pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Tolna megye székhelye építészeti öröksége mellett borkultúrájáról híres. A hozzá tartozó, vadállományáról is híres Gemenci-erdő temészetvédelmi terület.

A város műemlékei közül mindenképpen figyelmet érdemelnek az egykori vármegyeháza udvarán lévő apátsági templomromok, érdemes felkeresni a Művészetek Házaként működő, felújított zsinagógát, megnézni a Wosinsky Mór Múzeum kiállításait, és persze nem szabad kihagyni a város híres szülötte, Babits Mihály-emlékházát sem. 
A Szekszárdhoz tartozó Gemenc kiránduló övezet. A vidék arculata a mocsarak lecsapolásával, a Duna, valamint a Sió és a Sárvíz szabályozása nyomán alakult mai formájára. A Duna gemenci hullámtere 1977-től nemzeti jelentőségű természetvédelmi terület.

Gemenc

Gemenc valamikor egy kis erdőrész volt: a Gemenci-erdő egy, a Sió-torkolatától nem messze álló házról kapta a nevét. A táj arculatában a XIX-XX. század fordulója hozott jelentős változást. A Gemenc-vidéken a mocsarak lecsapolásával, a Duna, valamint a Sió és a Sárvíz szabályozásával megváltozott az élet. BajánálBátánál már 1820-ban átvágták a Duna legnagyobb kanyarulatait, később a sükösdi, a csanádi és a koppányi átmetszéseket is elvégezték.

A Duna mai medre 1905-re alakult ki, a folyó 64 km-rel megrövidült, jó hajózóút lett, a jeges ár is gyorsan levonul, de úgy tűnik, a halászatra csaknem végzetes csapást mértek. Több lett viszont a szárazulat, így a vad megtelepedett, s mert nyugalmat talált, gyarapodott is. A Gemenci-erdő fennmaradásához az is hozzájárult, hogy a vízszabályozások megkezdésekor Pest megye és a kalocsai érsekség - tulajdoni és közigazgatási szempontból hozzájuk tartoztak a területek - nem járult hozzá a védgátak költségeihez, így a gátak a birtokhatár, illetve a megyehatár mellett épültek. A gemenci hullámteret 1977-ben nemzeti jelentőségűnek deklarálták és az Országos Természetvédelmi Hivatal védetté nyilvánította.

Történelmi emlékek

A város régi központjához közel, a Bogyiszlói úton kb. nyolcszáz síros avar temető található, hajdani kerámiakészítők feltárt nyughelye. Közelében kelták, római kori katonák és polgárok számos emléke.

A ma Kálváriának nevezett Bartina-dombon magasodott egy római őrtorony, a domb oldalában pedig a XIX. század végén sorban kerültek elő a római és a török kori sírok. A század elején még egy a Napistennek állított oltárkövet is találtak.

A város nevét megörökítő legkorábbi ismert dokumentum Szent István király 1015-ben kelt pécsváradi alapítólevele. I. Béla király (1060-63) bencés apátságot alapított itt, ahol később Szent László és Könyves Kálmán is megfordult. A kolostor a török hódítás során elpusztult. A török uralom végeztével a jelentős német betelepülés segítette a város talpra állását. 
A legelső okirat, amely Szekszárd mezővárosi rangjáról tudósít, 1485-ből maradt ránk. 
Az apátság temploma mellé bencés rendház, köré vár épült az idők folyamán. Ezt a törökök akadálytalanul foglalták el. 1541-ben szandzsák-székhellyé lett Szekszárd. 1561-ben Horvát Márk Szigetvárról idelovagolt vitézei dúlták föl a mezővárost. 
Béri Balogh Ádám kuruc vértanút Szekszárdon fogták el az osztrák csapatok.

Szekszárd 1779 óta Tolna megye székhelye.



találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

körutazás + 2024 október

Csodálatos Dél-Erdély

3 napos buszos körutazás Dél-Erdélyben
76.536 Ft/fő

Hercegovina csodái

3 napos buszos körutazás Bosznia-Hercegovinában
89.097 Ft/fő

Száztornyú Prága

4 napos buszos utazás csehországba
95.694 Ft/fő

Krakkó, Zakopane, Wieliczka és Auschwitz

4 napos buszus körutazás Lengyelországban
99.947 Ft/fő

Hosszú hétvége a Plitvice-tavaknál

3 napos buszos kirándulás Horvátországban
100.425 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!