Benelux körutazás repülővel

6 napos körutazás Hollandiában és Belgiumban

Ismerekdés Hollandia hangulatos fővárosával. A buszos városnézés során felfedezzük a régi és az új városrészeket is, a királyi palotát a Dam téren, a Nemzeti emlékművet, a csatornákon átívelő számtalan hidat és a bájos palotákat, kereskedőházakat. A világ legnagyobb virágparkjában veszi kezdetét minden tavasszal Európa legjelentősebb virágkiállítása. Keukenhof, amely maga a paradicsom, évente mindössze 2 hónapig tart nyitva és több, mint 7 millió hagymát ültetnek el.

FőoldalEurópaHollandiaAmszterdamBenelux körutazás repülővel

Az úthoz kapcsolódó fakultatív programok listáját a programleírás és a térkép alatt található szürke négyzetben találhatja meg. Egyes utaknál lehetséges, hogy nincs fakultatív program. 
Kérem, amennyiben valamely fakultatív program érdekes az Ön számára, a jelentkezés leadása során jelezze a megjegyzés rovatban. A szerződéskötést követően legtöbb út esetén nem tudunk helyet biztosítani a fakultatív programokra!

Alapár tartalmazza

Repülőjegy, reptülőtéri illeték, szállás megadott ellátással, idegenvezető, feladott poggyász ára

Alapár nem tartalmazza

útlemondási biztosítás, baleset-, betegség és poggyászbiztosítás, egyéb étkezések, idegenforgalmi adó, fakultatív programok, belépők

Hossz: 
6 nap
Szállás: 
szálloda
***
Létszám: 
min. 20 fő

1. nap:
Elutazás Budapestről Amszterdamba a kora reggeli órákban, érkezés után transzfer a belvárosba, ahol megkezdjük az ismerkedést Hollandia hangulatos fővárosával. A buszos városnézés során felfedezzük a régi és az új városrészeket is, a királyi palotát a Dam téren, a Nemzeti emlékművet, a csatornákon átívelő számtalan hidat és a bájos palotákat, kereskedőházakat. Áprilisban délután látogatás Keukenhofban. A világ legnagyobb virágparkjában veszi kezdetét minden tavasszal Európa legjelentősebb virágkiállítása. Keukenhof, amely maga a paradicsom, évente mindössze 2 hónapig tart nyitva és több, mint 7 millió hagymát ültetnek el. Tulipán, jácint, nárcisz és örmény gyöngyike a fő növények a hatalmas fák és rododendron bokrok mellett. Augusztusban a városnézést követően transzfer a szállodába, majd délután szabad program során lehetőség nyílik hajózni egyet a csatornákon, vagy ellátogatni Amszterdam híres múzeumainak egyikébe, a Rijksmúzeumba vagy a Van Gogh múzeumba. (Igény esetén előzetesen foglalunk jegyet.)

2. nap:
Reggeli a szállodában majd kirándulás Goudába, ahol megcsodáljuk a Waag és a gótikus városháza épületét. Az 1668-ban épült Waag, azaz a Mázsaház első emeletén meg is lehet kóstolni a kitűnő, kerek sajtot, amely a város nevét viseli. A Városháza harangjátéka nagyon különleges, mert a minden fél órában előbukkanó színes figurák megelevenítenek egy-egy jelenetet a város történetének kezdetéről, 1272-ből, amikor Gouda városi jogokhoz jutott. Tovább utazunk a tipikus holland kisvárosba, Delftbe, ami főleg az itt gyártott kék porcelánról híres. A csatornák környéke, s az óváros a régi holland építészet minden jegyét magán viseli. Nagy múltú kereskedő város, a Holland Kelet Indiai Társaság hajói innen indultak útnak és itt ölték meg a spanyolok a hollandok hősét, Orániai Vilmost is. Innen Rotterdamba utazunk, amely Hollandia második legnagyobb városa. Buszos városnézés a hatalmas kikötőjéről ismert modern városban. A város középületeit vagy a magáncégek székházait domborművek, szobrok, mozaikok díszítik, így a város a modern művészetek szabadtéri múzeumának is tekinthető. Fakultatív látogatási lehetőség az Euromast toronyban, amelyet 1960-ban építettek a tengerparton, a legmagasabb pontja 185 méter, ahová lifttel lehet feljutni és ahonnan fantasztikus kilátás nyílik az egész városra. Szállás Rotterdamban.

