Indus-völgyi kolostoroktól, Kőrösi Csoma Sándor szobájáig

14 napos emlékutazás Indiában

Ladakh a Föld egyik legmagasabban fekvő hágókkal elzárt különleges szeglete, amely hosszú évszázadokon keresztül teljesen érintetlen volt és ahol a Himalája 5-6000 méteres hegyei között az indiai folyamóriás, az Indus és a Zanszkár folyó mentén élvezhetjük a holdbéli tájat és a hegy oldalához tapadó buddhista kolostorok látványát.
India több részétől kulturálisan is élesen elkülönül a "Kis-Tibetnek" nevezett Ladakh, ahol még viszonylag érintetlenül megmaradt a tibeti buddhizmus és ahol Kőrösi Csoma Sándor nyomába eredve a Zanszkár völgy mélyén eljuthatunk munkásságának egyik fő helyszínére. Kőrösi Csoma Sándor a zanglai kolostorban tanulmányozta a tibeti nyelvet és kultúrát. Magyar önkéntesek újították fel azt a szobát, ahol a kutató végezte a munkáját, és amelyet körutazásunk során meg is tekintünk.
Kasmír, a "Kelet Velencéje" szépsége a kopár Ladakhal ellentétben dús növényzete és tavai miatt korábban is uralkodók nyaralóhelye volt, a vízre épített házhajók, mogul kertek, szentélyek együttese pedig bőven kínál látnivalót.

FőoldalÁzsiaIndiaDelhiIndus-völgyi kolostoroktól, Kőrösi Csoma Sándor szobájáig

Alapár tartalmazza

a nemzetközi és belföldi repülőjegyet illetékkel 
12 éjszakai szállást az elérhető legjobb szállodákban, házakban és lakóhajón
a félpanziós ellátást (reggeli és vacsora, italok nélkül) és 7 alkalommal ebédet
a megadott programokat
a helyszíni közlekedést autóbusszal és terepjárókkal
a magyar nyelvű idegenvezetést

Alapár nem tartalmazza

az indiai e-vízumdíjat kb. 25 000 Ft
a borravalót és a belépők kb. 110 USD/fő
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,5%

EGYÉB KÖLTSÉGEK
Egyágyas felár
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Hossz: 
14 nap
Létszám: 
Garantált indulás!

1-2. nap: Budapest - Delhi
Elrepülés menetrendtől függően Delhibe, átszállással. Megérkezés az indiai fővárosba másnap.

Reggeli érkezés után buszos városnéző túra az indiai fővárosban. Ó-Delhi: a Vörös-erőd megtekintése kívülről. A főváros mogul erődje az ország összes többi várát maga mögé utasítja méreteivel. Csak az oldalfalai 3 km hosszúak, magasságuk 18-30 méter. (!) A Jama Masjid India egyik legnagyobb mecsete: mintegy húszezren tudnak itt imádkozni imaidőben. 1658-ban fejezték be az építését. Három óriási kapu és négy saroktorony övezi. A két minaret 40 méter magas. Új-Delhi: A Janpath sugárút megtekintése. Elhaladás a Parlament épülete mellett, majd megnézzük a köztársasági elnöki palotát, számos kormányzati épületet. Végül az India kaput és az I. Világháború emlékművet tekintjük meg közelebbről. Délután a szobák elfoglalása. Szállás Delhiben (1 éj).

3. nap: Delhi - Srinagar
Reggeli után továbbrepülés Srinagarba. Érkezést követően elfoglaljuk a szállásainkat egy különleges lakóhajókon. A város a Kasmír-völgy központjában, 1.730 m magasságban helyezkedik el, a Jhelum-folyó partján. A lakosság egy része a Dal-tó és a Nagin-tó közepén él, különleges lakóhajókon. Ezt a nem mindennapi életformát egy kicsit mi is kipróbáljuk: Berendezkedés úszó szállodánkban, ahol az utolsó részletig gazdagon faragott bútorok és kasmíri szőnyegek vesznek minket körül. Vacsora és szállás Srinagarban (2 éj).

