Kenya - Teleki Sámuel nyomában

13 napos körutazás

1887. február: Teleki Sámuel elhagyja a tanzániai Panganit, hogy elinduljon északra egy még a Nyugat számára ismeretlen világ felé. Ő maga sem tudja, hogy mi az út célja, mikor megkérdezik hová tart, csak ennyit mond: Baringo na mbele kidogo (Baringóig és kicsit tovább). 2012. december Néhány magyar felkerekedik, hogy bebarangolja azt a vidéket, melyet 124 évvel ezelőtt Teleki Sámuel járt be először. Ez az út igazi ínyencfalat azoknak, akik hajlandóak félretenni a luxust, cserébe egy olyan Afrika megismeréséért, amely nem mindenkinek adatik meg...

FőoldalAfrikaKenyaKenya - Teleki Sámuel nyomában

Alapár tartalmazza

az utazást Kenyán belül bérelt terepjárókkal, a szállásokat (Nairobiban szállodában, a további éjszakák sátorban), az étkezéseket a programleírás szerint, valamint a magyar nyelvű túravezetést és az útlemondási biztosítást.

Alapár nem tartalmazza

a nemzetközi repülőjegyet, a programban nem szereplő étkezéseket, az esetleges belépőket és borravalókat, és az utasbiztosítást.

Hossz: 
13 napos túra
Létszám: 
10-20 fő

1. nap: Budapest, Nairobi
Indulás repülővel Budapestről Nairobiba európai átszállással.

2. nap: Nairobi, Sweetwaters Ranch
A reggeli érkezést követően a Kenya-hegyhez utazunk. Délután vadles a Sweetwaters Ranchon (csimpánzrezervátum).

3. nap: Samburu Rezervátum
Egész napos vadlesre indulunk a Samburu Rezervátumba.

4. nap: Marsabit Nemzeti Park
A napot a Marsabit Nemzeti Parkban töltjük, melynek területe hegyekkel, erdőkkel tagolt gazdag állatvilággal.

5. nap: Marsabit, Kalacha
Meglátogatjuk Marsabit várost majd a Gabra törzs székhelyére, Kalachába utazunk.

6. nap: Chalbi-sivatag, Turkána-tó
Kora reggel Turkána-föld felé utazunk. Átkelünk a Chalbi-sivatagon, és úgy érjük el a Rudolf-tavat.

7. nap: Turkána-tó
A félelmetesen szép vidéken túrázunk, csónakázunk a Turkána-tavon, ahol akár krokodilokkal is találkozhatunk.

8. nap: Kaisut-sivatag, Tuum
A mai nap Kenya egyik legkietlenebb táján keresztül utazunk a Nyiro-hegységbe, s délután érkezünk Tuumba.

9. nap: Maralal
A távolságok leküzdése nem egyszerű, így egész nap utazunk Maralal felé.

10. nap: Baringo-tó
Az afrikai kontinens egyik leghíresebb madár paradicsoma felé tartunk, a Baringo-tóhoz.

11. nap: Baringo-tó, Nairobi
A tó élővilágát ismét csónakkal fedezzük fel. Estére már Nairobiba érkezünk.

12. nap: Nairobi
Gyalogos városnézés Nairobiban. Este indulás a repülőtérre.

13. nap: Hazaérkezés
Érkezés a menetrend függvényében, a délelőtti órákban Budapestre.
 

További információ

Szállás

Szállásaink Nairobiban három csillagos szállodában (két éjszaka), a többi napon sátorban. Sátrat nem kell hozni, de hálózsákot célszerű. Aki nem akarja, az extra költségként bérelhet a helyi irodától (30 USD). A táborhelyek általában kiépítettek, zuhanyzó és WC van mindenhol.

Hudanik Zsolt
Zsolt örök vágya volt, hogy lássa a világot, utazzon, túrázzon és a munkája is „örök” mozgásban tartsa. Kedvenc területei a hegyek és édesvizek...
Amennyiben programunk tetszik, de nem tudsz rajta részt venni, mert az időpont nem megfelelő, esetleg barátaiddal, munkatársaiddal szeretnél utazni egyedi szervezésben, saját igényeid szerint, akkor kérjük, hagyj üzenetet, munkatársunk hamarosan elkészíti az ajánlatot számodra.  (» Itt hagyhatsz üzenet.)
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!
Ez az ajánlatunk jelenleg nem elérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Hasonló utazások, nyaralások:
Részletek

1. nap - Budapest, Nairobi
Indulás repülővel Budapestről Nairobiba, európai átszállással.

