pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Az ország vezetése nem engedte, hogy demokratikusan választott kormány vegye át a hatalmat és bebörtönözte az azóta Nobel békedíjas demokratikus vezetőt, Aung San Suu Kyi-t. Mindez az ország nemzetközi elszigetelődéséhez vezetett. Myanmar most a délkelet-ázsiai országokkal próbál gazdasági kapcsolatokat kiépíteni, akik inkább a konstruktív megközelítést választják a szankciók helyett. Eközben tűzszünetet sikerült kötnie kilenc, kormányellenes lázadó csoporttal, a Karen gerillákat gyakorlatilag megsemmisítették, és a drogbáróval, Khun Sa-val is lecsendesedni látszanak az összetűzések.

Éghajlat Burma a trópusi monszunövezethez tartozik. A délnyugati monszun esős időszaka május közepétől október közepéig, a hűvösebb, száraz időszak decembertől márciusig tart. Ezek között két rövid időtartamú forró átmeneti időszak van április-májusban és október-novemberben. A Shan-fennsík nyugati peremén 2000 mm, a központi síkságon csak 400-1000mm csapadék hullik évente. A havi átlaghőmérséklet évszakonkénti eltérése Mandalayban nagyobb (áprilisban 32 fok, januárban 20,5 fok), mint a tengerparthoz közeli Rangoonban (áprilisban 30,5 fok, januárban 25 fok) Növény és állatvilág Az északi hegyekben és a tengerparti sávban a trópusi esőerdők és monszunerdők nőnek, ezekben sok bambuszt találhatnak a turisták. A Shan-fennsíkra jellemző a fenyő és az örökzöld tölgy, a központi síkságra a szárazerdő és a tüskés szavanna, az Irrawaddy deltájára a mangrove. Elsősorban ezeken a területeken sok a krokodil és a kígyó, elterjedt az elefánt, a tigris, a leopárd, a majom és az orrszarvú.

A kultúrában központi szerepet tölt be a buddhizmus. Burma történelmének első évszázadaiban a monok ismertették meg az indiai kultúrával, valamint a hinduizmus és a buddhizmus tanaival a szomszédos népcsoportokat. A 3-9 századból származó építészeti emlékek egyértelműen indiai hatásról tanúskodnak. A sztupákat és a templomokat gyakran fallal vették körül. A Pagan Birodalom széthullása után a művészetek is elsorvadtak. Reneszánszuk csak a l6. század folyamán következett be. Avában, Amarapurában és Mandalayban, � a három királyi székvárosban � sok kő- és faház épült. Az aranyműves munkák és az elefántcsonttal, tükörüveggel berakott, aranyozott fafaragványok tanúskodnak arról, hogy a burmaiak ma is mesterei a kézművességnek.

Mandalay Ez a nyüzsgő kulturális központ a legburmaibb, myanmari város. Ez volt az utolsó főváros a brit hatalomátvétel előtt, és ez az ország második legnagyobb városa. A legfontosabb látnivalók a Shwenandaw Kyaung palota, a Mandalay hegy csigalépcsőivel, templomaival és gyönyörű panorámájval, valamint az ősi Rakhine Buddha szobor Mahamuni Paya-nál. Mandalay másik jellegzetes vonása a nyüzsgő piac, ahova egész felső Myanmarból érkeznek árusok kézműves termékekkel. A közelben van a négy sivatagi város, Amarapura, Sagaing, Ava és Mingun. Nemcsak ezért érdemes ide ellátogatni, mert csodálatos látnivalókat találunk bennük, hanem már maga az odavezető út is nagyon izgalmas.

Gasztronómia: Az utcai árusoknál könnyebben találunk eredeti burmai ételeket, mint az éttermekben, ahol a kínai és a japán konyha dominál. A burmai menü alapja a rizs. Ehhez sokféle curry-s nyers zöldség közül választhatunk feltétet, csaknem mindent ngapi-val, szárított, erjesztett rákpasztával ízesítenek. Az ínyenc teakedvelők kipróbálhatják az erős, igencsak édes és talán túlzottan tejes burmai teát. Természetesen, a \"hagyományos\" teák kedvelői is találnak kedvükre valót, csakhogy ez a \"szelídebb\" teatípus már nem tipikusan burmai találmány ( kínai tea általában ). A cukornád szirup nagyon népszerű utcai ital, az alkoholok között pedig a narancs pálinka, a licsi bor, a fehér likőr és a dzsungel likőr dominálnak.

