pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Tiszalök neve leginkább az itteni vízlépcsőnek köszönhetően vált ismertté, de a Tisza miatt is sokan keresik fel a települést.

A hajdani község életében igen jelentős szerepet játszott az első tiszai vízlépcső megépülte, ami - bár már 1937-ben elkezdték építeni - a háború miatt csak 1954-ben készült el. A hajózózsilipet 1958-ban, a turbinákat 1959-ben helyezték üzembe. Érdemes felkeresni a vízerőmű mellett lévő 24 hektáros arborétumot is, ahol mintegy 1200 különböző, érdekes növényfajta található. 

Településtörténet

Az ember megtelepedése már az őskorban bizonyított a területen (az erőmű építésekor jégkorszaki állatcsontokat és pattintott kőpengét is találtak), s a megyében először itt (a városhoz tartozó Rázompusztán) tártak fel Árpád-kori - a XI. századtól a tatárjárásig fennállt - települést.

Az egykori falu neve 1265-ben tűnt fel először egy szerződésben; minden bizonnyal a Lőrinc magyar személynévből ered. A középkor során igen sokszor változtak birtokosai: a XIV. században a Balog-Semjén nemzetség egyik tagja birtokolja, majd a Kállay és a Biri családoké. A század közepén a Domahidi család is szerzett itt birtokot, 1427-ben Zsigmond király Kállay Jánosnak adományozta. 1449-ben Hunyadi János adománylevele alapján Váradi Miklós és ruszkai Dobó István kapták meg a falu egy-egy részét. A XVI. század közepén török fennhatóság alá került a település. A XVII. század közepén a Rákócziak sárospataki uradalmához tartozott, a XVIII. század utolsó harmadában pedig Kállay Mihály tulajdonában volt a népes falu. Mellettük jó néhány más családnak voltak részbirtokai Lökön. 

Tiszalök a XVIII. század elején szerzett vásártartási jogot, s ekkortól számított mezővárosnak, mely címet egészen 1893-ig birtokolta. (Városi rangját csaknem száz év múlva, 1992-ben kapta vissza.) 1839-ben már több mint 4 és fél ezren lakták a várost. A XIX. század második felében három ízben is hatalmas árvizek pusztították, ami jelentősen károsította az épületeket. A hajdani mezőváros két beltelkes település volt, az ólaskertek a várostól kissé távolabb helyezkedtek el. 

 



találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

körutazás

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
49.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Ausztriában

2 napos buszos utazás Ausztriában
58.000 Ft/fő

Advent Zágrábban

2 napos buszos kirándulás Zágrábban
61.697 Ft/fő

2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony

2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
61.697 Ft/fő

Hétvége a Plitvicei-tavaknál

2 napos buszos kirándulás Horvátországban
69.525 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!