pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Hatszáz éve minden órában megszólal a trombitajel a Mária-templom magas tornyából. Ami ma az egyik legnagyobb turistaattrakciónak látszik, sokkal több ennél. Úgy is mondhatnánk, hogy a dallam Krakkó történetét szimbolizálja, mert a trombitaszó hirtelen megszakad. A hagyomány ugyanis a XIII. századi mongol támadásra emlékeztet, amikor a toronyban őrködő katonát ellenséges nyílvessző találta el kötelességének teljesítése közben.


A Krakkóban bekövetkezett változások mindig a történelem menetében végbement jelentős események következményei voltak, így például Lengyelországnak a szomszéd nagyhatalmak általi felosztása a XVIII. században, vagy a gyászos német megszállás, amikor ezt a várost jelölték ki a náci főkormányzó székhelyéül. Krakkóban az ember mindenütt szembe találja magát a történelemmel. Alapjában véve a középkori város számos épülete megmaradt, kiegészülve reneszánsz és barokk homlokzatokkal. A város lakói óvják nemzeti viseletüket és hagyományos ünnepeiket, melyek alkalmával a zenekarok nemzeti viseletben játszanak. A város azonban nem visszafelé tart, ellenkezőleg, nagyon is mozgalmasan él a jelenben, a művészetek iránti szeretete és gazdag kulturális élete önmagában is ennek bizonyítéka.


A Krakkó Kártya, melynek megvásárlói ingyenesen használhatják a város összes közlekedési eszközét, 30 múzeumba juthatnak be jegy vásárlása nélkül, és 5-20% kedvezménnyel vehetik igénybe tucatnyi étterem és áruház szolgáltatásait, és ennyivel olcsóbban léphetnek be a világhírű wieliczkai sóbányába. A kártyát a város turisztikai információs irodáiban (pl. a Főtéren álló Posztóházban), a kulturális információs központban (ul. Sw. Jana 2.) és a közlekedési jegyeket árusító pavilonokban lehet megvásárolni. Nem árt azonban előre megtervezni, hogy ki mikor, melyik látványosságot akarja megnézni Krakkóban, mert például a Jagelló Egyetem Múzeumába szombaton ingyenes a belépés, míg a Czartoryski Múzeumba vasárnap lehet ilyen olcsón bejutni. A Posztóházban (Sukiennice) található Nemzeti Múzeumban szintén vasárnap a bónusz-nap. 

Aki nem ijed meg a sokkoló látványtól, az nézze meg a Krakkóból vonattal félóra alatt elérhető egykori auschwitzi lágert, tanulságos lesz, ráadásul a belépés, nyilván felvilágosító szándéktól vezérelve, ingyenes. Magyar nyelvű idegenvezetés is kérhető a múzeummá átalakított egykori haláltáborban. A vasútállomáson azonban az Oswiecim feliratot kell keresni, ez ugyanis a település neve lengyelül. 
 



találat
FőoldalEurópaLengyelországKrakkóvárosnézes2024 július
Részletes találati lista
Krakkó

Krakkó, Zakopane, Wieliczka és Auschwitz

4 napos buszus körutazás Lengyelországban
99.947 Ft/fő

Kalandozás Dél-Lengyelországban

4 napos buszos körutazás Lengyelországban
104.800 Ft/fő

Éjféli napsütés

Északi-fok, Koppenhága, Oslo, Helsinki, Stockholm busszal
829.000 Ft/fő
Lengyelország + városnézes + 2024

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
49.800 Ft/fő

Krakkó, Zakopane, Wieliczka és Auschwitz

4 napos buszus körutazás Lengyelországban
99.947 Ft/fő

Kalandozás Dél-Lengyelországban

4 napos buszos körutazás Lengyelországban
104.800 Ft/fő

Lengyelország gazdagon

6 Napos Körutazás
239.000 Ft/fő

Baltikumi panoráma

8 napos körutazás: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország
287.000 Ft/fő
városnézes + 2024 július

Hétvége a Plitvicei-tavaknál

2 napos buszos kirándulás Horvátországban
81.267 Ft/fő

Kalandozás Dél-Lengyelországban

4 napos buszos körutazás Lengyelországban
109.800 Ft/fő

Bajor kastélyok

4 napos buszos utazás Bajorországba
125.697 Ft/fő

Toscana, Viareggio és Cinque Terre

5 napos körutazás Olaszországban
148.500 Ft/fő

Jesolo-Padova-Verona-Garda-tó

6 napos autóbuszos körutazás a Garda-tónál
154.397 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!