
Észak- és Dél-Korea Nagykörút a gyémánt hegységgel
14 napos körutazás Koreában
Ellátogatunk Panmindzson faluba, az Észak-Korea és Dél-Korea között húzódó demilitarizált övezetbe, ahol 1953-ban Észak-Korea, Kína és az ENSZ aláírta a fegyverszüneti megállapodást. Ezután megtekintjük a Songgyungwan komplexumban található Koryo Múzeumot, amely a Koryo dinasztia idején a legfontosabb oktatási és konfucionalista központ volt.
Az utazás egyes látnivalói érinthetnek olyan területeket, melyek megtalálhatóak a Külgazdasági- és Külügyminisztérium I-es, illetve II-es besorolású listáján.
Fontos! Az útlevélnek a visszaérkezéstől számított 6 hónapig érvényesnek kell lennie, és minimum 2-2 üres oldalnak kell benne lennie.
A valutaárfolyam változások az árakat módosíthatják. Az út árai 1 USD = 330 HUF, 1 EUR = 360 HUF árfolyamig érvényesek.
Nem garantált, hogy az utazás minden esetben érinti a képeken látható helyszíneket.
Az árak az év során rajtunk kívülálló okok miatt változhatnak!
Tájékoztatás:
Még kidolgozás alatt állnak az út részletei, az ár változására kell számítani, illetve várjuk, hogy Észak-Koreába be lehessen utazni. Az út meghirdetése óta jelentős árfolyamváltozás, üzemanyag- és egyéb áremelkedések voltak, melyek sajnos érintik az utazásokat is. Remélhetőleg hamarosan tudunk pontosabb részleteket közölni az útról és frissíteni tudjuk az út leírását és árát.
Alapár tartalmazza
Repülőjegyek (nemzetközi és belső) illetékekkel
Baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítást (BBP)
Közlekedés külön busszal, belső repülőjárattal
Elhelyezés középkategóriájú (kb. 3-4*-os) szállodákban, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelivel
Magyar nyelvű csoportkísérő idegenvezető indulástól érkezésig
Alapár nem tartalmazza
Helyszíni belépők és a program szerinti étkezések
Vízumok (Kína és Észak-Korea)
Útlemondási biztosítás
Fakultatív programok ára
Borravalók
Minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
Egyéb fontos információk:
Minimum létszám: 16 fő,
10-15 fő közötti felár: 45.000 Ft
1. nap: Budapest ...
Elrepülés Budapestről menetrend szerinti járattal Pekingbe. Étkezések és éjszakázás a repülőgép fedélzetén.
2. nap: ... Peking (Kína)
Érkezés Pekingbe, majd a pekingi állatkert felkeresése, ahol többek között meglátogatjuk a panda mackókat is. Beutazás autóbusszal a városba: Olimpiai Játékok helyszínén fotóstop. Transzfer a szállodába. Vacsora egy városi étteremben. Szállás Pekingben.
3. nap: Peking - Phenjan (Észak-Korea)
Reggeli, majd elrepülés Phenjanba, Észak-Korea fővárosába. Megérkezés, majd transzfer a városközpontba, ahol egy tradicionális népi műsorral üdvözlik a csoportot. Megtekintjük a város "szívét", a 75 000 m2-es Kim Il Szung teret. Vacsora. Szállás Phenjanban.
4. nap: Phenjan - Kaesong - Panmindzson - Sariwon - Phenjan
Reggeli után ellátogatunk Panmindzson faluba, az Észak-Korea és Dél-Korea között húzódó demilitarizált övezetbe, ahol 1953-ban Észak-Korea, Kína és az ENSZ aláírta a fegyverszüneti megállapodást. Ezután megtekintjük a Songgyungwan komplexumban található Koryo Múzeumot, amely a Koryo dinasztia idején a legfontosabb oktatási és konfucionalista központ volt. Ebéd. Délután meglátogatjuk Kongmin király (a Koryo dinasztia alapítója) 14. században épült mauzóleumát, melyet Mongóliát és Koreát szimbolizáló birka- és tigrisszobrok vesznek körül (mongol volt a felesége). Visszautazás Phenjanba. Vacsora. Szállás Phenjanban.