Környezet, éghajlat: Myanmar határos Thaifölddel, Laosszal, Kínával, Indiával és Bangladessel. Délről a Bengáli öböl és az Andamán tenger övezik. Az ország középső részét széles folyók és tágas síkságok jellemzik, a fő folyó az Ayeyarwady (régebben Irrawaddy) 1600 km-en hajózható, és árterei jelenti az ország mezőgazdaságának alapját. A thai határ mentén hegyek emelkednek, melyek északon találkoznak a Himalája keleti nyúlványaival. Legmagasabb pontja a Hkakabo Razi (5881 m) a Myanmar-Tibeti határnál. Ez egyben Délkelet-Ázsia legmagasabb csúcsa. Három különböző évszak van az országban: a hűvös, száraz tél novembertől februárig, a kellemetlenül meleg nyár márciustól májusig, és a nedves, párás monszun májustól októberig. Népsűrűség: 60,3 fő/km2 Népcsoportok: burmai (68%), san (9%), karen (7%), rakin (4%), mon Közigazgatási beosztás: 7 szövetségi állam, 7 körzet Fekvés: Ázsia déli részén, az Andamám-tengerrel és a Bengál-öböllel határos, Banglades és Thaiföld között fekszik. Országhívószám: 95 Autójelzés: BUR Elektromosság: 220 V, 50 Hz, Államforma: államszövetség Főváros: Rangoon Hivatalos nyelv: burmai Beszélt nyelvek: angol, tamil, hindi, kínai, shan, karen Nagyobb városok: Yangon, Mandalay, Henzada, Mawlamyine, Myingyan, Bago, Pye, Pathein, Sittwe, Taunggyi, Monywa, Dawei Legmagasabb pont: Hkakabo Razi 5,881 m Legalacsonyabb pont: Andamán-tenger 0 m Vallások: buddhista (89%), keresztény, muszlim Hivatalos pénz: 1 kyat (K) = 100 pya (P)(MMK) Legfontosabb iparágak: faipar, bőripar, húsipar, kőolaj-finomítás Legfontosabb kereskedelmi partnerek: India, Szingapúr, Kína, Thaiföld, Japán, Malajzia Vasúthálózat hossza: 3,740 km Úthálózat hossza: 23,000 km Repülőterek száma: 80 Fontosabb kikötők Bassein, Bhamo, Chauk, Mandalay, Moulmein, Myitkyina, Rangoon, Akyab (Sittwe), Tavoy

A Függetlenség napja január 4-én van, ekkor egy hétnapos vásárt rendeznek Yango-ban. Április közepén van a három napos Thingyan vízi fesztivál, ezzel kezdődik a burmai újév. Ez a legforróbb időszak, és ekkor mindenkit nyakon öntenek egy vödör hideg vízzel az utcán. A lányok fiúkat üldöznek az utcán, később teheneket és halakat öltöztetnek fel, és táncoló dobosok rituáléival imádják és szabadítják fel őket. A Fény Ünnepén Buddha mennybe való visszatérését ünneplik, ekkor négy napra lampionok fényében úszik az ország, és a családok áldozatokat mutatnak be a helyi pagodákban.

