pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Makó mezőgazdasági kultúrájáról, különösen a hagymájáról híres. A város egyháztörténeti emlékeit több műemlék épület is őrzi. Az itteni látnivalók közül figyelemre méltó az 1776-1788 között épült református ótemplom, amely 47 méter magas kősisakos tornyával sajátosan vidékies barokk alkotás.

Az ortodox zsinagógát a közösség 1895-ben építtette. A görögkatolikus templom és az empire stílusú volt püspöki nyaraló és kápolna az alföldi klasszicizmusra jellemző épületegyüttes. Az udvarán álló gimnáziumi diákotthon ad helyet nyaranta a nemzetközi festőtelepnek.

Kortársépítészeti látványosság a makói Hagymaház

A makói termál- és gyógyfürdő parkosított, kellemes környezetben várja a vendégeket. A város egyik legfontosabb közösségi eseménye, a Makói Hagymafesztivál.

Múltidéző

Makón a kedvező marosi átkelőhelynél már honfoglaló magyarok is települést találtak Velnök (Vönek) néven, ami ószláv nyelven révészt jelent.

A települést a XIII. század második felétől a birtokos Makó bánról Makófalvának nevezték. Csak a török uralom alatt rövidül le neve Makóra, ami pogány eredetű utónév (jelentése turk nyelven: dicsőséges).

A XVI. századi török uralomra, a reformáció idejére esik Makó szellemi kibontakozása: Abádi Benedek és Szegedi Kis István hitújító tevékenysége révén a város református esperesi székhely lett. Makó és környéke 1719-1848 között a csanádi püspökök tulajdona, ők telepítették be 1750 körül a görögkatolikus ruszinokat.

Makó 1730-ban Csanád megye székhelye lett, és a XVIII. század utolsó évtizedében jelentős vallásos irodalmi élet zajlott itt. Szikszai György nyitotta meg a sort, akinek "Keresztyényi Tanítások és Imádságok" című könyve 89. kiadásban 1975-ben jelent meg.

A XVIII. század végén honosodott meg e tájon a hagymatermesztés, ami a város gazdasági jólétét alapozta meg.

Az első világháború után, a trianoni békeszerződés következtében a város határszélre került. A nehéz gazdasági körülmények ellenére pezsgő szellemi élet bontakozott ki. Ezt mutatja be többek között állandó kiállításán a József Attila Múzeum.



találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

körutazás + 2024 augusztus

Hétvége a Plitvicei-tavaknál

2 napos buszos kirándulás Horvátországban
81.267 Ft/fő

Krakkó, Zakopane, Wieliczka és Auschwitz

4 napos buszus körutazás Lengyelországban
99.947 Ft/fő

Cseh Körút - Prága-Telc-Kutna Hora

4 napos buszos Cseh körutazás
105.097 Ft/fő

Kalandozás Dél-Lengyelországban

4 napos buszos körutazás Lengyelországban
109.800 Ft/fő

Velence, a gondolák városa

4 napos buszos körutazás Itália szívében
110.247 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!