Hajóskaland a Vaskaputól Baranyáig
5 napos körutazás busszal és hajóval.
5 napos buszos utazásra invitáljuk Horvátország és Szerbia tájaira. Igazi aktívan eltöltött nyaralás, melynek során érintjük többek között Temesvárat, Herkulesfürdőt, Karlócát, Belgrádot. Megtekintjük továbbá a Kis- és Nagy-Kazán szorost, valamint a Vaskapu szorost is. Utunk nem csak történelmi, de természeti látnivalókban is igen gazdag. Nem érdemes kihagyni! Túra-kultúra utazás.
Alapár tartalmazza
Utazást autóbusszal és hajóval, a szállást reggelivel és az idegenvezetést.
Alapár nem tartalmazza
Útlemondási biztosítást, kikötői illetéket, az utasbiztosítást, a belépőket és a felárakat, audio guide-ot.
1- nap: Dunára le!
Indulás reggel Pécsről autóbusszal, rövid pihenőkkel utazunk Temesvárig. (A pécsi buszhoz Budapestről transzfer indul.) Városnéző séta a Bánság szép fővárosában: a barokk, a klasszicista és a szecessziós főterek, majd továbbutazás a szépséges Krassó-Szörényi-érchegységen át Herkulesfürdőre. Városnézés a Monarchia egykori kiemelt fürdővároskájában: Szapáry Fürdő, Herkules szobor, katolikus körtemplom. Szállás Herkulesfürdőn.
2. Nap: Duna-áttörés
Reggeli után autóbusszal Orsovára utazunk és hajóra szállunk (953 fkm). Kihajózva az Orsovai-öbölböl elhaladunk a Sipi-(Vaskapu-)-szoros mellett, s elindulunk a Dunán felfelé. A szelídebb hegyek egyre morcosabban sziklássá válnak, megnézzük a Trajanus táblát, majd beérünk a Kis-Kazánba. A Varnica jelzőállomás mellett elhaladva végighajózunk a Nagy-Kazán-szoroson és Jucz-szoroson. Elérjük a szerb Al-dunai üdülőfalut, Donji Milanovacot, szemben vele megnézzük Három Torony várát, majd innen észak-nyugat felé hajózunk. A hegyek között kanyarodva újabb nevezetességek: Greben-hegyfok, Lepenski Vir – őskori leletegyüttes, majd Drenkova vára után nyugat felé hajózva az egykori Stenka-zuhatagról megnézzük a monumentális Baross táblát. Rövidesen a sziklák között egészen kicsire szükült Duna az Al-Duna határát jelző Babakay-sziklánál hirtelen kiszélesedik, a jobb partot a csipkés falú Galambóc vára díszíti. Kikötés, szállás Veliko Gradiste-n (1059 fkm).
3. Nap: Irány Nándorfehérvár!
Reggeli után beszállunk hajónkra, tovább hajózunk a Lokva-hegység mellett, elhagyjuk a Néra torkolatát, Ráma várát, aztán jön az „Aranyember” „Senki-szigete”, kisvártatva megcsodálhatjuk Szendrő hatalmas, vízparti várát. Kora délután elérjük a pancsovai szigetvilágot, a Temes folyó világítótornyokkal jelzett torkolatát. Éles folyamkanyarulatok után feltűnik Belgrád, Szerbia fővárosa. A nándorfehérvári diadallal az egész világon híressé vált vár falait megkerülve hajózunk be a Dunáról a Szávára. Itt kikötünk (1170 fkm), autóbuszra szállunk, felkeressük a Kalemegdánt (a várat), majd szállásunkra megyünk vacsorázni, éjszakázni.