Látnivalók Yangon (Rangoon) Yangon az ország déli részén, a Yangon folyó termékeny deltájánál fekszik, 30 km-re a tengertől. Bár a városban több, mint 4 millióan élnek, mégis úgy tűnik, hogy tele van fákkal, parkokkal (melyek néhol dzsungelnek tűnnek), és így teljesen más hangulatot áraszt, mint a többi ázsiai nagyváros. Éjjel Yangon főutcái megtelnek utcai árusokkal, akik jóízűnek tűnő ételeket és szivarokat árulnak. Ha szemet hunyunk a régi gyarmati épületek lepusztult állapota felett, akkor megállapíthatjuk, hogy ez az egyik legbájosabb ázsiai város. A látnivalók közé tartozik az arannyal borított Shewadagon Paya, a legenda szerint az eredeti stupa Buddha hajára épült. A mai csodálatos épület a 18. században készült, és fantasztikus szoborpark, templom- és pavilon együttesek övezik. Érdemes még megnézni a legendás Strand Hotelt, a hatalmas Buddha szobrot Chaukhatatgyi Paya-n, és a békés Kandawgyi és Inya tavakat. A demokrácia utáni kort idézi a Mártírok Mauzóleuma és Aung San Suu Kyi háza. Mandalay Ez a nyüzsgő kulturális központ a legburmaibb, myanmari város. Ez volt az utolsó főváros a brit hatalomátvétel előtt, és ez az ország második legnagyobb városa. A legfontosabb látnivalók a Shwenandaw Kyaung palota, a Mandalay hegy csigalépcsőivel, templomaival és gyönyörű panorámájval, valamint az ősi Rakhine Buddha szobor Mahamuni Paya-nál. Mandalay másik jellegzetes vonása a nyüzsgő piac, ahova egész felső Myanmarból érkeznek árusok kézműves termékekkel. A közelben van a négy sivatagi város, Amarapura, Sagaing, Ava és Mingun. Nemcsak ezért érdemes ide ellátogatni, mert csodálatos látnivalókat találunk bennük, hanem már maga az odavezető út is nagyon izgalmas. Bagan Az Ayeyarwady folyó partján fekvő város mesés pagodáival és templomaival Ázsia egyik csodája. Bagan fénykora a 11. és a 13. század között volt, és rengeteg csodálatos épület épült itt ekkor. Kublai Khan 1287.ban lerombolta a várost, melyet sohasem építettek újjá. Mintegy 5000 templom van itt, a legérdekesebb az Ananda, a Thatbyinnyu és a Gawdawpalin templom. Bago (Pega) A Mon dinasztia idején Bago egy mesés város volt, alsó Myanmar legfőbb tengeri kikötője és fővárosa. 1757-ben a burmaiak elpusztították, de a 19. században részben újjáépült. Amikor a Bago folyó medervonala megváltozott és elvágta a várost a tengertől, Bago már nem tudta visszanyerni hajdani fényét. Legfőbb látnivalói a Hintha Gone Pagoda és az 55 m hosszú Shwethalyaung Buddha. Bár a törvény szerint tilos nem hivatalos árfolyamon pénzt váltani, érdemesebb a helyiekkel elintézni a pénzváltást, mert a hivatalos árfolyam irreálisan magas. Biztonságosabb a boltokban és a szállodákban pénzt váltani, mint az utcán, és érdemes néhány ajánlatot kérni, mielőtt átváltanánk a pénzt. A borravaló nem igazán része a burmai kultúrának, de az ajándékok annál inkább. Egy aprócska ajándék nagyon meggyorsíthatja a burmai bürokráciát. Az időjárás szempontjából a legjobb november és február között Myanmarba utazni, ekkor a legkisebb a hőség, és a legkevesebb a csapadék. Ha a hegyek közé vagy a Rakhine-i partokhoz akarunk menni, akkor március és május között utazzunk. Myanmar a legkevésbé májusban, júniusban és szeptemberben zsúfolt. A thai határ mentén csempészek, lázadók és menekültek vannak, és itt a leggyakoribbak a katonai akciók. Érdemes távol maradni ezektől a területektől, és indulás előtt a követségen tájékozódni a legfrissebb biztonsági helyzetről. Az Arany Háromszög területére, Mandalay északkeleti részére semmiképpen ne merészkedjünk, itt ugyanis az ópiumbáró Khun Sa 15000 fős magánhadserege és a kormány állandó harcban áll. Ha le akarunk térni a megszokott turista útvonalakról, jó előre tudakoljuk meg a hatóságok legutóbbi rendelkezéseit, és készüljünk fel a csalódásra, ha mégsem lesz szerencsénk eljutni ide. Az országon belüli utazás bizonytalan és kényelmetlen. Mivel az országban a külföldiek számára engedélyezett tartózkodási idő 28 napra korlátozódik, sokan repülővel akarják az országot bejárni. Ez azonban a menetrend teljes hiánya miatt nem hozza meg a kívánt eredményt, sőt a járatok állapota miatt veszélyes is lehet. Az autóbusz járatok rendkívül zsúfoltak, indulásuk és érkezésük kiszámíthatatlan. Az utóbbi időben megjelentek a bérelhető teherautók. Mandalay és Yangon között expresz vonat összeköttetés van. Yabgon és Mandalay városában a busz használata olcsó, de sokszor csak a lépcsőkapaszkodóban találunk helyet. Lovas kocsikat és riksákat is bérelhetünk a viteldíjat azonban előre ki kell alkudni



találat
FőoldalÁzsiaMianmar (Burma)városnézes2025 február

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

városnézes

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
49.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Ausztriában

2 napos buszos utazás Ausztriában
58.000 Ft/fő

2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony

2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
61.697 Ft/fő

Advent Zágrábban

2 napos buszos kirándulás Zágrábban
61.697 Ft/fő

Hétvége a Plitvicei-tavaknál

2 napos buszos kirándulás Horvátországban
69.525 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!