pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Összetéveszthetetlen: a több száz éve alatt kialakult Hofburg, a schönnbrunni kastély, a Ring a fényűző épületekkel, a Staatsoper kiváló énekesei, a Burgtheater heves vitákat keltő bemutatói és nem utolsósorban a Spanyol Lovasiskola lipicaijai meg a Wiener Sangerknaben.
Bécs valami más -így hangzik a kék Duna melletti város hivatalos mottója. Ez mindig újra igazolódik még azok esetében is, sőt leginkább azokéban, akik birtokában vannak a német nyelvnek, de nem a Wienerishc-nek. Csaknem önálló tanulmányt érdemel a nagy múltú bécsi intézmény: a kávéház. A kávék variációjának gazdagsága és elkészítési módja nem ismer határokat. S hozzá még egy valódi réteslapból készített almás rétes, és a látogató már teljességgel meg is mártózott a Duna-parti metropolisban. Bécsben valóban el lehet tölteni egy fél életet a kávéházban, de még számos más ok miatt is álomszerűen élnek az emberek ebben a városban, amely sok mindent könnyedébben vesz, mint Európa sok más nagyvárosa. 

Bécs a világ egyik legbiztonságosabb városa, zöld város,, olyan város, ahol példásan fáradoznak a régmúlt emlékeinek megőrzésén. Egykor azzal csúfolták, hogy álmos és életidegen, a világtól elzárkózó, az állítólagosan oly melankolikus Bécs azonban már jó ideje igencsak eleven, összekötő híd az ébredező Kelet felé, a legteljesebb mértékben közép-európai város, amelynek van szíve, esze, és amely huncutul ironizál.
Vonzó szépségű város,teli féktelen életkedvvel és fesztelenséggel, birodalmi romantikával, melynek szelleme áthatja a várost.
Bécs-az események metropolisza, a műkincsek sokaságával és különleges összhengjával bíztos garanciát nyújt a szórakozásra.

Tudnivalók
Területe 415 km2, lakóinak száma 1,54 millió.
A szövetségi főváros egyben a kilencedik osztrák tartomány. Földrajzi helyzete nagyban hozzájárult ahhoz, hogy modern világvárossá váljon. A tradicionális kelet-nyugati, valamint észak-déli kereskedelmi útvonalak metszéspontjában az osztrák ipar számottevő hányada koncentrálódott, többek között fémfeldolgozóipar, finommechanika, elektrotechnika, divatipar található meg közvetlen környékén.



találat
FőoldalEurópaAusztriaBécsvárosnézes2024 október

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Bécs

2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony

2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
61.697 Ft/fő

Több mint Bécs

4 nap az osztrák fővárosban és környékén
137.000 Ft/fő
Ausztria + városnézes + 2024 október

Három nap, három tó, három ország - Az Alpesi őrjárat nyomán

3 napos buszos utazás az alpesi tavaknál
102.897 Ft/fő

Svájc és Olaszország bűvöletében

5 napos buszos körutazás Svájcban és Olaszországban
209.000 Ft/fő

Salzkammergut, Ausztria ékszerdoboza

5 napos körutazás
215.000 Ft/fő

Barokk kastélyok az Alpok lábainál

5 napos buszos körutazás
249.000 Ft/fő

A hegyi doktor újra rendel

5 nap a sorozat helyszínén Ausztriában
269.000 Ft/fő
városnézes + 2024 október

Csodálatos Dél-Erdély

3 napos buszos körutazás Dél-Erdélyben
76.536 Ft/fő

Száztornyú Prága

4 napos buszos utazás csehországba
95.694 Ft/fő

Krakkó, Zakopane, Wieliczka és Auschwitz

4 napos buszus körutazás Lengyelországban
99.947 Ft/fő

Hosszú hétvége a Plitvice-tavaknál

3 napos buszos kirándulás Horvátországban
100.425 Ft/fő

Három nap, három tó, három ország - Az Alpesi őrjárat nyomán

3 napos buszos utazás az alpesi tavaknál
102.897 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!