Magas-Tátra: Túra a Krivánra (2495 méter)

1 napos túra Szlovákiába

A Magas-Tátra egyik jellegzetes csúcsa a Kriván, amely csodás panorámával várja a túrázókat. A csúcsról körülnézve egyik irányban a Liptói-Tátra lágyságát, míg a másik irányban a Magas-Tátra vad sziklatengerét csodálhatjuk. A szlovákok nemzeti jelképének számító csúcs kötelező célpont minden, a Magas-Tátrában rendszeresen túrázó turista számára.

HÉTKÖZNAPI TÚRÁK AZ ÉLVEZHETŐBB KALANDOKÉRT!

FőoldalEurópaTátraMagas-Tátra: Túra a Krivánra (2495 méter)

Alapár tartalmazza

az utazást és a túravezetést, 

Alapár nem tartalmazza

az étkezést az utas valamint az útlemondási biztosítást.

Hossz: 
1 nap
Létszám: 
35-45 fő

Nehézség:

Nehéz túra! Magashegyi csúcstúra, annak megfelelő nehézséggel. Magashegyi, sziklás terepen biztonsággal mozgóknak ajánljuk, fontos a jó mozgáskoordináció és a szédülésmentesség, tériszonyosoknak nem ajánlott! Amennyiben szoktál túrázni, de még nem tapasztaltad meg az alpesi túrázás élményét, itt kipróbálhatod egy csaknem 2500 méter magas csúcs meghódítását. Kezdő túrázóknak – a jelentős szintkülönbség miatt – csak néhány, kisebb szintkülönbségű bemelegítő túra után ajánljuk. 

Nagy Árpád
Rendszeresen túrázom a Magas-, a Liptói-, a Bélai-, a Lengyel- és az Alacsony-Tátrában, a Szlovák Paradicsomban, a Kis- és Nagy-Fátrában, Szlovákia és Dél-Lengyelország legszebb...
Pluhár Mátyás
Matyi ha teheti a természetben keres felüdülést. Túrázik, via ferratázik, bringázik vagy fényképezővel a nyakában próbálja meg elkapni a különleges pillanatokat.
Ez az ajánlatunk jelenleg nem elérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Hasonló utazások, nyaralások:
» Téli túra a Zöld-tavi menedékházhoz - 1 nap
Hétköznapi programjaink...miért jobb a Magas-Tátrába nem hétvégén menni...

A Magas-Tátra csúcsai, völgyei fantasztikus élménnyel várják a kihívást kedvelőket.
Sajnos napjainkban ezeket az élményeket beárnyékolja a népszerű turista utakon hétvégén megjelenő emberáradat. Rengeteg természetbe vágyó lepi el a kirándulóhelyek ösvényeit sok amatőr "kiruccanó" akik sem fizikailag sem felszerelésileg nincsenek felkészűlve a várható terepviszonyokra, kihívásokra. Kígyozó sorok tartanak a csúcsokra, és a menedékházakhoz lelassítva vagy éppen ellehetetlenítve a rugalmas haladást a gyakorlottabb túrázóknak.
Azért, hogy ezek a programok élvezhetőek legyenek, és ne árnyékolja be az élményt a "tömegiszony"  több Magas-Tátrás programunkat hétköznapra (hétfőre) tervezzük amikor sokkal élvezhetőbbek, járhatóak ezek az ösvények!  Szeretnénk NEKTEK  segíteni az igazi élményért!

1. nap: Budapest – Csorbató. Csorbai-tó – Kriván – Három-forrás. Három-forrás parkoló – Budapest.