4. Nap: A Vajdaság és a Szerémség határán
Reggeli után beszállunk a Száván ringatózó hajónkra. A Dunára kihajózva (1170 fkm) tovább haladunk felfelé. A bal part Vajdaság, a jobb part Szerémség. A belgrádi Nagy-Hadisziget után mindjárt Zimonynál, egykori határvárosunknál járunk. nagy kanyarulatok, magas löszfalak alkotta partok, hosszan nyújtózkodó szigetek teszik változatossá utunkat. Lassan elérjük a Tisza torkolatát, szemben vele a szalánkeméni löszmagaslat. Újvidékig érintjük még Karlócát, majd a Duna-Tisza-Duna-csatorna torkolatát. Újvidéken (1255 fkm) kiszállunk, autóbusszal felmegyünk a Duna egyik legszebb, egyben jelképes pontjára, a péterváradi várba. Ha időnk engedi, fürdőzés az újvidéki Duna-strandon. Vacsora és szállás Újvidéken.
5. nap: Szlavóniából Baranyába a Dunán
Élményeink a Tarcal- hegységben- Fruska Gora Nemzeti Park területén várnak minket, erdős dombvidék sokféle látnivalóval, amelyek közül leghíresebbek a Krušedol és a Hopovo kolostorok, melyek közül az egyiket megtekintjük, majd autóbuszunkkal Vukovárig utazunk. Itt ismét hajóra szállunk. Megtekintjük a vízről a délszláv háború okozta sebeket, megismerkedünk a vukovári eseményekkel. Egész nap erősen kanyargó folyószakaszon hajózunk. Megkerülve Erdőd várát rövidesen Almás község közelében elérjük a Drávát (1383 fkm). Éles kanyarulatok, szigetek, fehérlő homokpadok között haladva feltűnik Apatin (1402 fkm). A vitatott horvát-szerb határon haladva, egyszer horvát, máskor szerb vizeken hajózva közelről érzékelhetjük a helyzet furcsaságait, nézhetjük meg „Liberland államát”. Bezdánnál (1425 fkm) a Ferenc-csatorna zsilipjénél a bácskai öntöző és hajózó csatornarendszerről beszélünk, míg a kiskőszegi (Batina) partizánemlékmű kapcsán a jugoszláv időket idézzük fel. Késő délután elérjük a magyarországi Duna szakaszt (1433 fkm). Kisvártatva feltűnik Mohács városa (1447 fkm), majd a határkikötőben kikötve belépünk Magyarországra. Ezután a hajó visszaáll a városi kikötőbe, autóbusszal Pécsre, illetve Budapestre utazunk, érkezés késő este.
Szállás
Szállodában 2 ágyas szobákban. Egyágyas elhelyezés felár ellenében kérhető!
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Utazást autóbusszal és hajóval, a szállást reggelivel és az idegenvezetést.
Útlemondási biztosítást, kikötői illetéket, az utasbiztosítást, a belépőket és a felárakat, audio guide-ot.
Útlemondási biztosítás, kikötői illeték.
Tájékoztató árak a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
Belépők: kb. 500 RSD/fő
Audio guide: 1.840 Ft/fő
A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Induláshoz képest egy hónapon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő!
A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.
Hajóval és autóbusszal.
Szállodában 2 ágyas szobákban. Egyágyas elhelyezés felár ellenében kérhető!
A részvételi díj reggelis ellátást tartalmaz. Félpanziós ellátás felár ellenében igényelhető.
Kötelező védőoltás nincs. Az egészségügyi előírásokról helyi partnereink megkérdezése alapján adtunk tájékoztatást. Amennyiben tájékozódni szeretne a térségben előforduló egyéb megbetegedésekről, kérjük, forduljon orvosához, vagy a nemzetközi oltóközpontokhoz. Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpont 1097 Budapest, Gyáli út 3/a Tel.: (06-1) 476-1364 Rendelés Hétfõ – csütörtök: 9 -14 óra (13.30-ig lehet sorszámot húzni!) Nemzetközi Oltóközpont 1134 Budapest, Váci út 70. Telefon: (06-1) 78-78-770, 06/20-208-7878 Rendelés Hétfő – péntek: 10:00 – 20:00 Szombat: 10:00 – 16:00