Bakonyi kalandok

Ismerd meg hazádat túrasorozat.

Hétvégi kirándulásunkon a Bakony két látványos szurdokát járunk be egy túra keretében, és megismerkedhetünk a cseszneki várral, és a vár alatti Kőmosó-szurdokkal is.
Rómer Flóris így ír erről a területről: Az "Ördög-árok, a víz és tán a földrengések borzasztó remekműve... vihartól felizgatott kőtenger. Az egész árok medréből háznyi nagyságú sziklák tornyosulnak- itt nem látsz talpalatnyi földet, minden lépted sziklára esik."

Túráink során olyan túraútvonalakat választunk amit saját utazással nem tudnál megoldani, az útvonal hossza illetve induló és érkezőpontja miatt!
Törzsutas kedvezmény belföldi útjainknál nem vehető igénybe.

Alapár tartalmazza

az utazást, a túravezetést.

Alapár nem tartalmazza

az étkezést, a vár belépőt, az utas valamint az útlemondási biztosítást.

Hossz: 
1 nap
Létszám: 
30 - 45 fő

Nehézség:

A túra könnyű középhegységi kirándulás. Nehezebb szakaszon a Kő-árokban vannak, de ezek mindenhol egyszerűbb hegyi ösvényen megkerülhetőek.

Amennyiben programunk tetszik, de nem tudsz rajta részt venni, mert az időpont nem megfelelő, esetleg barátaiddal, munkatársaiddal szeretnél utazni egyedi szervezésben, saját igényeid szerint, akkor kérjük, hagyj üzenetet, munkatársunk hamarosan elkészíti az ajánlatot számodra.  (» Itt hagyhatsz üzenet.)
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!
Ez az ajánlatunk jelenleg nem elérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
1.nap: Budapest, Csesznek, Ördög-árok, Gézaháza, Cuha-völgy, Vinye, Budapest

Korán reggel útnak indulunk, és előbb a Sokoró majd a Bakony lágy dombságai között érkezünk meg a Csesznekre. Első programunk a Cseszneki várrom megtekintése után útra kelünk. Gyönyörű erdei utunkon, ösvényeken keresztülérkezünk meg a Bakony egyik talán legszebb részére az Ördög-árok vadregényes völgyébe. A sziklás izgalmas terepen régen  létra és vaslánc is segítette az előrejutást, itt ott keresztezve a patakot.
Rómer Flóris így ír erről a területről: Az "Ördög-árok, a víz és tán a földrengések borzasztó remekműve... vihartól felizgatott kőtenger. Az egész árok medréből háznyi nagyságú sziklák tornyosulnak- itt nem látsz talpalatnyi földet, minden lépted sziklára esik."
A szurdokot elhagyva érintjük Gézaházát , majd a Vadas-árok ösvényén keresztűl érkezünk a Cuha-patak völgyébe. Megcsodálhatjuk a terület gazdag burjánzó faunáját, változatos növényvilágát miközben többször keresztezzük a patakmedret.. A késő délutáni órákban érkezünk Vinye kis településére ahol még bekukkantunk a betyár-barlangba majd a kis helyi vendéglőben megpihenünk és innen indulunk vissza Budapestre
Táv: 19 km. szintemelkedés: 350 m. túraidő: 5,5-6 óra

Természetvédelem útjainkon:

Fontos, hogy a túraösvényeken, hegyi ösvényeken való jelenlétünkkor mindenki tartson be alapvető fontosságú szabályokat:
A magaddal hozott élelmiszerek és italok csomagolóanyagait ne dobd el menet közben! Hozz erre a célra egy külön zacskót magaddal.
Ha a hegyi menedékházakban fogyasztod el saját elemózsiád, ne hagyd ott a szemetet, hozd le azt! Általában az ott kitett szemetesek az ott vásárolt dolgok maradékainak vannak kitéve.
Ne hangoskodj feleslegesen!
Ha dohányzol, a csikket se hagyd ott kövek alá, faüregekbe dobva!
Ne szedj le a virágokat, mert védettek és büntethetnek is érte!
Figyelmeztesd azokat, akik ezeket elfelejtik!

Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

az utazást, a túravezetést.

Alapár nem tartalmazza: 

az étkezést, a vár belépőt, az utas valamint az útlemondási biztosítást.

Helyszíni költségek leírása: 

Várbelépő: diák, nyugdíjas 200 Ft/fő, felnőtt  400 Ft/fő

Előleg: 

A részvételi díj egy összegben, jelentkezéskor fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Milyen felszerelést vigyek?

Bejáratott, jó lábbeli (trekkingcipő vagy bakancs), de megfelelő lehet egy erősebb sportcipő is. Egy kisebb hátizsák, amibe az enni- és innivalót tesszük. Szél- és esőálló kabát, túrabot jó szolgálatot tehet.

Egyebek
Kiutazás: 

Szép, modern autóbusszal utazunk, amelyet egy gyakorlott gépkocsivezető irányít.  A helyfoglalás a befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson.

Étkezés: 

Az út önnelátó. Napközbenre előre elkészített szendvicseket, csokit, rágcsálni valót ajánlunk. Menet közben nincs vízvételi lehetőség, ezért minimum 1,5 liter vizet hozz magaddal!

A területről: 
Az "Ördög-árok, a víz és tán a földrengések borzasztó remekműve... vihartól felizgatott kőtenger. Az egész árok medréből háznyi nagyságú sziklák tornyosulnak - itt nem látsz talpalatnyi földet, minden lépted sziklára esik." írta Rómer Flóris 1860-ban.
Fenséges szurdokának kialakulásához a víz mélyítő-romboló hatása, barlangjáratainak beszakadása is hozzájárult. A völgyoldal szikláiban, ereszeiben csaknem 50 kisebb-nagyobb fülke, barlang, hasadék bújik meg, a szurdok alját hatalmas, mohás szikladarabok borítják. Zeg-zugos, kanyargós, a felette összezáró lomboktól félhomályos a szoros, kár, hogy víz már csak hóolvadáskor, ill. nagy esők után surran a kövek között.( A telepítéskor is sajnos ki volt száradva)
Az árok egy meghatározó pontja az Ördög-gát. A szűk szoros alján, falai között egy hatalmas, fentről leszakadt, beszorult sziklatömb hever, mely csupán 2 m széles nyilást hagy az Ördög-kapun át, a "gát" mögé történő 4-5 méteres leereszkedéshez. A közlekedést egy vaslétra segíti, amin egy kis leleménnyel gond nélkül fel, és lemászhatunk.... Forrás: http://www.geocaching.hu
Korhatár: 
10 éves kortól
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Irodánk munkatársai kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!