Hajnalban (04.45-kor) találkozunk Budapesten a BOK csarnok melletti buszparkolóban, indulás 05.00-kor. Besztercebányán és Rózsahegyen keresztül kora délelőtt érkezünk meg a Magas-Tátra legmagasabban fekvő településére, Csorbatóra. Innen a Felső turistaúton (Magisztrále) északnyugat felé indulunk. Eleinte a korábbi viharok által letarolt erdő maradványain át vezető széles erdei úton haladunk, majd a Gödör-tónál (1448 m) a kék jelzésre térünk. Innen már keskeny, sziklás terepen egyenletesen emelkedve jutunk egyre magasabbra, hamarosan a törpefenyők is elmaradnak mögöttünk, és már a sziklarégióban érkezünk meg a Kriván alatti elágazáshoz (2140 m). Innen aztán már valódi tátrai magashegyi terep vár ránk, hatalmas sziklákkal folyamatos lépcsőzéssel a sziklás, törmelékes terepen. Elmegyünk a Kis-Kriván 2334 méteres csúcsa mellett, majd a Kriváni-Zöld-tó látványa vonzza a tekintetünket. Már csak egy rövid kapaszkodó, és megérkezünk a Kriván 2494 méteres csúcsra. A szép kilátással rendelkező csúcson elfogyasztjuk szendvicsünket, elkészítjük a csúcsfotókat, majd elindulunk lefelé. Utunk a Kriván alatti elágazásig a felfelé megtett úton halad, itt azonban jobbra, a zöld jelzésre térünk, és a továbbiakban már ezt követve szerpentinezünk le a Három-forrás melletti parkolóban várakozó autóbuszunkhoz. Budapestre várhatóan a késő esti órákban érkezünk. Túratáv 16 km, szintkülönbség 1275 méter fel, 1485 méter le, a menetidő 8-9 óra.

Természetvédelem útjainkon:

Fontos, hogy a túraösvényeken, hegyi ösvényeken való jelenlétünkkor mindenki tartson be alapvető fontosságú szabályokat:
A magaddal hozott élelmiszerek és italok csomagolóanyagait ne dobd el menet közben! Hozz erre a célra egy külön zacskót magaddal.
Ha a hegyi menedékházakban fogyasztod el saját elemózsiád, ne hagyd ott a szemetet, hozd le azt! Általában az ott kitett szemetesek az ott vásárolt dolgok maradékainak vannak kitéve.
Ne hangoskodj feleslegesen!
Ha dohányzol, a csikket se hagyd ott kövek alá, faüregekbe dobva!
Ne szedj le a virágokat, mert védettek és büntethetnek is érte!
Figyelmeztesd azokat, akik ezeket elfelejtik!

Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

az utazást és a túravezetést, 

Alapár nem tartalmazza: 

az étkezést az utas valamint az útlemondási biztosítást.

Előleg: 

az utazás ára egy összegben jelentkezéskor fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Milyen felszerelést vigyek?

Csak túrabakancs! 20-30 literes kis hátizsák a napi felszerelésnek, esőkabát, kényelmes túraöltözet, meleg holmi, fejfedő. Javasolt még túrabot.
Váltás cipőt, ruhát célszerű a buszban hagyni.
Figyelem! Aktív túráinkon (a busz tisztaságát megóvandó) váltó cipő és a váltó ruházat használata kötelező, kérjük mindenképp hozz magaddal!
 A nem megfelelő felszereléssel indulókat a túravezetők a túrától biztonsági okokból eltanácsolhatják!

Egyebek
Kiutazás: 

Modern, szép autóbusszal utazunk, amelyet két gyakorlott gépkocsivezető irányít. Oda- és visszaúton kb. 3-4 óránként tartunk rövid pihenőket benzinkutaknál vagy nagyobb parkolókban. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. A helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson.

Étkezés: 

Az útra pakolj szendvicset, gyümölcsöt, innivalót, minimum 1,5 litert. Menetközben nem érintünk menedékházat, így a hátizsákból tudsz enni-inni!!

Időjárás: 
Alapvetően jó időre számíthatunk, de a magas hegyekre jellemző változékony idő is lehetséges. Célszerű esőkabátot, esőnadrágot mindenképp becsomagolni.
Figyelem! Az időjárás alakulása befolyásolhatja a túrát. Zord időjárás esetén, rossz látási viszonyok közepette a túra programját túravezetőink megváltoztathatják.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak Szlovákiába.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő utasbiztosítás megkötése ajánlott, ezt jelentkezéskor irodánknál is megkötheted! Olyan biztosításra van szükség ami tartalmaz esetleges helikopteres mentést is! Bankkártya mellé rendelt biztosítás nem minden esetben megfelelő, kérjük ellenőrizd! Europai egészségbiztosítási kártya (ingyenes) kiváltása külföldi utak esetén ajánlott.
Korhatár: 
14 éves kortól ajánlott a túra.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Irodánk munkatársai kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára.

