pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Biharkeresztessel csaknem egybeépülve, a 42-es főút mentén fekszik a várostól 1990-ben elvált, s azóta önálló Ártánd. A település mellett jelentős határátkelőhely működik Magyarország és Románia között.

A település környéke évszázadok óta lakott hely. A XX. századi régészeti ásatások során rábukkantak itt magányos korai avar lovassírra, V-VI. századi germán sírra, honfoglalás kori eszközökre, de 1965 és 1972 között feltártak itt egy ötvensíros, III-IV. századi germán temetőt is.

Ártánd régi egyházas hely, lakói hamar áttértek a református vallásra. Itt állította össze a világosi fegyverletételre vonatkozó követeléseit Rüdiger tábornok, az orosz seregek főparancsnoka, aki a Hodossy-kastélyban tartotta főhadiszállását.

A település jelentőségét meghatározza a közúti határátkelő: itt bonyolódik a romániai kamionforgalom több mint 50 százaléka, de a határ túloldalán, szinte látótávolságban lévő Nagyvárad révén kiemelkedő a személyforgalom is. A magyar-román határszakasz egyik legfontosabb átkelőhelye ez.

A település megközelíthető közúton: a 42-es úton Berettyóújfalut és Biharkeresztest elhagyva (onnan kb. 3 kilométer) a román határ felé.



találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

körutazás + 2024 december

2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony

2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
61.697 Ft/fő

Advent Zágrábban

2 napos buszos kirándulás Zágrábban
61.697 Ft/fő

Advent a Bledi- tónál

3 napos buszos utazás Szlovéniába
102.897 Ft/fő

Újév Bledben

4 napos buszos utazás Szlovéniába
296.640 Ft/fő

Barcelonai városlátogatás

5 napos városlátogatás Barcelonában
349.183 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!