4. nap:  Srinagar
Reggeli után látogatás Shankaracharya templomában. Asóka király fia a Kr.e. III. században építtette ezt a különleges szentélyt. A híres mogul-kertek megtekintése: elsőnek a Források kertjébe igyekszünk. A Dal-tóban partján kialakított kert a mogul parkok káprázatos példája. Minden apró részletnek szimbolikus jelentése van. A pázsit, a rózsakert, a csobogók, a teraszok, a szökőkutak mindannyian különös, misztikus jelentéssel rendelkeznek. Átutazás a Shalimar Bagh kertbe. Ezt a kertet Jahangir építtette szeretett felesége számára. A kert olyan, mint egy mesebeli álom. A teraszokon sétálgatva eljutunk a legfelső szintre, melyet egyszerűen csak a „szerelem lakhelyének” neveznek az útikönyvek. Este csónakkirándulás a Dal-tavon.  A kasmíri csónakot itt shikkarának hívják, napernyő védi az utasokat, akik kényelmes párnákon ülnek. A kirándulás közben bejárjuk vízi piacot, valamint a tó lótuszokkal benőtt részét is. Esti visszatérés lakóhajónkra, majd vacsora.

5. nap: Utazás a Kasmír-völgy felé
Korai reggeli után indulás Sonamarg bájos hegyi üdülőfalujába. A helyiség nevének jelentése „Aranymező”, ahol ha nem találkoznánk a sok helyi turistával, valóban olyan érzésünk lehetne, hogy Svájc legszebb hegyeiben járnánk. A 3.800 m magas Zoji-la-hágó átlépésével megérkezés a Kasmír-völgybe. Első közös „Nyugat-Tibet akklimatizációnk”, rövid pihenővel, tájképfotózással. Továbbutazás Drass faluba, ahol közösen próbáljuk elhinni / megérteni, hogy miért itt mérték a lakott világ második leghidegebb hőmérsékletét. (Az első helyezés a szibériai Ojmjakonvárosnak jár). Továbbutazás az Indus mellékfolyója a Szuru festői völgyébe, Kargil városába. Kargil Ladakh egyetlen muszlim többségű nagyvárosa, ma „második” tartományi főváros. Szállásunk elfoglalása és vacsoránk elfogyasztása után fakultatív séta lehetőség a min. 2.700 m magasságban lévő utcákon. Szállás Kargilban (1 éj).

6. nap: Ösvények a Himalájában
Reggeli után „befordulás” a Szuru-folyó völgyébe, majd utazás délnek, a Magas-Himalája vonulatainak tövéhez. Rövid séták és fotószünetek a legfestőibb útszakaszokon. Közvetlenül az út mellől fotózható két hétezres csúcs is, a Nun (7.135m) és a Kun (7.077m). A két hegy táplálta hatalmas gleccserek megtekintése, megörökítése. Átutazás a Szuru-völgy muszlim lakosságú, eldugott kis falvain, ebéddel útközben. Délutáni érkezés a 4.000 m magasságra települt Rangdumba. Erre a vidékre már csak kevés turista érkezik, többen azok, akik Kőrösi Csoma Sándor útját járják. Rangdum kolostorát Kőrösi ittjártakor alapította Gelek Yeshe Takpa láma. Bár a helyi lakosság egy része muszlim vallású, a Rangdum gompa azt jelzi, hogy megérkeztünk Zanszkárba. A kolostor tetejéről kiváló kilátás nyílik a Szuru-völgyére, távolabb pedig már látszik a Penzi-la hágó behavazott hegyoldala.

Utazásunk során ezen a napon érjük el a legmagasabb pontot, a 4.400 méteres Penzi-la hágót. Pihenő,csoportkép készítés a hágón. A közvetlenül alattunk „csikorgó”, lenyűgöző Drang Drung gleccser és a környező „hatezresek” fotózása. A hágó után leereszkedés a 3.800 m magasságban elterülő síkságra, ahonnan már egyenes út vezet Padumba, Zanszkár adminisztratív központjába. Szállás Padumban (3 éj)

7. nap: Kőrösi Csoma nyomán Zanszkárba
Padumtól 38 km-re található Zangla, ahol Kőrösi Csoma Sándor (a helyiek számára Csilengi Dásza „az európai tanítvány”) megkezdte nyelvtudományi kutatásait, illetve a tibeti-angol szótár összeállítását. A nap folyamán áttekintjük a híres őshaza kutató itt végzett munkásságát, annak eredményeit. Közös séta a királyi várhoz, ahol Csoma két éven át tartózkodott, majd meglátogatjuk a Baktay Ervin által beazonosított Csoma szobát, mely a hagyomány szerint a székely tudós dolgozószobája volt. Rövid látogatás a magyar önkéntesek által megépített Nap iskolában. (Szerencsés esetben talán még magával a zanglai királlyal is találkozhatunk!) A rendelkezésre álló időtől függően látogatás a XV. századi Tsazar Kolostorban. A koreasti órákban visszaérkezés Padumba.

