pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Zanzibár titokzatos sziget. Jelen van a múlt vályogviskók képében, de a főváros elit negyede tele van palotákkal és modern vendéglőkkel. Itt egész évben nyár van, az emberek pedig közvetlenek és barátságosak. Azt hajtogatják, hogy az élet szép és gondtalan.

Zanzibár csak pár kilométerre fekszik Afrika keleti partjaitól. Ez a kedvező elhelyezkedés határozta meg a történelmét, amelyben dicső és kevésbé fényes korszakok váltogatták egymást. A szigetet azóta ismerik a tengerjáró kereskedők, amióta a nagyvízi hajózás létezik. A mai napig jó néhány arab, indiai és kínai kereskedőcsalád él itt.
Időről időre perzsák, kínaiak és hinduk érkeztek ide, később portugálok és arabok. E nemzetek és a bantu néger őslakosság keveredéséből származó utódok lakják e csodálatos édenkertet. Egyébként az őslakosok közös nyelvének csaknem 20 nyelvjárása van. Lassan 200 éve annak, hogy az ománi szultán is ide helyezte át székhelyét.
Ám e sziget múltjában is van fekete folt: évszázadokon át volt a rabszolga-kereskedelem és az elefántcsontpiac központja. Sőt, sajnos a jelen sem tiszta. Súlyos gond az AIDS. Terjedését szégyellik, hallgatnak róla.
Zanzibár 1963 óta független, de Tanzániához tartozik.


A sziget a fűszereiről híres. Szerecsendiót, borsot, fahéjat, vaníliát és gyömbért szárítanak a tikkasztó napon, e sokféle illat keveréke lélegzetelállító. A színekről nem is beszélve. De mind közül a szegfűszeg a legdominánsabb. Nem véletlenül, ugyanis itt, a \"feketék földjén\" termesztik a világ szegfűszeg-szükségletének 80 százalékát.
Zanzibár fővárosa Stone Town, ám az idő vas foga ugyancsak elbánt ezzel a valaha gyönyörű várossal. Volt úgy, hogy a lerombolás veszélye fenyegette, ám amióta a világörökség részévé nyilvánították, azóta ez a veszély szerencsére megszűnt. Most pedig mentik, ami menthető. A zegzugos utcák, faragott kapuk megmaradnak a jövő számára.
Az egyik legnagyobb kincs a Csodák háza, ami egykor a szultán palotája volt. 

Egy másik mesés épület az a palota, amely a féltékeny szultán háremének lakhelyéül szolgált. Állítólag 100 asszony élt itt. Külön fürdőt tartottak fenn nekik, ahol illatos fürdőket vehettek és hennával virágmintákat festhettek magukra. A testdíszítésnek ez a módja ma is nagy divat azon a vidéken.
Az egykori rabszolgapiac szomorú emlékű, ám érdekes látnivaló. 

Még azok a cellák is fellelhetők itt, amelyekbe a rabszolgákat zsúfolták eladás előtt.
Az régi arab erőd ma kulturális központ.
Furcsa, de ennek a fővárosnak csupán 180 ezer lakosa van. Mintha nem is ezen a világon lenne.
A sziget partjainak mentén érintetlen, csodálatos strandokat találhatunk, elzárva a zsibongó emberek hadától, a természet lágy ölén. Itt delfinekkel és egyéb szép tengeri teremtményekkel is találkozhatunk. Ki ne vágyna erre? (Forrás: nu.hu)
 



találat
Legnépszerűbb úti célok
Részletes találati lista
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!