Barangolás Erdélyben Klasszikus körutazás
7 napos körutazás Erdélyben
Erdély számos gyönyörű látnivalót tartogat magában, azonban számunkra nem csak csodálatos természeti adottsága miatt fontos, hanem a történelme miatt is. A barangolás Erdélyben túránk során megismerkedünk a fontosabb tájegységekkel, látnivalókkal és kulturális szokásokkal. Ez nem csak egy buszos túra, hanem egy kicsit időutazás is, mely során mélyebben beleláthatunk a saját, azaz a magyarság kultúrájába. Ez alatt a hét nap alatt olyan helyeket járunk be, melyek híven tükrözik a kultúránkat, és fontosak az ottani, és a hazai magyar emberek számára is. Barangoljon velünk Erdélyben, és legyen része egy különleges élményben.
Alapár tartalmazza
Az utazást, szállást, félpanziós (reggeli és ebéd) ellátást, táncházat, búcsúestet, idegenvezetést.
Alapár nem tartalmazza
A helyszíni belépőket, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, valamint az útlemondási biztosítást.
1. nap: Budapest – 4-es főút – Püspökladány – Ártánd (határállomás) – Nagyvárad (római katolikus székesegyház, kincstár, Szt. László-emlékek) – Királyhágó (rövid pihenő)- Kalotaszeg: Kalotaszentkirály (látogatás egy magyar portán, népviselet, Ady-emlékfa, egy pohár szilvapálinka házi pogácsával) – szállás Magyarlónán.
2. nap: Magyarlóna – Kolozsvár (Mátyás király szülőháza és szobra, Szt. Mihály székesegyház, Házsongárdi temető, Farkas utcai református templom címergyűjteménye) – Tordai-hasadék (gyalogtúra a romantikus sziklaszorosban) – Marosludas – Székelyföld: Marosvásárhely (Rózsák tere, Kultúrpalota: Tükör-terem, templomerőd) – Balavásár – szállás Farkaslakán.
3. nap: Farkaslaka (Tamási Áron szülőháza és sírja) – Parajd (sóbánya, Áprily Lajos emlékház) – Szováta (júliusban, augusztusban fürdés a Medve-tóban, séta a fürdővároskában és a sósziklákhoz) – Korond (ismerkedés a székely fazekassággal, vásárlási lehetőség) – szállás Farkaslakán (Székely táncház).
4. nap: Görgényi-havasok: Bucsin-tető (rövid pihenő) – Gyergyói-medence: Gyergyószárhegy (a Lázár grófok reneszánsz kastélya kívülről, ahol Bethlen Gábor is gyermekeskedett, az alkotótábor kiállítása) – Gyergyói-havasok: Pongrác-tető – Békás-szoros, Gyilkos-tó (séta a vadregényes szorosban és a legendákkal átszőtt tónál) –Gyergyószentmiklós (rövid séta a székelyek és örmények városában) – szállás Farkaslakán.
5. nap: Hargita hegység – Csíksomlyó (ferencesek kegytemploma, csodatévő Szűz Mária szobor, rövid túra a Jelenések-hegyére, borvízforrás) – Gyimesek (Ezeréves határ a csángók földjén) – Csíkszereda (a központ régi része) – Máréfalva (székelykapuk) – Székelyudvarhely (Vasszékely szobor, Hősök parkja, főtér, Székelytámadt vár) – Szejkefürdõ (Orbán Balázs kopjafás sírja) – szállás Farkaslakán (zenés táncos búcsúest).
6. nap: búcsú Farkaslakától – Székelykeresztúr – Fehéregyháza (az 1849. július 31-i csata emlékműve, Petőfi-múzeum) – Segesvár (séta az ősi szász település és vár ódon hangulatú utcáin) – Torockó (a “régi” falu a Székelykő alatt, múzeum: népviselet, néprajz, korabeli vasművesség) – Borrév – szállás Magyarlónán.
7. nap: Magyarlóna – Körösfő (jellegzetes kalotaszegi fatornyú templom kazettás mennyezettel, varrottasok, vásárlási lehetőség) – Bánffyhunyad – Nagyvárad (séta a belvárosban Ady Endre nyomdokain) – Ártánd (határállomás) – Püspökladány – 4-es főút – Budapest. Érkezés az esti órákban.
Szállás
A faluturizmus keretein belül magánházaknál különbejáratú kétágyas szobákban, fürdőszoba használattal.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Az utazást, szállást, félpanziós (reggeli és ebéd) ellátást, táncházat, búcsúestet, idegenvezetést.
A helyszíni belépőket, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, valamint az útlemondási biztosítást.
Útlemondási biztosítás.
Belépők: kb. 120 RON/fő
A teljes részvételi díj 40 %-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított 30 napon belüi foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.
A teljes részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.
Légkondicionált autóbusszal
Találkozó: az indulás napján reggel 06.30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszeráruház felőli oldalán (Mercure hotel mögött). Indulás bepakolás után azonnal.
További felszállási lehetőségek: Cegléd – 4-es út (AGIP kút), Szolnok – Szajoli kijáró (MOL kút), Püspökladány – MÁV állomás, Berettyóújfalu – MOL kút, illetve az útvonal figyelembevételével előre egyeztetett helyen.