Lemondási feltételek:
Jelen utazásra az ÁSZF-ben foglaltaktól eltérő lemondási feltételek érvényesülnek! Amennyiben az Utazó a saját érdekkörében felmerült okból áll el a részvételtől, az indulás előtti 20. naptól az adott foglalás kizárólag 100% kötbér megfizetése mellett mondható le!

Vélemények, értékelések
4.6
35 értékelés alapján
Szervezés értékelése
4.8
Program értékelése
4.8
Szállás értékelése
5.0
Túravezetők értékelése
4.9
Utazás értékelése
4.2
<név nélkül>
Martonvásár
2018. aug. 7
5.0
Kitűnő szervezés, fantasztikus látvány, ráadásul az időjárás is tökéletes volt.
Csizmadia Gábor
Budapest, IX. kerület
2018. aug. 6
5.0
Krivánra mentünk fel ezen a szép szombati napon. Az öt órás buszozás alatt a túravezetők elmondták, hogy mire számíthatunk és mire kell odafigyelni a túra során. Meséltek a Tátra kialakulásáról, élővilágáról stb. A túra alatt mindenkire figyeltek, bevártuk a lassabbakat, ha valakinek gondja volt bátran jelezhette. Tetszett, hogy gondoltak azokra is akik esetleg nem bírnak feljönni a csúcsra. A zöld jelzésen lemehettek a hegyről, egy vezető segítségével.Csupa pozitív élménnyel gazdagodtam, köszönöm :-) ( hazafelé még sört is lehetett venni a buszon !!!! :-D )
Jászay M. Gábor (tájvédő geográfus)
Sátoraljaújhely
2018. aug. 6
4.5
Kedves Túravezetők,
Nagyon szépen köszönjük nektek ezt a fantasztikus túrát.
Mind az odaút, mind a visszaút zökkenőmentes volt, a beiktatott pihenők is jól voltak időzítve. Az útközben tartott ismertetők érdekesek és informatívak voltak.
Maga a túra kellemesen fárasztó volt, az időjárás ideális. Nagyon meglepett, hogy mennyien voltak a hegyen. Talán célszerűbb lett volna a két férfi túravezetőnek vmi figyelemfelkeltőbb öltözet, mivel nagyon "beleolvadtak" a környezetükbe. (Magdit neonszínű ruhájában könnyű volt követni.) Később a tömegben már nem is voltam benne biztos, hogy ki is a túravezető (nem volt időm memorizálni az arcokat).
A csúcsról fantasztikus kilátás nyílt minden irányba, nagyon jó képeket lehetett csinálni.
A lefelé út az elején kalandos volt, de a zöld jelzésen volt egy-két odafigyelősebb szakasz.
Krisztina
Sátoraljaújhely
2018. aug. 6
5.0
A kicsit fárasztó túra után, egy fantasztikus élménnyel lettem gazdagabb. Köszönöm. Nagyon szép hely.
Tóth Gábor
Budapest
2018. aug. 6
5.0
Minden nagyon jó volt, megyünk legközelebb is
Péter
Győr
2018. aug. 6
4.8
Profi volt. Köszönet a túravezetőknek és a sofőr uraknak.
Adri
Budapest, XIX. kerület
2017. aug. 1
5.0
Első,de nem utolsó túrám volt az Utazom.com-mal.
Életreszóló élménnyel gazdagodtam,a látványért megérte a többnapos izomlázat :).
Egy csodálatos dolog vette kezdetét nálam,ami már régóta kitörni vágyott belőlem,és most megvalósul.A természet szerelmese vagyok,nálam a legnagyobb kincset jelenti,melyet mindenképp át akarok élni,életem végéig. ❤
Lucia
Budapest, III. kerület
2017. júl. 31
5.0
Nagyszerű idő, kiváló túravezetők és a Kriván továbbra is szép kihívás. Kiemelendő Erika és Árpi türelme, ahogy az erejüket és hegyi tapasztalatukat túlbecsülő utastársakat kezelték.
Anikó és Gergely
Hatvan
2017. júl. 31
5.0
Nagyon szép helyre vittek minket! A túravezetők felkészültek voltak csak egy picit nagyobb tempót diktáltak a kényelmesnél. :)
