Lombardiai romantika
6 napos körutazás
Mai napunk első programja a romantikus város Verona, majd programunk folytatásaként a Garda-tó gyöngyszeme, a várfallal körülölelt, középkori Sirmione következik. Az egykori kis halászfalu, ma Észak-Olaszország legnagyobb tavának a Garda-tónak legnépszerűbb üdülőhelye. Hajókirándulás a Garda tavon Gardone városába, ahol megtekintjük Gabrielle d’Annunzio villáját, a híres Vittoriale épületét is.
Alapár tartalmazza
Az autóbuszos utazást, idegenvezetést, szállást megadott ellátással.
Alapár nem tartalmazza
A baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, útlemondási biztosítást, idegenforgalmi adót, a helyszíni belépők, fakultatív programok árát, hajójegy árát és az Audio-guide-ot.
1. nap: Budapest-Padova-Garda tó
Lombardia tartomány bebarangolására indulunk, mely Észak-Olaszország egyik legfestőibb területe, ahol gyönyörű tavak és művészeti kincsekben gazdag nagyvárosok várják a látogatókat. Északról Svájc, nyugaton Piemonte, keleten Trentino-Alto Adige és Veneto, délen Emilia–Romagna tartományai alkotják a határvonalakat. A kilenc megyéből álló régió kihagyhatatlan látnivalóit járjuk be utazásunk alkalmával. Szlovénián keresztül utazva délután érkezünk Olaszországba, ahol rövid belvárosi sétát teszünk Szent Antal városában. Gyalogos séta (Prato della Valle tér, Szent Antal Bazilika, Piazza delle Erbe e Frutta), majd a szálláshely elfoglalása a Garda tó közelében az esti órákban.
2. nap: Verona-Garda tó-Sirmione-Gardone
Utunk először is a romantikus Verona városába vezet, majd programunk folytatásaként a Garda-tóhoz kirándulunk, ahol kockás abroszos trattoriák, elegáns tóparti promenádok, finom borok és elbűvölő kisvárosok fogadják a látogatókat. A tó gyöngyszeme, a várfallal körülölelt, középkori Sirmione következik. Az egykori kis halászfalu, ma Észak-Olaszország legnagyobb tavának, a Garda-tónak legnépszerűbb üdülőhelye. Hajókirándulás a Garda tavon Gardone városába (Hajójegy: 25EUR/fő), ahol megtekintjük Gabrielle d’Annunzio villáját, a híres Vittoriale-t, majd visszautazás a szálláshelyre az esti órákban.
3. nap: Comói tó-Bergamo
Vár a magas hegyek között megbúvó, Y-alakú tavacska, meredeken emelkedő sziklafalakkal, néhol romos, néhol pedig pompázatos villákkal, kastélyokkal övezve. A hely varázsa maga a táj, a vadul burjánzó növények, a hortenziák, a fává nőtt leanderek és fügék. Először Comó városába utazunk, ahol városnézésünk során megtekintjük a Dómot, a Volta templomot és a Villa Olmo-t. Délután felejthetetlen hajókirándulás a romantikus szépségű, hegyekkel körülölelt Comói tavon Bellaggioba. (Hajójegy: 20EUR/fő) Szabadidő és vásárlási lehetőség. Útközben láthatjuk az egykor festők, költők tulajdonában lévő pompás villákat, amelyek ma színészek és híres divattervezők magán rezidenciái. Délután látogatás Lombardia tartomány egyik művészeti és kulturális központjában, Bergamoban. Városnézésünk alkalmával megtekintjük a falakkal körülvett Bergamo Alta középkori hangulatú városmagját. Gyönyörű terek, macskaköves szűk utcák és lenyűgöző panoráma vár ránk.
4. nap: Lago Maggiore-Milánó
Kora reggel indulunk az olasz tóvidék gyöngyszeméhez, mely Olaszország második legnagyobb tava a Garda-tó után. A Lago Maggiore festői partját elegáns villák, fás sétányok díszítik. Itt szállunk hajóra, hogy megismerjük a Borromeoi szigetek szépségét. (Hajójegy: 20 EUR/fő) Kastélylátogatás Isola Bella virágzó szigetén, ahol még ma is a Borromeo család tagjai laknak. Az Alpok lábánál fekvő hajó formájú szigetecske, a XVII. századi olasz kertművészet remekműve. Szabadprogram a 10 teraszból álló egzotikus növényekkel beültetett parkban, ahol szökőkutak, grották, szobrok és hófehér pávák kápráztatnak el. Ezután továbbhajózunk az Isola del Pescatori-ra, majd délután városnézés Lombardia tartomány fővárosában, Milánóban. A történelmi belváros legimpozánsabb épületének, a Dómnak megtekintése után végigsétálunk a Királyi Palota épülete előtt a világhírű operaházhoz, a Scalahoz. Visszaérkezés a szállodába az esti órákban.
5. nap: Cremona-Mantova
Vár Stradivari városa, a zene és a hegedűkészítés központja. Utazás a Pó völgyében fekvő Cremonaba, mely az itáliai reneszánsz egyik fellegvára, de a gasztronómia, a kereskedelem és a reneszánsz paloták városa is. Világhírét az itt élt leghíresebb lantkészítő mestereknek köszönheti, mint például Stradivari, Amati, Guarnieri. Ez az iparág a mai napig virágzik ebben a városban, mely telis-tele van kisebb nagyobb lantkészítő műhellyel. A város középpontja a Városháza tér, mely egyike a lombardiai legszebb középkori tereknek. Itt magaslik a Nagy Torony és itt áll a gazdagon díszített, homlokzatáról híres, romantikus Dóm is. Délután megismerkedhetünk a környék jellegzetes gasztronómiai különlegességeivel, a „mustáros gyümölcsökkel” és az ízletes sbrizzoloneval is. Programunkat a festői szépségű kisvárosban, a Mincio folyó partján fekvő Mantovaban folytatjuk. Végigsétálunk a Sordello téren, érintve Rigoletto házát. A Piazza Erbe és a San Lorenzo templom után megnézzük a Hercegi Palotát Mantegna és Rubens festményeivel. (A Hercegi Palota látogatása: 9.900,-Ft/fő-Jelentkezéskor fizetendő!)
6. nap: Vicenza-Budapest
Utazás Palladio városába, a Világörökséghez tartozó Vicenzaba. Belvárosi séta (Teatro Olimpico, Piazza Matteotti, Bazilika stb.). Majd hazautazás rövid pihenőkkel. Érkezés Budapestre az éjszakai órákban.
Szállás
3*-os szállodák.
Az autóbuszos utazást, idegenvezetést, szállást megadott ellátással.
A baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, útlemondási biztosítást, idegenforgalmi adót, a helyszíni belépők, fakultatív programok árát, hajójegy árát és az Audio-guide-ot.
Idegenforgalmi adó, hajójegyek ára, Audio-guide.
Tájékoztató árak a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
Garda-tó / hajójegy 25 EUR
Gardone / Il Vittoriale 12/15 EUR
Comói tó / hajójegy 20 EUR
Bergamo / sikló 4 EUR
Lago Maggiore / hajójegy 20 EUR
Isola Bella / Kastély 20 EUR
Milánó / metró 2 EUR
Milánó / Dóm 5 EUR
Cremona / Hangszermúzeum 12 EUR
A Mantova-i Hercegi Palota látogatása csak előzetes bejelentkezés alapján lehetséges. Részvételi szándékukat kérjük jelezzék előre!
A részvételi díj 40%-a, mely foglaláskor fizetendő.
Egy hónapon belüli indulás esetén a teljes összeg fizetendő.
A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.
Az utazás autóbusszal történik.
Felszállási lehetőségek:
Budapest-Déli pu. Koronaőr köz Találkozó 05:00 Indulás 05:30
Székesfehérvár-Shell kút-M7 59 km 06:10
Siófok – Kiliti TABOL benzinkút (Vak Bottyán u. 34.) 06:40
Balatonlelle-Marche 07:00
Nagykanizsa-TESCO parkoló 08:00
Fontos! A vidéki fel- és leszállóhelyek nem minden esetben azonosak, ezért kérjük, feltétlenül érdeklődjön irodánkban az autóbusz pontos útvonalával kapcsolatban!
3*-os szállodák.
A részvételi díj reggelis ellátást tartalmaz.
Félpanziós ellátás esetén a vacsora a szomszédos, 350 m-re található Hotel Garda éttermében lesz.
07.10. után érkező foglalások esetén Utasaink a szomszédos, egyszerűbb Hotel Garda épületében lesznek elhelyezve!
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont