pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Zemplén szellemi központja, neves iskolavárosa Sárospatak. Az egykor a ″Bodrog-parti Athén″ jelzővel nevezett település történelmi és egyháztörténeti műemlékek sorát kínálja látnivalóul az ide látogatóknak.

Sárospatak történelmi arculatát építészeti műemlékei, a vár és környékének historikus hangulatú utcái, a templomok, a Református Kollégiumnak és a tanítóképző főiskolának az épülete határozzák meg. A megújuló városképben nyomon követhető Makovecz Imre építész stílusa, aki több épületet tervezett, többek között a Művelődés Házát, az Árpád Vezér Gimnáziumot, a városközpont lakóházait a Hild téren. Sárospatak végardói részén termálfürdő működik. A környék keresett látványossága az egykori malomkőbánya helyén kialakult Megyer-hegyi tengerszem, amely geológiai és kultúrtörténeti bemutatóhely is.

Múltidéző

A Bodrog folyó két partján terül el ez az ősrégi város. Anonymus említette elsőként, hogy Árpád vezér adományozta Ketel vitéznek, aki itt földvárat építtetett.
Az Árpád-házi királyok szívesen tartózkodtak Sárospatakon, amely királyi erdőbirtok központja volt. Itt született 1207-ben II. Endre király leánya, Árpád-házi Szent Erzsébet.
A város fénykorát a Rákóczi család idejében élte, amikor a vár 1614-ben Lorántffy Zsuzsanna birtokába - és házassága révén a Rákóczi-családhoz került. Az uradalom a Rákóczi-szabadságharc bukása után a kincstáré lett, majd 1875-ben került a Windischgrätz hercegi család tulajdonába - egészen 1945-ig.
Sárospatakon híres iskolájában, a Református Kollégiumban sok jeles személyiség tanult és oktatott. A nemes hagyományait híven őrző város ma is törekszik arra, hogy ismét megfeleljen a virágkorában kapott Bodrog-parti Athén névnek.



találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

városnézes

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
49.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Ausztriában

2 napos buszos utazás Ausztriában
58.000 Ft/fő

Advent Zágrábban

2 napos buszos kirándulás Zágrábban
61.697 Ft/fő

2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony

2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
61.697 Ft/fő

Hétvége a Plitvicei-tavaknál

2 napos buszos kirándulás Horvátországban
69.525 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!