2. nap - Nairobi, Sweetwaters Ranch
Érkezés után közvetlenül a Kenya-hegy felé vesszük az irányt. Afrika második legnagyobb csúcsa, a szamburuk szent hegye 5199 méter magas. Délután megismerkedhetünk a Jane Goodall által létrehozott csimpánz rezervátummal, találkozunk legközelebbi rokonainkkal. A Sweetwaters Ranch az egyetlen rezervátum Kenyában, amely csimpánzokkal foglalkozik. Természetes élőhelyükhöz hasonló környezetben élnek a cirkuszokból kiöregedett vagy vadorzóktól elkobzott csimpánzok. A Sweetwatersben ugyanakkor komoly vadvédelmi program zajlik a keskenyszájú orrszarvúk megmentése érdekében is.
Szállás a Sweetwaters Tented Camp-ben, ellátás ebéd és vacsora.

3. nap - Samburu Rezervátum
Délelőtt a Samburu Rezervátumba utazunk. Az ebédet követően vadlesre indulunk. Ezen a védett területen elefántok, zsiráfok, Grevy-zebrák és zsiráfnyakú antilopok élnek nagy számban. Találkozhatunk dikdikkel, ezzel a párban élő kistermetű antiloppal, illetve nyársas antilopokkal is. Kafferbivalyok legelésznek és Bright-antilopok száguldanak a szavannán keresztül. A nagy ragadozók is jelen vannak a Samburuban, -ha szerencsések vagyunk- oroszlánt, leopárdot és gepárdot is láthatunk.
Szállás sátorban, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.

4. nap - Marsabit Nemzeti Park
A Marsabit Nemzeti Parkb nevének jelentése “hideg hely”. A kissé hegyes, erdős terület állatvilága gazdag, de itt a sűrű erdő miatt, nagyobb szerencsére van szükségünk az állatok megpillantásához, mint a szavannán. Hiénák, anubisz-páviánok és sakálok élnek a rengetegben. Madárvilága szintén csodálatra méltó, rózsás tantaluszok és különféle íbiszek figyelhetők meg a park területén elhelyezkedő tavak mentén.
Szállás sátorban, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.

5. nap - Marsabit, Kalacha
Egy rövid kitérőre Marsabit városba megyünk, egész napos kocsikázásunk előtt. Gyönyörű tájakon keresztül haladunk, amíg meg nem érkezünk egy kis faluba, Kalachába. Ez a kis település a Gabra törzs székhelye. Egy ír misszionárius vezeti az apró, helyi keresztény közösséget. Igazi ritkaságot láthatunk a kis falu még kisebb templomában. A Fekete Jézust! Az első hely, ahol nincsen szállás a környéken, ezért a falu mellett verjük fel sátrainkat (nem kell hozni, a helyi iroda biztosítja számunkra, hálózsákot viszont mindenki hozzon magával!).
Szállás a romantikus afrikai égbolt alatt sátorban, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.

6. nap - Chalbi-sivatag, Turkána-tó
Kora reggel indulunk a Turkána-föld felé. Átkelünk a Chalbi-sivatagon, majd csodálatos látvány tárul a szemünk elé. Megpillantjuk a Turkána-tavat, melyet Teleki Sámuel fedezett fel és nevezett el Rudolf-tónak, -Habsburg Rudolf trónörökös-, az expedíció mecénása után. Turkána a világ legnagyobb sivatagi tava, mely 288 km hosszan nyúlik az etióp határ felé. Körülötte vulkanikus törmelék és sivatagi környezet található. Ide ebédidőben érkezünk és délutánt pihenéssel töltjük.
Szállás sátorban, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.

7. nap - Turkána-tó
A Turkána-tavat csónakkal fedezzük fel, s közben krokodilokkal is találkozhatunk. Meglátogatjuk Kenya legkisebb népcsoportjának, az „el molo”-k a faluját. Ez a törzs mindössze mintegy 200 főt számlál, és mivel keverednek a turkánákkal, néhány évtized múlva asszimilálódni fognak a környező népcsoportokkal. Délután sétálunk Loyangalaniban, Turkána-föld fővárosában. Este fakultatív (helyben fizetendő) program: turkána táncos est.
Szállás sátorban, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.

8. nap - Kaisut-sivatag, Tuum
A mai napon Kenya egyik legkietlenebb táján keresztül utazunk a Nyiro-hegység irányába. A Kaisut-sivatag szélén haladunk lávafolyásokon, hegyeken és erdőkön keresztül. Délután érkezünk Tuumba, egy világvégi kis szamburu faluba, ahol ismételten sátorban töltjük az éjszakát.
Szállás sátorban, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.

9. nap - Maralal
A hatalmas távolságokat csak egész napos utazásokkal tudjuk leküzdeni, most épp Maralalba tartunk. A város neve ismerős lehet az „Afrikai szeretők” című film/könyvből, ahol egy svájci hölgy végigutazza Kenyát szamburu szeretője után kutatva.
Szállás sátorban, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.