A faluturizmus keretein belül magánházaknál különbejáratú kétágyas szobákban, fürdőszoba használattal.
Bőséges reggeli a magánházaknál. Házias estebédek Magyarlónán a házaknál, Farkaslakán a Gordon falusi vendéglőben. A tájra jellemző ízek.
Magyarlóna: a kalotaszegi falu a Gyalui-havasok északkeleti lábánál, a Fenes patak völgyében, Erdély fővárosa, kincses Kolozsvár mellett fekszik. Kirándulások hangulatos központja Kalotaszeg, Aranyosszék, a Tordai-hasadék, a Székelykő, valamint a környék történelmi városai felé.
|
Hatalmas tudásával, személyiségével hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodhattunk (fiatalok - idősek egyaránt) az út során.
Helyismeretének köszönhetően, olyan apró gyöngyszemeket tárt elénk, ami mellett eddig elsiklottunk, korábbi útjaink során. Külön említést érdemel, hogy minden nap, a tájhoz-településhez igazodva, verseket hallhattunk tolmácsolásában, csodás Magyar költőinktől.
Megér minden fáradságot az út, meleg szívvel ajánlani tudom mindenkinek. :)
Én szívesen ettem volna több erdélyi ételt ,de így is jó volt.
Kényelmes, klímás utóbusz, tiszta szállások, vendégszerető házigazdák, finom, bőséges ételek biztosították, hogy jól érezzük magunkat a csodálatos tájak bebarangolása során.
A programok egész naposak, de jól szervezettek. Aktív pihenés volt, lustálkodásra és semmittevésre nem jutott idő. Cserébe viszont sokat láttunk!
Első buszos utazásunk volt, pozitív tapasztalattal, nagyon jól éreztük magunkat!
Már keressük a következőt! :)
Külön köszönet Kovács Jenő utaskísérőnknek aki reggeltől-estig velünk volt és megosztotta velünk ismereteit. Még külön köszönet Zsoltnak a buszvezetőnknek, aki biztonsággal vezette végig a több mint 2000 km-et.
Mindenkinek csak ajánlani tudom. Tökéletesen megszervezett út volt minden szempontból.
2016. IX. 1-7-i utazás.
Köszönjük,
János
Túravezetőnk Kovács Jenő hatalmas szerteágazó tudásával felejthetetlené tette az utat. Buszvezetőnk Zsolt nagyon segítőkész és remek sofőr.
Magyarlónán Katikától fantasztikus finom estebédeket és természetesen reggeliket kaptunk.
Farkaslakán a Gordon vendéglőről is csak jókat tudok írni.
Ha tehetném már a következő " Barangolás Erdélyben " útjukon ott lennék.
Ez különösen köszönhető volt a minden téren dicsérendő idegenvezetőnek. / Kovács Jenő/. Jó lenne még máskor is részt venni más Erdélyi tájat megismerő utazáson az Ő vezetésével.
Sokat fényképeztem / feltölteni sajnos nem tudok/ s a képek nézegetése itthon is nagy élményt jelentenek és ez a jó érzés megmarad egész jövő nyárig!
Idegenvezetőnk, Jenő elképesztő tudással rendelkezik. Magával ragadó stílussal mindenki számára érthető módon mesélte el minden egyes látnivalónál a tudnivalókat, illetve az útjainkat történelmi tényekkel, érdekességekkel és viccmeséléssel is színesítette. Ha adódik még egyszer lehetőség visszamenni Erdélybe, csakis vele szeretnénk menni.
Sofőrünk, Attila nagy magabiztossággal, biztonságosan vezette az óriási autóbuszt még a legszűkebb, kanyargós utakon is, így végig biztonságban érezhettük magunkat, pedig az utazás előtt tartottunk a sok szerpentines úttól. Kiváló sofőr, emellett kedvességével, segítőkészségével, türelmével is kényelmünket szolgálta.
Szállásunk Magyarlónán és Farkaslakán is jó volt, kiváló ellátással. Remek ételekkel, barátságos, szeretetteljes fogadtatással.
Az utazással kapcsolatban talán azt lenne a legfontosabb elmondani, hogy otthon éreztük magunkat, nagy szeretettel fogadtak minket és nem csak a turistát látták bennünk, mint ahogy a többi nyaralás alkalmával.. Emellett jó érzés volt látni az összetartást és azt, hogy mennyire ápolják hagyományainkat. A látnivalók listája bőséges volt, mégis a szép táj ragadott meg minket legjobban.
Csakis ajánlani tudjuk az ismerősöknek, barátoknak, illetve az sem kizárt, hogy a jövőben mi is visszalátogatunk még a vidékre.
A leg nagyobb problema az volt hogy nem lehetett hasznalni a WC-t a buszon...... igy aztan allando problema volt a fesulkodes...... a tuta vezeto nem a legjobban osztotta be a megallokat.......
Tul hosszuak voltak a napi 12 oras buszozasok, turak..... minden este volt kis faluban 1.5 oras seta, kavezas, sorozes este 6 es 7:30 kozott...... ezeket ki kellett volna hagyni!
Vacsora idot elorebb hozni 7 hetre es akkor lett volna napi 30 percunk e-mail, telefon satobbi-re...... Osszesegeben az ut jo volt de tobbet nem buszozunk a fentiekben leirt okok miatt.... inkabb megyunk sajat autonkal.....