8. nap: Ösvények a Himalájában
Reggeli után látogatás a Karsha gompá-ban. A kolostor fehérre meszelt vályogtéglából épült. Napjainkban mintegy 150 szerzetes lakik falai között. A gompa felső emeletéről lenyűgöző látvány nyílik a Sztod-folyóra, és a Padum környéki síkságra. A komplexum története messze, a XI. századra nyúlik vissza, valaha itt hozták létre Zanszkár legnagyobb könyvtárát. A kolostor-komplexumban ma nyolc templom található és két hatalmas imaterem. Az ősi falakon számtalan felbecsülhetetlen értékű thangka függ. A komplexumtól kissé távolabb található a női szerzetesek kolostora, a Chomo gompa. Esti visszaérkezés a hotelünkbe, majd közös vacsora.

9. nap: Nyugat-Tibet földrajza, az égig érő Karakoram
Korai reggeli után visszautazás a már ismert Kargilba. Útközben ismerkedés Nyugat-Tibet, illetve vázlatosan a szomszédos, Kínához tartozó Tibet természeti földrajzával. Néhány szó a „ránk néző” fenséges Karakoram-hegység vonulatáról, Földünk egyik legeljegesedettebb,- a Himalája után második legmagasabb hegyvidékének természet viszonyairól, különös tekintettel a K2-re (Godwin-Austen), a Karakoram 8.611 m magas tetejére. Rövid fotószünetek, pihenők a legszebb helyszíneken. A megérkezéstől függően szabadidő, pihenő. Szállás Kargilban (1 éj).

10. nap: Lamayuru holdbéli tájain át Uleytokpo-ba
Reggeli után Namika La és a Fotu La Top 4.000 m magas hágóin át Mulbekh felé vesszük utunkat, délelőtti érkezéssel Lamayuruhoz. A Lamayuru gompa Ladakh legrégebbi kolostora. Jóval több mint ezer évvel ezelőtt, a buddhizmus ladakhi megjelenése előtt is „bön”, azaz vallási központ volt. Lamayurut a környezete is igen különlegessé teszi: geológiai formációi a Holdra emlékeztetnek – így legtöbbször csak Holdbéli tájként emlegetik. A környék geológiai kialakulása még nem tisztázott – ami további titokzatosságot kölcsönöz a helynek. Látogatás a Petroglyph kőmezőn. Ladakh több vidékén is találhatunk sziklafaragványokat, az itt láthatóak egészen rendkívüli szépségűek. Továbbutazás Uleytokpo irányába, aláereszkedés az Indus-völgyébe. Öko-szállásaink elfoglalása, majd feljutás a Rizong kolostorba, Nyugat-Tibet talán legeldugottabb buddhista központjába. Koraesti visszaérkezés szállásunkra. Szállás Uleytokpoban (1 éj).

11. nap: Az Indus-völgyében Leh-be
Látogatás az Alchi gompa-ban.Ladakh egyik legrégebbi kolostora, ezer évvel (!) ezelőtt épült, az Indus-folyó déli partjához egészen közel. A többi ladakhi kolostor komplexummal ellentétben ezt az egyetlen gompát rendhagyó módon, nem hegyoromra építették. A falakon található több ezer miniatűr Buddha ábrázolás megtekintése. Továbbutazás Leh-be. A Dalai Láma és udvartartása menekülése- és Indiába költözése igaz meséjének áttekintése a buszon. Bejelentkezés a hotelünkbe, rövid pihenő, majd közös séta Leh, Ladakh fővárosa utcáin. Látogatás a Leh Palotában, majd az őstermelői piacon. Lépcsőzés több száz fokon felfelé a Shanti sztúpá-hoz.  A sztúpa a város legszebb kilátópontján épült. 1985-ben szentelték fel, Őszentsége a Dalai Láma jelenlétében. Az itt átélt napnyugta egészen különleges élmény, hiszen a környező hegyeket szinte bearanyozzák a lenyugvó nap sugarai. Közös vacsora.  Szállás Lehben (2 éj).