10. nap - Baringo-tó
Az afrikai kontinens egyik leghíresebb paradicsoma felé „száguldunk”, a Baringo-tóhoz. Madarak százai figyelhetőek meg a tó környékén; megpillanthatjuk a lármás rétisast és hallhatjuk „Afrika hangját”, amint párját hívja ez a gyönyörű ragadozó. Jégmadarak, afrikai jasszánák, gémek és íbiszek élnek a tó környékén. Vízilovak dagonyáznak a tóparton, ők éjszaka a szállásunk közelében legelésznek. Figyelem! Éjjel a szállás elhagyása szigorúan tilos!
Szállás sátorban, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora.

11. nap - Baringo-tó, Nairobi
Kora reggel csónaktúrára megyünk, a tó élővilágával ismerkedünk. Vízilovak, krokodilok, varánuszok és madárvilág vár ránk. A túra után indulás Nairobiba, ahová a délutáni órákban érkezünk. Este fakultatív vacsora lehetőség a Carnivore étteremben. Itt különböző vadételeket kóstolhatunk meg. A menü naponta változik, de strucc, krokodil, zebra és más antilopfajták vannak terítéken.
Szállás Nairobiban, ellátás: reggeli.

12. nap - Nairobi
Gyalogos városnézés Nairobiban. Elmegyünk a főtérre, a piacra, a Kenyatta-toronyba és a Vasútmúzeumba, ahol megtekinthetjük a „Távol Afrikától” című filmben szereplő mozdonyt. Belépők helyben fizetendők. Este indulás a repülőtérre.
Ellátás: reggeli.

13. nap - Hazérkezés
Érkezés a menetrend függvényében, a délelőtti órákban Budapestre.

Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

az utazást Kenyán belül bérelt terepjárókkal, a szállásokat (Nairobiban szállodában, a további éjszakák sátorban), az étkezéseket a programleírás szerint, valamint a magyar nyelvű túravezetést és az útlemondási biztosítást.

Alapár nem tartalmazza: 

a nemzetközi repülőjegyet, a programban nem szereplő étkezéseket, az esetleges belépőket és borravalókat, és az utasbiztosítást.

Helyszíni költségek leírása: 

Turkana Manyatta program: 20 USD
A szamburu és a el molo falvakban alkalmanként belépőket szednek, ez 10 - 20 USD lehet falvanként.
Carnivore étterem Nairobiban kb: 30 USD
Vízum kell, ez a reptéren fizetendő: 50 USD (dollárban!)
Kötelező orvosi hozzájárulás: 50 USD (dollárban!)

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
130-170 USD/fő
Várható költőpénz szükséglet: 
200-400 USD/fő
Előleg: 

A részvételi díj 40%-a fizetendő előlegként.

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a fizetendő indulás előtt 30 nappal.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyebek
Kiutazás: 

Egyénileg. Menetrend szerinti repülőjárattal. Célszerű irodánkra bízni a repülőjegy vásárlást, de önállóan is intézhető. Amennyiben egyénileg történik a jegyvásárlás, mindenképp előzetesen konzultálj irodánkkal! A repülőjegy ár: 185-220.000 Ft/fő között várható.

Szállás: 

Szállásaink Nairobiban három csillagos szállodában (két éjszaka), a többi napon sátorban. Sátrat nem kell hozni, de hálózsákot célszerű. Aki nem akarja, az extra költségként bérelhet a helyi irodától (30 USD). A táborhelyek általában kiépítettek, zuhanyzó és WC van mindenhol.

Étkezés: 

Ahol lehetőségünk van, ott reggeli, ebéd és vacsora általában tábori konyháról, melyet személyzetünk készít elő. Tapasztalataink szerint egyszerű, de kellemes, laktató ételeket kapunk. Extra igényeket (vegetáriánus, tej vagy tejcukor érzékenység stb. kérjük előre jelezni!).

Csomagolás: 
A repülőn feladható csomag maximális súlya 20 kg, míg a kézipoggyászé 5 kg lehet. Fontos, hogy az útleveled és minden értékes dolgot a kézipoggyászba pakolj! Figyelj arra, hogy a felszállás előtt ne legyen nálad semmilyen szúró-vágó eszköz (pl. bicska, vagy körömvágó olló), mert ezeket a repülőtér dolgozói elveszik. Ezeket célszerű a nagy csomagba tenni, amit feladsz a repülőre. Néha előfordul, hogy a feladott poggyászunk nem érkezik meg velünk együtt a célállomásra, így javasoljuk, hogy legyen rajtad a sportcipőd, valamint vigyél fel a gépre váltás/meleg ruhát.
Vízum: 
Magyar állampolgárok a helyszínen, a nairobi- i repülőtéren tudják a kenyai vízumot beszerezni. Ennek díja 50 USD (dollárban fizetendő!). Fontos, hogy az útleveled a hazautazástól számított hat hónapig érvényes legyen.
Biztosítás:
Biztosítás: 
Kötelező! Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Ezt az irodánkban is kedvezményesen meg tudod kötni. Az utazás ára tartalmazza az útlemondási biztosítást.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Irodánk munkatársai kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!