Első magas hegyi túránk volt.
Legközelebb is az utazommal tartunk a Kapor csúcsra.
Köszönjük az utat!
Anikó és Gergő
<név nélkül>
Budapest
2017. júl. 31
4.6
A túra nagyon szép volt, jó időben zajlott.
Szerintem kicsit túlvállaltam magam, mert a hegyről lejövetel nehezebb volt, mint gondoltam.
Lehet, hogy a nehézséget jobban hangsúlyozni kellene.
<név nélkül>
Budapest
2017. júl. 31
4.3
A szervezés, túravezetés során a szokásos profizmussal találkoztunk. Az irodát mindenképpen ajánlom, nagyon felkészültek a túravezetők, mindig mindenről tájékoztatnak a túra előtt és közben, mindenkire figyelnek.
A túra nagyon jó volt, szerencsére gyönyörű túraidőnk volt.
Egy dolog okozott kisebb kellemetlenséget, mivel elég sokan voltunk, egy ennek megfelelő, több üléses busszal utaztunk, melyen nagyon kevés hely volt a lábunknak. Ezt a kellemetlenséget azonban az élmény feledtette.
Dániel
Kóka
2014. okt. 21
5.0
Kriván. Idén egyszer nem volt elég! :) Első igazán magashegyi csúcsmászásom is az utazom.com-al történt és éppen ugyanitt még 06.21-én. Fantasztikus volt mindkettő! Elképesztően gyönyörű idő adatott itt meg mindkétszer, lehetősget adva több 100 remek fotó készítéséhez. Idén 9-szer voltam az irodával a Magas-Tátrában, abból 8 csúcsmászás volt. Felejthetetlen élményeket kaptam ezen sorozat alkalmával, ami elindított valamit. Valamit ami egy életre szól. A Magas-Tátra szeretetét és a hegymászás iránti rajongást. Ezen a túrán is kellemesen fáradtan, élményekkel telve felszálltunk a buszra, utazom.com emlékvideo, U2: mysterious ways zenéjével..mi kell még a boldogsághoz? :) következő túrám az irodával: nov. 29, Király-hegy, Alacsony-Tátra :)
Zsófia
Cered
2014. okt. 18
4.8
Kiváló szervezés, figyelmes túravezetők. Imádtam! Köszönöm Nektek! :)
Attila
Gyál
2014. okt. 8
3.5
Bár kár, hoyg nem volt ott Nagy Árpád, remek munkát végeztek a túravezetők Enikő, Matyi és Péter. Mindenki feljött a csúcsra. Sajnos a buszvezetők teljesítményéről mindez már nem volt elmondható. Odafelé sem találták meg elsőre a helyes kiindulási pontot, ám a visszaúton leírt "vargabetű" votl nagyon negatív élmény. Annak ellenére, hogy fél 7 körül már el tudtuk indulni visszafelé, csak éjfél után értek haza, mert a szokott út helyett hosszadalmas kerülőket tettek.
György
Budapest, XII. kerület
2014. okt. 6
4.5
Nagyszerű túra, türelmes és lelkesítő túravezetők. Külön köszönet Péternek, hogy végig bíztatott és bízott bennünk, így sikerült felérnünk a csúcsra!
Attila
Hajdúnánás
2014. okt. 6
4.0
Összességében meg vagyok elégedve.
Edit
Kecskemét
2014. okt. 6
4.8
Nagyon szép és jó volt minden. A túravezetők mindent megtettek a túra sikeréért. Összetartották a társaságot, figyeltek mindenre, pontosak és felkészültek voltak. Köszönöm nekik ezt a szép napot.
Bernát
Budapest
2014. okt. 6
3.8
A túra jó volt, viszont nem jött jól, hogy hazafelé a sofőrök eltévedtek kissé.
Karola
Törökbálint
2014. okt. 6
5.0
Nagyon tetszett a túra. Reméljük lesz még alkalmunk az Önök társaságával utazni.
<név nélkül>
Budapest, II. kerület
2014. okt. 6
5.0
Program, hangulat, tájékoztatás, szervezés nagyon jó. Az emlékeztető ajándék kedves ötlet.
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!