3. nap:
Reggeli, majd átlépünk Belgiumba, ahol is két kis ékszerdoboz városkát látogatunk meg. Először a csatornákkal teli Bruges-be utazunk, a csipke és a finom csokoládé hazájába, amelynek történelmi óvárosa 2000 óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. Sétát teszünk a tökéletes állapotban fennmaradt középkori óvárosban, megcsodáljuk a főtér gyönyörű épületeit, a harangtornyot és a városházát. Szabadidőt biztosítunk egyéni sétára, illetve akár egy rövid hajókirándulásra is. A délutánt már Gentben töltjük. A városka két folyó találkozásánál épült, ennek köszönhetően a középkorban Európa egyik legvirágzóbb települése volt. Sétánk során elhaladunk a St. Bavo katedrális, a Gravensteen erőd és a városháza épülete mellett. Szabad program estig, majd tovább utazás a Brüsszelben található szállásunkra.

4. nap:
A reggelit követően buszos városnézés Brüsszelben. Ha valaki nem tudná, Brüsszelt nem belgák, nem vallonok, de nem is flamandok lakják, hanem "a brüsszeliek". Brüsszel Párizstól, Londontól vagy Amszterdamtól eltérően talán nem ejti azonnal rabul szépségével az idelátogatót. Ehelyett akár egy szemérmes lány, kéreti magát, és csak fokozatosan tárja fel igazi arcát, mondhatni szépségét az idegenek előtt. Ennek az "imázsnak" csak látszólag mond ellent, hogy a belga főváros vitathatatlanul a világ egyik legpompásabb és építészetileg legremekebb városközpontját mondhatja magáénak. A városnézés során megtekintjük az Atomium épületét, megismerjük, hogy az Európai Unió mely intézményeinek ad otthont a város és sétálunk egyet a gyönyörű Grand Place-on, majd a csokoládéboltok sokasága között a Manneken Pis szoborhoz. Brüsszelt elhagyva a waterlooi csata emlékhelyére látogatunk, felkeressük az Oroszlán-dombot és a csata jeleneteit megörökítő körképet. Délután tovább utazunk Luxemburgba, a Világ 6. legkisebb államába. A szállás elfoglalása után szabad program.

5. nap:
Délelőtt felfedezzük a Nagyhercegség gyönyörű fekvésű óvárosát és régi erődrendszerét. Luxembourg történelme mintegy ezer évre vezethető vissza, amikor 963-ban Sigefroi gróf megvette a két utcányi településsel körbevett kastélyt. Fokozatosan bővült a város, a 14. században a kolostorok, templom környékére kórházat, piacot építettek. Ekkor kezdték felépíteni a mély folyóvölgy szikláiba vájt városfalat, mely az évszázadok során komoly erődítményrendszerré vált, és az Észak Gibraltárja nevet kapta. 1354-ben a város Luxemburg hercegség fővárosa lett. A viharos évszázadok során burgundi, spanyol, francia, porosz és osztrák fennhatóság alatt is volt, míg 1815-ben a bécsi kongresszus döntése alapján Luxemburg nagyhercegség formájában önálló állam lett. Szabadidő, séta a macskaköves utcákon. Délután visszautazunk Belgiumba, ahol az ország egyik legfontosabb városával, Antwerpennel ismerkedünk. Antwerpen rengeteg látnivalót tartogat a turisták számára. Szűk utcáit körülvevő régi épületei, terei, templomai, és múzeumai közt mindenki talál az érdeklődési körének megfelelőt. Nevezetes a Place de Meir tér, ami az üzleti élet középpontjának is mondható és itt található a királyi palota is. Szállás Antwerpenben.

6. nap:
Reggeli után még rövid szabad idő, majd tovább utazás Hágába, ismerkedés Hollandia kormányzati székhelyével, vásárlási és ebédelési lehetőség. Késő délután transzfer az amszterdami repülőtérre, hazautazás Budapestre.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Szállás

3*-os szállodákban, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban.

Fakultatív

Euromast torony látogatás

Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

Repülőjegy, reptülőtéri illeték, szállás megadott ellátással, idegenvezető, feladott poggyász ára

Alapár nem tartalmazza: 

útlemondási biztosítás, baleset-, betegség és poggyászbiztosítás, egyéb étkezések, idegenforgalmi adó, fakultatív programok, belépők

Kötelező költségek: 

Idegenforgalmi adó

Helyszíni költségek leírása: 

Helyszínen fizetendő belépők 80 EUR

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő. Indulástól számított 30 napon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyebek
Kiutazás: 

A KLM menetrendszerinti járatával.

Tervezett menetrend:
KL 1972 Budapest-Amszterdam 06,35-08,40
KL1981 Amszterdam-Budapest 20,55-22,55

A menetrend változtatás jogát a légitársaság fenntartja!

Szállás: 

3*-os szállodákban, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban.

Étkezés: 

A részvételi díj reggelis ellátást tartalmaz.

Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!