12 nap: A Felső-Indus völgyének buddhista kolostorai
Reggeli után megtekintjük a város fölé magasodó Sztok Palotamúzeumot. Egykor ez a palota volt a ladakhi királyok székhelye. Jelenleg helytörténeti múzeumként működik, tetőiről páratlan kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre. Egész napos utazás és látogatás a Felső-Indus-völgyének buddhista kolostoraiban. Utunk során legtávolabb a Lehtől 50 km-re lévő Hemis gompához jutunk el, közben pedig Shey és Thiksey kolostorokat tekintjük meg.  Shey egészen a XVI. századig volt Ladakh fővárosa, a királyi család palotájával. A ma kolostorként szolgáló palota-erőd egy tökéletesen védhető oromra épült. Belül a 12 méter magasságú, aranyozott Sakyamuni Buddha szobor vigyázza az Indus völgyét. Utunk következő állomása a festői Thiksey gompa. A 12 emeletes kolostor lenyűgözően magasodik az Indus jobb partján, ma is működik, falai között mintegy 60 láma él. Továbbutazás a Hemisgompá-hoz. A komplexumot 1630-ban építtették Singge Namgyal, híres ladakhi király uralkodása alatt. A Namgyal dinasztia a tibeti buddhizmus Drukpa szerzetesrendjét kedvelte leginkább, ezért válhatott a kolostor hatalmas „spirituális erőddé” az évszázadok során. A fő templom a Tshogkhang a buddhista freskók egyik csodálatos példája. A látogatást az Élet kereke, az imamalmok, az imazászlók, valamint a gompa falai között élő mintegy 400 szerzetes teszi felejthetetlenné. Visszautazás Leh-be, közös vacsora.

13. nap: Leh - Delhi
Reggeli elrepülés Delhibe, menetrend szerint.  Érkezés után pihenő majd búcsúvacsora a hotelben. Szállás Delhiben (1 éj).

 14. nap: Delhi - Budapest
Hajnali transzfer a reptérre. Elrepülés átszállással Budapestre. Hazaérkezés a Liszt Ferenc reptérre kora délután.

UNESCO Világörökségi helyszínek

  • Delhi - Vörös erőd

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja! 

Szállás

Elérhető legjobb szállodákban, házakban, kempingben és lakóhajón.

Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

a nemzetközi és belföldi repülőjegyet illetékkel 
12 éjszakai szállást az elérhető legjobb szállodákban, házakban és lakóhajón
a félpanziós ellátást (reggeli és vacsora, italok nélkül) és 7 alkalommal ebédet
a megadott programokat
a helyszíni közlekedést autóbusszal és terepjárókkal
a magyar nyelvű idegenvezetést

Alapár nem tartalmazza: 

az indiai e-vízumdíjat kb. 25 000 Ft
a borravalót és a belépők kb. 110 USD/fő
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,5%

EGYÉB KÖLTSÉGEK
Egyágyas felár
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Kötelező költségek: 

Repülőjegy, repülőtéri illeték, vízumdíj, borravaló, útlemondási biztosítás.

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
Borravalók.
Előleg: 

A részvételi díj 40%-a, mely foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított egy hónapon belül már a teljes összeg fizetendő!

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyebek
Kiutazás: 

Menetrend szerinti járattal, átszállással, a helyszínen belföldi repülőkön és légkondícionált kisbusszal, terepjárókkal.

Szállás: 

Elérhető legjobb szállodákban, házakban, kempingben és lakóhajón.

Étkezés: 

A részvételi díj félpanziós ellátás tartalmaz italok nélkül.

Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére. Választható 4%-os mértékű Z1 útlemondási biztosítás is, amely esetében a Covid-19 fertőzés kapcsán hatósági karanténba kerülés biztosítási eseménynek számít. Vagyis, ha valaki az utazását megelőző 10 napban hatósági karanténba kerülne Covid-pozitivitása miatt, az számíthat a biztosító segítségére. Amennyiben a 4% mértékű COVID-19 fedezettel rendelkező útlemondási biztosításra tart igényt kérjük, azt a megjegyzés rovatba tüntesse fel!
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!