5. nap: Phenjan - Vonszan
Reggeli, majd városnézés: megtekintjük a Mansudae Óriás Emlékművet (egy 20 méter magas bronz szobor, az észak-koreai emberek egyik zarándokhelye) és Szökőkút parkot, a Diadalívet és a Dzsucse elvet ("Az önerőre támaszkodás elve") reprezentáló tornyot. Ebéd. Délután megnézzük Kim Il Szung elnök szülőházát, majd ellátogatunk a phenjani metróba, amely a világ legmélyebben futó metróvonala, az állomások pedig egyedülálló építészeti stílusukkal hívják fel magukra a látogató figyelmét. A program végén még megtekintjük a Kwangbop templomot. Utazás Vonszanba, mely a Japán-tenger legnyugatabbi részében, a Koreai-félsziget nyakának keleti csücskében található. Vacsora. Szállás Vonszanban.
6. nap: Vonszan - Kumgangsan (Gyémánt hegység)
Reggeli. A Cshangdok-hegy és a Naphal-hegy a város nyugati részében található. Több mint 20 kis sziget helyezkedik el a város partvonala közelében, olyanok, mint például a Hvangtho és a Rjo. Vonszan városát tökéletes természetes kikötőnek tulajdonítják. Napközben ebéd. A város közelében található továbbá a Gyémánt-hegység, ami az ország legfőbb turisztikai célpontja. Vacsora. Szállás Kumgangsanban.
7. nap: Kumgangsan - Kuryong vízesés területe - Phenjan
Reggeli után gyalogtúra a Kuryong vízesések területére. Ez a terület egy különleges turisztikai régió Észak-Koreában, valószínűleg nincs is párja a nagyvilágban. Sokak szerint a koreai félsziget legszebb gyöngyszeméről van szó, csodaszép tájakkal, hegyi tavakkal, rengeteg vízeséssel, ezeréves templomokkal. Napunkat az egyik legszebb vidékén töltjük, amit gyakran szoktak "Korea Svájcaként" is nevezni. A különleges szépségű sziklás hegyvidék nem véletlenül kapta a Gyémánt-hegység nevet. Miután eltöltünk egy jóízű piknik ebédet, buszunkkal visszaindulunk Phenjanba. Vacsora. Szállás Phenjanban.
8. nap: Phenjan - Peking (Kína)
Reggeli, majd a délelőttöt még Phenjanban töltjük. Délután transzfer a repülőtérre és visszarepülés Pekingbe. Érkezést követően vacsora. Szállás Pekingben.
9. nap: Peking - Szöul (Dél-Korea)
Reggeli, majd a Tienanmen tér megtekintése. Peking szívében található Kína legnagyobb tere, a Tienanmen tér, amelyet többek között a Nemzeti Múzeum, a Nép Hőseinek emelt emlékmű, és a Mao Ce-tung Mauzóleum vesznek körül. Transzfer a repülőtérre és elrepülés Szöulba, Dél-Koreába. Vacsora. Szállás Szöulban.
10. nap: Szöul - Seorak-hegy Nemzeti Park
Reggeli, majd utazás az UNESCO védelem alatt álló Seorak-hegy Nemzeti Parkba. A park kb. 2000 különleges állatfajnak és kb. 1400 ritka növényfajnak ad otthont- ahol siklóból gyönyörködhetünk az erdő sokszínűségében, majd meglátogatjuk a Shinhungsa buddhista templomot, mely egy közel 15 méter magas aranyozott Buddha szobráról nevezetes. Vacsora, szállás a nemzeti parkban.
11. nap: Seorak-hegy Nemzeti Park - Nami-sziget - Szöul
Reggelit követően visszautazás Szöulba. Útközben a Pukhan folyón komppal áthajózunk Nami szigetére. A félhold alakú sziget, nevét Nami tábornokról kapta, aki sikeresen verte le a lázadókat Szedzso király idejében a 15. században. Egy nemzetközileg is ismert televíziós sorozat révén vált híressé és évi 2 millió koreai és külföldi látogat ide. A kínai mamutfenyőkkel és páfrányfenyőkkel tarkított szigeten a sorozat főszereplőinek szobrot is állítottak. Folytatjuk utunkat Szöulba. Érkezést követően megtekintjük a Domgdaemun piacot. Vacsora, szállás Szöulban.
