 csillagos szálloda), ellátás: ebéd, vacsora.
3. nap - Terelj Nemzeti Park
Reggeli után a Terelj Nemzeti Park felé vesszük az irányt. Útközben megtekintjük a nagy mongol vezér Dzsingisz Kán 40 méteres szobrát, majd folytatjuk utunkat a nemzeti park felé. A parkban különleges szikla és kőformák vannak, némelyik messziről hatalmas teknősbékának tűnik. Két-három órára lóhátra ülünk és így fedezzük fel a Khentii-hegyvonulat lábánál fekvő nemzeti parkot.
Szállás a nemzeti parkban lévő kempingben, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.
4. nap - Hustai Nemzeti Park
Reggeli után továbbutazunk a Hustai Nemzeti Parkba. Amennyiben szerencsénk van, láthatunk vadon élő farkasokat, argalit (közép-ázsiai vadjuh) és takhit, vagyis ázsiai vadlovakat. Számunkra ez különösen érdekes lehet, hiszen eleink talán ilyen állatokon vágtathattak az ázsiai sztyeppéken. Kirándulunk és élvezzük a gyönyörű vidéket.
Szállás a nemzeti parkban lévő kempingben, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.
5. nap - Erdenezuu és Karakorum
Reggeli után a Mongol Birodalom 13. századi fővárosába, a Karakorum maradványaihoz utazunk. A városból sajnos alig maradt valami, főként miután sátorváros volt és nem voltak kőépületek, de mégis a világtörténelem legnagyobb birodalmának egykori fővárosában járunk. Megtekintjük az 1586-ban épült 108 sztúpájáról híres Erdenezuu-kolostort és a Karakorum Múzeumot. Esta az Orkhon folyó melletti táborban töltjük az éjszakát. Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.
6. nap - Ughii-tó
Reggeli után az Ughii-tó környékére utazunk és kirándulunk. Az 1387 méter magasan fekvő 25 km2 területű tó környéke élővilágáról híres. Csónaktúrát teszünk a tavon, madarakat figyelünk meg és élvezzük a természetet. Útközben megállunk egy 6-7. századi ótörök feliratú emléknél, a Khusuu Tsaidamnál.
Szállás kempingben, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.
7. nap - Elsen Tasarkhai
Kora reggel elindulunk az Elsen tasarkhai régióba, mely erdőségeiről és homokdűnéiről híres. Ebéd után a homokdűnék között tevékre szállunk és felfedezzük a környéket. Meglátogatunk egy helyi nomád családot, ahol bepillantást nyerhetünk a mindennapi életükbe, ismerkedhetünk kultúrájukkal és hagyományaikkal. A vacsora hagyományos mongol kövön sütött barbecue.
Szállás kempingben, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.
8. nap - Visszautazás Ulánbátorba
Reggeli után visszaindulunk Ulánbátorba. Útközben meglátogatjuk Bogd Khan palotáját, mely az utolsó mongol vallási vezető székhelye volt. Délután Ulánbátorban szabad program. Fakultatív program keretében folklórest megtekintésére van lehetőség.
Szállás Ulánbátorban (2 csillagos szálloda), ellátás: ebéd, vacsora.
9-10. nap - Hazautazás Budapestre
Menetrend szerint járattal hazautazás egy európai átszállással Ulánbátorból Budapestre.
az utazást japán gyártmányú légkondicionált terepjárókkal (járművenként 4 utassal), a szállást a szállodában és a jurtasátorban, az étkezéseket, a belépőket program szerint, két órás lovaglást, két órás tevegelést és egy egyórás csónaktúrát, a magyar nyelvű idegenvezetést, és az útlemondási biztosítást
a programon kívüli belépőket és étkezéseket, valamint az utasbiztosítást.
A részvételi díj 40%-a fizetendő előlegként.
A részvételi díj 60%-a fizetendő indulás előtt 30 nappal.
Menetrend szerinti repülőjárattal a Budapest - Ulánbátor útvonalon. Célszerű irodánkra bízni a repülőjegy vásárlást, de egyénileg is intézhető. Amennyiben egyénileg történik a jegyvásárlás, mindenképp előzetesen konzultálj irodánkkal!
Aktuális repülőjegy ár: kb. 220 - 290.000 Ft/fő (a bruttó ár a jegyvásárlás időpontjától függ).
2 éjszaka két csillagos szállodában Ulánbátorban reggelivel. 5 éjszaka hagyományos jurtasátorban reggelivel. A vizesblokk nyugati típusú vécével külön épületben található. A jurták kettő és négyágyasak. Mindent megteszünk, annak érdekében, -de garantálni nem tudjuk- hogy mindenki kétszemélyes elhelyezést kapjon, ez esetben 4 fő kénytelen együtt aludni.
Az út ára tartalmazza az étkezéseket (és napi 1,5 liter vizet) a program szerint. Mongólia nem a vegetáriánusok paradicsoma, de kérjük, ha valakinek ilyen jellegű igénye van, jelezze!