Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter

1 napos túra Szlovákiában

Gyönyörű tengerszemek, vad sziklabércek, füves hágók, hívogató csúcsok. Ezt kínáljuk a Kapor-csúcsra vezető túrával, amely a Magas-Tátra hét, turisták által is elérhető csúcsa közé tartozik. Útközben, illetve a csúcsra felérve több, korábban már meghódított, vagy még meghódításra váró tátrai csúcs panorámájában gyönyörködhetünk, ezt a túrát azonban elsősorban a Nagy-Hincó-tóra, valamint a Menguszfalvi-csúcsokra és a Vadorzó-hágóra nyíló, párját ritkító kilátás miatt nem szabad kihagyni!

GARANTÁLT INDULÁS!

FőoldalEurópaTátraMagas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter

Alapár tartalmazza

Az utazást, a túravezetést. 

Alapár nem tartalmazza

Az étkezést, az utas valamint az útlemondási biztosítást.

Hossz: 
1 nap
Létszám: 
35-45 fő

Nehézség:

Nehéz túra! Nagy szintkülönbséget nagy távot kell a nap folyamán megtenni!
Amennyiben szoktál alpesi környezetben túrázni, de még nem tapasztaltad meg az az igazi magashegyi élményét, itt érdemes kipróbálnod egy 2367 méter magas csúcs meghódítását. Kezdő túrázóknak – a jelentős szintkülönbség miatt – csak néhány, kisebb szintkülönbségű bemelegítő túra után ajánljuk.
 

Bobák Helga
Helga egész élete a sportról és a természetről szól. Gyermekkorától kezdve versenyszerűen kajakozik, mostanában fut, úszik és a kerékpározik.
Piroska Péter
Péter a magas hegyek szerelmese! Vizsgázott hegymászó révén biztonsággal mozog a hegyek világában, akár magashegyi túra akár via ferrata a cél.
Szopkó László
A futás, bringázás, úszás mellett a túrázás, a hegymászás, a via ferraták világának kifogyhatatlan élményeiből meríti energiáit.
Hasonló utazások, nyaralások:
» Lengyel Tátra gyalogtúra - 5 nap
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra: Túra a Krivánra (2495 méter) - 1 nap
Részletes program
1 nap: Budapest – Poprádi-tó villamos megállóhely – Kapor-csúcs – Poprádi-tó villamos megállóhely – Budapest

Hajnalban találkozunk (4.30-kor) Budapesten a Hősök-terén az Időkeréknél, indulás 4.45-kor. Kora délelőtt érkezünk meg a Poprádi-tó villamos megállóhely melletti parkolóba, mai túránk kiindulópontjára. A parkolóból a kék jelzésen indulunk a Poprádi-tó (1494 m), majd azon túl a Kapor-csúcs (2367 m) csúcsa felé, amely a Magas-Tátra hét olyan csúcsának egyike, amelyre jelzett turistaút vezet. Az útvonal alsó része erdőben, eleinte aszfaltozott úton, később széles erdei úton halad. Útközben elhaladunk a Poprádi-tó mellett, a tó partján álló menedékházba azonban csak visszaútban térünk be egy rövid pihenőre. A fenyőerdők, majd a törpefenyők sávját magunk mögött hagyva érkezünk meg a Nagy-Hincó-tóhoz (1946 m), amely a Tátra szlovák oldalának legnagyobb tava. Innen már törmelékes, sziklás magashegyi terepen vezet utunk a Felső-Kapor-hágón át egészen a csúcsig. A csúcsról nagyszerű kilátás nyílik többek között a Fenyves-tavi-völgyre, a Menguszfalvi-völgyre, a Menguszfalvi-csúcsokra, és körbetekintve a Tátra több ismert és már meghódított ormára. Az felfelé vezető úttal megegyező visszaút során tartunk egy rövid pihenőt a Poprádi-tónál a menedékházban, majd az aszfaltúton érkezünk vissza a parkolóba. Budapestre várhatóan a késő esti órákban érkezünk.
Túratáv 18 km, szintkülönbség kb. 1195 m fel-le, menetidő 8-9 óra.

Természetvédelem útjainkon:

Fontos, hogy a túraösvényeken, hegyi ösvényeken való jelenlétünkkor mindenki tartson be alapvető fontosságú szabályokat:
A magaddal hozott élelmiszerek és italok csomagolóanyagait ne dobd el menet közben! Hozz erre a célra egy külön zacskót magaddal.
Ha a hegyi menedékházakban fogyasztod el saját elemózsiád, ne hagyd ott a szemetet, hozd le azt! Általában az ott kitett szemetesek az ott vásárolt dolgok maradékainak vannak kitéve.
Ne hangoskodj feleslegesen!
Ha dohányzol, a csikket se hagyd ott kövek alá, faüregekbe dobva!
Ne szedj le a virágokat, mert védettek és büntethetnek is érte!
Figyelmeztesd azokat, akik ezeket elfelejtik!

Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

Az utazást, a túravezetést. 

Alapár nem tartalmazza: 

Az étkezést, az utas valamint az útlemondási biztosítást.

Várható költőpénz szükséglet: 
20-30 euro
Előleg: 

A részvételi díj foglaláskor, egy összegben fizetendő!

Kiutazási forma: 
busz
Milyen felszerelést vigyek?

A túra biztonságban csak bakancsban teljesíthető!!
20-30 literes kis hátizsák a napi felszerelésnek, esőkabát, meleg ruházat, kényelmes túraöltözet. Javasolt még túrabot. Váltás cipőt, ruhát célszerű a buszban hagyni.
Minimum 1,5 liter folyadék szükséges
Figyelem! Aktív túráinkra a váltócipő váltóruházat kötelező, kérjük mindenképp hozz magaddal!

 

Egyebek
Kiutazás: 

Autóbusszal utazunk, amelyet két gyakorlott gépkocsivezető irányít. Oda- és visszaúton kb. 3-4 óránként tartunk rövid pihenőket benzinkutaknál vagy nagyobb parkolókban. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. A buszokon ülésrend van, a helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik, amit jelentkezéskor jelezni kell. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson. A fel illetve leszállások csak a kijelölt felszálló helyeken lehetségesek. 

 

Étkezés: 
Célszerű élelmet itthonról hozni.
Időjárás: 
Alapvetően jó időre számíthatunk, de a magas hegyekre jellemző változékony idő is lehetséges. Célszerű esőkabátot, esőnadrágot mindenképp becsomagolni, esetlegesen a buszon váltás ruhát hagyni a hazautazásra.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak Szlovákiába.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő utasbiztosítás megkötése ajánlott, ezt jelentkezéskor irodánknál is megkötheted! Olyan biztosításra van szükség ami tartalmaz esetleges helikopteres mentést is! Bankkártya mellé rendelt biztosítás nem minden esetben megfelelő, kérjük ellenőrizd! Europai egészségbiztosítási kártya (ingyenes) kiváltása külföldi utak esetén ajánlott.
Korhatár: 
14 éves kortól
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Irodánk munkatársai kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára.
Vélemények, értékelések
4.9
44 értékelés alapján
Szervezés értékelése
4.9
Program értékelése
4.9
Túravezetők értékelése
5.0
Utazás értékelése
4.8
Zsolt
Budapest
2018. jún. 19
5.0
Szuper volt minden!

Ez volt az első túránk az utazom.com-mal (és buszos, csoportos utazásból egyébként is), ezért kicsit izgultunk, hogy milyen lesz, de minden flottul ment, jó élmény volt!

A túravezetőket külön dicséret illeti a türelmükért!
Kerekes Zsuzsa
Budapest, II. kerület
2017. okt. 11
4.6
Megint egy kicsit feljebb jutottunk a csúcs felé. Már csak 50-100 m szint hiányzott. A vezetők bölcsen tudták hol a határ. De hát jött a hóvihar., de még ennek is tudtam örülni, olyan szép volt a fehér hegy.
Gyurkó Klára
Csemő
2017. okt. 9
5.0
Nagyon kedvesek volta a túravezetők!
<név nélkül>
Budapest, XX. kerület
2017. okt. 9
4.8
A szervezés jó volt, a túravezetők segítőkészek és tájékozottak.
Talán annyi megjegyzés, hogy a tájékoztatóban lehet, hogy célszerű lenne még felvenni a "nagyon csúszós terep" és a felszerelés részénél javasolni a "bakancs csúszásgátló" használatát is.
Egyébként jó, kalandos túra volt! :)
Attila
Budapest
2017. okt. 9
5.0
Nagyon profi túravezetés, kényelmes, modern busz, felejthetetlen élmények.
Köszönöm!