12. nap: Szöul - Demilitarizált Övezet
Reggeli után szabad program vagy fakultatív programlehetőség: látogatás a Demilitarizált Övezetbe. Az Észak- és Dél-Korea határán 60 éve létrehozott fegyvermentes övezetben a világ két legjobban felszerelt hadserege állomásozik. Ezután kirándulunk a Namsan-hegy tetején található, több mint 200 méter magas Szöul-toronyhoz, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a fővárosra és környékére. Végül séta a több mint 5 km hosszú Cheonggye pataknál, mely 4 méterrel az utcaszint alatt folyik keresztül a városon, hogy elvonulást kínáljon a nyüzsgő utcai világból. (A program ára: 28.500 Ft.) (A toronyba felmenetel helyszínen külön fizetendő.) Vacsora. Szállás Szöulban.
13. nap: Szöul
Reggeli, majd látogatás 14. században épült a Gyeongbok Királyi Palotában, mely a legfontosabb és legnagyobb az Öt Nagy Palota közül. A 20. században a Japánok majdnem teljesen elpusztították, de csaknem teljesen helyreállították. Ezután megtekintjük a Nemzeti folkmúzeumot és az 1991-ben épült elnöki rezidenciát, a Kék Házat (kívülről). Vacsora, szállás Szöulban.
14. nap: Szöul - Budapest
Hazarepülés átszállással Budapestre menetrendszerinti járattal. Érkezés menetrendtől függően.
A változtatás jogát fenntartjuk!
Az utat kisebb létszámmal is tudjuk indítani, csak más áron és más szolgáltatásokkal.
Szállás
Elhelyezés középkategóriájú (kb. 3-4*-os) szállodákban, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelivel.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Repülőjegyek (nemzetközi és belső) illetékekkel
Baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítást (BBP)
Közlekedés külön busszal, belső repülőjárattal
Elhelyezés középkategóriájú (kb. 3-4*-os) szállodákban, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelivel
Magyar nyelvű csoportkísérő idegenvezető indulástól érkezésig
Helyszíni belépők és a program szerinti étkezések
Vízumok (Kína és Észak-Korea)
Útlemondási biztosítás
Fakultatív programok ára
Borravalók
Minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
Egyéb fontos információk:
Minimum létszám: 16 fő,
10-15 fő közötti felár: 45.000 Ft
Helyszíni belépők és a program szerinti étkezések
Vízumok (Kína és Észak-Korea)
Borravalók
Helyszíni belépők és a program szerinti étkezések: 305 EUR (a helyszínen fizetendő a kinti szolgáltatóknak).
A 305 EUR a belépőket és a programban feltüntetett étkezéseket (vacsorák vagy ebédek), az ezekhez kapcsolódó szervezési, foglalási és az esetenkénti transzfer költségeket szolgáltatásaink nem tartalmazzák, ezek a helyszíni szolgáltatóknak érkezéskor, egy összegben fizetendők.
Borravaló: ajánlott 4 EUR/nap/fő
Figyelem! Ezen programunk fizetési feltételei az Általános Szerződési Feltételekben leírtaktól eltérnek. Az út költségét nem két, hanem három részletben kell befizetni.
Fizetési ütemezés:
I. részlet: előleg jelentkezéskor (a végösszeg 40%-a)
II. részlet: kb. 60 nappal indulás előtt (a végösszeg 20%-a)
III. részlet: fennmaradó összeg - kb. 30 nappal az út indulása előtt
Repülővel.
Elhelyezés középkategóriájú (kb. 3-4*-os) szállodákban, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelivel.
Reggelis ellátás.
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Az utazás egyes látnivalói érinthetnek olyan területeket, melyek megtalálhatóak a Külgazdasági- és Külügyminisztérium I-es, illetve II-es besorolású listáján.
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont