pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Nemcsak a Duna, de a Börzsöny is a település vonzerejét jelenti. Számos turistajelzés indul Nagymarosról közeli és távolabbi túracélpontok felé.

A Nagymaros főtere alatt talált római kori leletek (lakóház alapja, tűzhely) a település korai eredetéről tanúskodnak. Egy 1257-ben kelt oklevél Morus néven említi. Máig tartó gyarapodását az 1715 és 1735 között betelepített német telepesek indították el, akik a város nevét egyszerűen lefordították: Grossmarosch.

A város a legújabb kori történelemben arról nevezetes, hogy a település melletti Duna-szakaszon épült volna ki az 1970-es évek végén Szlovákiával közösen tervezett Bős-Nagymaros vízlépcső gátja. A környezetvédők nyomására a rendszerváltozást (1989) követő években a politika elállt a vízlépcső megépítésének szándékától, és a már elkezdett munkálatokat leállították.

A városi címét 1996-ban visszakapott településen élt az író, Afrika kutató és vadász Kittenberger Kálmán.

A Nagymaros melletti Hegyestető 482 méter magas csúcsáról, a Julianus-kilátóból nyílik a legszebb kilátás a Dunakanyarra.

A település a 12-es úton fekszik. A Duna túloldalán, vele szemben található Visegráddal komp köti össze. Vasúton a Budapest-Szob-Stúrovo (Párkány) vonal vonataival érhető el.



találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

hajóút

Kanada és New England 8 napos hajóút a Norwegian Joy luxushajó fedélzetén

Norwegian Cruise Line - Norwegian Joy
 - 
313.120 Ft/fő

Alaszka csodás partjai 8 napos hajóút a Norwegian Bliss luxushajó fedélzetén

Norwegian Cruise Line - Norwegian Bliss
 - 
314.960 Ft/fő

Alaszka csodás partjai 8 napos hajóút a Norwegian Bliss luxuhajó fedélzetén

Norwegian Cruise Line - Norwegian Bliss
 - 
332.460 Ft/fő

New York és a Bermudák 8 napos hajóút a Norwegian Joy luxushajó fedélzetén

Norwegian Cruise Line - Norwegian Joy
 - 
348.760 Ft/fő

Kanada és a New England 9 napos hajóút a Norwegian Joy luxushajó fedélzetén

Norwegian Cruise Line - Norwegian Joy
 - 
390.120 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!