Lovasszínház Komáromban - Tartalmas kirándulással a Duna mentén

1 napos buszos utazás Komáromra és környékére

Az ókorban Marcus Aurelius is megfordult az itt alapított római településen, sőt Szent István királyunk született és keresztelkedett legfestőibb városunkban. Sétánk során számos érdekességet megtudhatunk egykori királyi városunkról, majd autóbuszunkkal átkelünk a Szlovákiát Magyarországgal összekötő Mária-Valéria hídon is a szomszédos Párkányba. A hídon visszatérve szemet gyönyörködtető látvány a dombtetőn nyugvó fenséges bazilika látványa.

FőoldalEurópaMagyarországKözép-DunántúlA Duna és a Velencei-hegység közöttKomárom és a BársonyosKomáromLovasszínház Komáromban - Tartalmas kirándulással a Duna mentén

Alapár tartalmazza

- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 1x ebéd ellátással
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást

Alapár nem tartalmazza

- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)

Egyéb fontos információk:
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
25-34 fő esetén: 2.000 Ft/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre az indulást megelőző 35. napon. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghirdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!

Hossz: 
1 nap

Kecskeméti és budapesti utastársakkal Dobogókő, a Pilis, majd a Gerecse meghódítására indulunk! Budapest után a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsát (699 méter) hódítjuk meg. Autóbuszunkkal szinte a csúcsra érkezve sétálunk a kilátóhoz, ahonnan páratlan őszi kilátásban lehet részünk napfelkeltekor (időjárás függvényében) amikor az őszi táj lélegzetelállító narancsos fényben úszik. A Duna kanyarulatait követve érkezünk a következő megállónk helyszínére, Visegrádra. A Dunaparton megpihenve leülünk egy csésze forró kávéra, pogácsára, majd a Duna felett magasodó Fellegvár-hoz igyekszünk! Festői panoráma tárul elénk a Duna kanyarulataival, a szemközti Börzsöny lankáival, a Salamon-toronnyal… Esztergomba érkezünk.
Az ókorban Marcus Aurelius is megfordult az itt alapított római településen, sőt Szent István királyunk született és keresztelkedett legfestőibb városunkban. Sétánk során számos érdekességet megtudhatunk egykori királyi városunkról, majd autóbuszunkkal átkelünk a Szlovákiát Magyarországgal összekötő Mária-Valéria hídon is a szomszédos Párkányba. A hídon visszatérve szemet gyönyörködtető látvány a dombtetőn nyugvó fenséges bazilika látványa. A Duna és a Gerecse határán utazunk mai ebédünk helyszínére. Gyönyörű festői lankás szőlőültetvények közepén fogyasztjuk el ebédünket egy rövid borkóstolóval kiegészítve.
Kipihenten indulunk útnak, és érkezünk Komáromba, ahol vezetéssel tekintjük meg az egykoron nagy védelmi szerepet betöltő Komáromi Erődrendszerhez. Az Erődrendszert követően érkezünk a Lovas Színház ma esti előadására. (belépőjegyet csak az előzetes megrendelés alapján tudjuk biztosítani – helyszínen jegyváltásra nincs lehetőség). Azon utasaink, akik nem kívánnak az előadáson részt venni, egyénileg lesz lehetőségük Komárom belvárosában sétálni. Az előadásnak az esti órákban lesz vége (kb. 20:30 óra), amikor autóbuszba szállunk, és élményekkel tele utazunk haza Budapest - Kecskemét - Szeged útvonalon.

Októberi csoportunk a Fej nélküli lovas c. előadást tekinti meg.

xA programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Ön már járt itt? Mondja el véleményét!
Ez az ajánlatunk jelenleg nem elérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Fakultatív

Komáromi Lovasszínház 'A' szektor belépőjegy, X.16.: 6.500 Ft

Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 1x ebéd ellátással
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást

Alapár nem tartalmazza: 

- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)

Egyéb fontos információk:
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
25-34 fő esetén: 2.000 Ft/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre az indulást megelőző 35. napon. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghirdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!

Helyszíni költségek leírása: 

Belépők és jegyek tájékoztató árai: 5.000 Ft
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 500 Ft

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)

Előleg: 

A részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított 30 napon belüi foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely indulás előtt 30 nappal fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Egyebek
Kiutazás: 

Autóbusszal.

Csatlakozási lehetőség:
Szeged - Kecskemét - Budapest útvonalon.
A változtatás jogát fenntartjuk!

Az autóbuszok típusában és komfort fokozatában egyeznek az egyes programjainkon biztosított autóbuszokkal, azonban színben és kialakításban eltérőek lehetnek!
Autóbuszaink komfortja minden igényt kielégítenek és az alábbi szolgáltatásokat biztosítják az Ön kényelmes és kellemes utazásához:
- automata klímaberendezés
- kényelmes karfás, dönthető és kihúzható ülések
- az ülések felett pakolási lehetőség
- Büfé: hűtött italok, meleg kávé és leves  (egyes típusoknál ezen szolgáltatások részben nem biztosítottak)
- CD/DVD video és hanganyag lejátszási lehetőség
Szakképzett gépkocsivezető kollégáink segítik Önt a le- és felszállásban és természetesen a csomagok ki- és bepakolásában.

Transzfercsatlakozási lehetőségek vidéki nagyvárosokból:
A program indulásához számított 10 napon belüli megrendelés esetén a VIDÉKI INGYENES TRANSZFER megrendelése minimum (egyeztetés alapján) 10.000 Ft/fő (retur) felár ellenében lehetséges.

Az INGYENES TRANSZFER* szolgáltatás Budapesten belüli utas szállítás tekintetében nem vehető igénybe.
Az INGYENES TRANSZFER további részleteiről keresse kollégáinkat.

Étkezés: 

A részvételi díj ebédet tartalmaz borkóstolóval.

Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!