Néhány fotó a túráról:
https://photos.app.goo.gl/eJ39bp1CbQ1CeEYF3
Kákonyi Lucia
Budapest, III. kerület
2017. jún. 19
5.0
Remek túravezetők, tomboló természet, extrém időjárási viszonyok, igazi kalandtúra volt. :)
Kerekes Zsuzsa
Budapest, II. kerület
2017. jún. 19
5.0
Bizony nagyon jó lett volna minden , de hát tudjudk a nyár llegerősebb hóviharát kifogtuk. Bőrig ázva a nagy tavakig feljutottunk. A túravezetők semmit se erőltettek, mindenki bármmkor visszafordulhatott vizes állapotához mérten. Egy tanulság midenképpen volt. mindenki tesztelhette a "vízhatlan " felszerelését és levonta a következtetést. Sőt volt olyan lány aki azt mondta, h ő életében még ilyen viharos hóban nem túrázott, de legalább megtapasztalta, hogy a heglyek tudnak ilyenek is lenni.
Ferenc- koma-
Érd
2017. jún. 19
5.0
Profi túravezetők-jól szervezett túrák!
Az időjárás "nem volt kedvező" de ez nem rajtuk múlt....mindent megtettek egy jól szervezett biztonságos túrához.
Köszönöm-üdv-koma-
Péter
Berzence
2017. jún. 19
5.0
Nagyon szuper volt a túra! Sajnos az időjárás szabott gátat a feljutásnak a csúcsra, de így is klassz lesz emlékezni a napra!
<név nélkül>
Budapest, XIII. kerület
2017. jún. 19
5.0
Minden jó volt, a döntéssel, hogy végül a rendkívüli időjárás miatt visszafordultunk a csúcs előtt, azzal is egyetértek.
-Egy észrevétel, hogy a buszos túrákon célszerű lenne felhívni a figyelmet az uras biztonsági öv használatának célszerűségére az utasok érdekében, bármi gond jelentkezik, jóval nagyobb a biztonság.
Gina
Szeged
2016. jún. 20
4.8
A szervezést jónak értékeltem. A program nagyon tetszett, bár a csúcsra nem jutottunk fel - aminek az erőnlétünk szabott gátat - csak 2000 méter körüli magasságig, de így is egy fantasztikus kirándulást tehettem a 12 éves lányommal. Amíg a többiek a csúcs meghódítására indultak, addig mi fényképeket készítettünk a tó körül. Minden köszönet a hármas túravezető csoportnak, külön köszönet Lacinak, aki türelemmel kutyagolt velünk a sor végén, biztatva a lányomat is, hogy menni fog. Neki köszönhető, hogy az 1948 méteres tóig feljutottunk. A túra során volt minden, ami egy jó túra hangulatához kell, ragyogó napsütés, hófoltok, nyíló virágok, egy kis eső, gyönyörű táj, változatos nehézségű tereppel. A kislányom névnapi ajándékként kérte, hogy 2000 méter magasságú hegyre szeretne felmászni. Felejthetetlen élménnyel lett gazdagabb, és megfogadta, hogy a Kaporra egyszer úgyis felmegy. Köszönjük a túrát! Fényképeket levélben csatolva küldtem már Önöknek, amik felhasználást Önökre bízok. Munkájukhoz további sok sikert kívánok!
István
Kesztölc
2016. jún. 20
5.0
Szuper volt, hamarosan újra találkozunk! :)
Lajos
Székesfehérvár
2016. jún. 20
5.0
Nagyon tetszett az utazás,a helyszín pazar,a túravezetők felkészültek voltak. A közeljövőben szeretnék még az utazom.com csapatával túrázni!
Gábor
Budapest, XXI. kerület
2016. jún. 20
4.8
Csodálatos táj, felkészült és segítőkész túravezetők.
Gábor
Budapest, XIV. kerület
2016. jún. 20
5.0
Jó szervezés mind túra előtt és túra közben. Profi csapat mind az irodában és a terepen is. Sokadszorra utazunk velük és soha nem csalódtunk.
nélkül>
Budapest, XIX. kerület
2015. jún. 28
4.5
Tisztelt utazási iroda,nagyon köszönöm ezt az élményekkel teli utat ami nekem nagyon tetszett,csodálatos volt:)Remélem sikerül majd a többi Tátrai útjaikon is részt venni.Köszönettel Enikő
László
Komló
2015. jún. 23
5.0
Minden jó volt, még az időjárás is velünk volt.
Imola
Budapest, XII. kerület
2015. jún. 22
5.0
Az utazás nagyon jól szervezett volt, a program nagyon tetszett. A túravezetők nagyon felkészültek. és rugalmasak. Az utazást értékelni nem tudom, azt én egyénileg oldottam meg.
Róbert
Nógrádsáp
2015. jún. 22
4.8
Kellemesen elfáradtam nap végére, nagyon szép túra volt és az időjárás is jobb volt az erőrejelzésnél. Jól éreztem magam.
köszönöm a túrát!
József
Budapest, VII. kerület
2015. jún. 22
5.0
Jó volt mint mindig.:))
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!