pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Európa szívében, központi fekvésének köszönhetően évszázadok óta számtalan vendéget vonz Ausztria. Az országot Németország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Olaszország és Svájc határolják. Ausztria 10 tartományból álló területének 47%-a erdő, 26%-a rét, mező, legelő, 88 nagyobb tóval, valamint mintegy 100.000 km hosszú folyóhálózattal rendelkezik. Az ország Európa természeti szépségekben egyik leggazdagabb, magas hegyek borította vidékét mondhatja magáénak. A sok esetben a római korig visszavezethető kereskedelmi útvonalakon a Duna mentén vagy az Alpok hágóin keresztül egész népek érkeztek az ország területére minden égtáj felől. Egyesek csak átvonultak vagy rövid ideig maradtak itt. Másoknak úgy megtetszett az ország és az emberek, hogy letelepedtek, magukkal hozva művészetüket és kultúrájukat, döntően meghatározva ezzel a mai Ausztria képét.

A Habsburgok uralma alatt, Ausztria Közép-Európa domináns politikai hatalma volt. A szép évek elmúltak, a nagyság a múlté, de a kornak köszönhető építészeti emlékek, a zenei hagyományok kiegészülve az Alpok nyújtotta sportlehetőségekkel turisztikai nagyhatalommá teszik. Évente sok millió, élményekkel teli turista tér vissza Ausztriából úgy, hogy a határ átlépésekor már tudják, Ausztriába vissza kell térni. Kedvező földrajzi elhelyezkedéséből adódóan Ausztria sokféle európai kultúra lenyűgöző keveréke (ezt nemcsak változatos konyhaművészete mutatja), s a jelenkor egyik legkedveltebb európai úticélja. A Bodeni tó és a Fertő-tó között elterülő országot évente 17 millió látogató keresi fel.

Modern autópályák, komfortos repülőgépek és gyors EuroCity conatok gondoskodnak az Ausztriába utazók kényelméről. Aki ide érkezik, hamarosan ráébred, érdemes ezt az országot közelebbről is megismerni. A mindössze 83 859 km2 területű Ausztria a látnivalóknak és élményeknek olyan tárházát kínálja, amelyet megéri felfedezni: a lehető legkülönbözőbb természeti formák a gleccserektől az alföldig és valamennyi kultúrtörténeti korszak építészeti és művészeti emlékei. Mindenféle sport gyakorlására is adott a lehetőség: a túrázástól a sziklamászásig, vitorlázás, szörf búvárkodás, kajaktúra, golf, kerékpározás, sárkányrepülés, gyepsí várja az érdeklődőket.

Nem kell sokat fáradni, hogy egyik érdekes helyet elhagyva megtalálja a következőt. A remekül kiépített utakon bármi könnyen és gyorsan elérhető. Nagyszerűen kialakított autóutak és autópályák hálózzák be a hegyek országát, ahogy a nemzeti himnusz első sora nevezi Ausztriát és vasútvonalak és buszjáratok is összekötnek minden települést. Magát az ország legmagasabb hegycsúcsát., a 3897 m magas Grossglocknert is jól meg lehet közelíteni autóval vagy busszal. A híres Grossglockner Hochalpenstrasse egészen 2576 m magasságig vezet.

A természet védelme nemcsak az idegenforgalom szempontjából tölt be kiemelt szerepet az ország lakosságának gondolkodásában. Kétségtelen tény, hogy a romlatlan, idillikus környezet a turizmusnak is egyik fő vonzereje.



találat
FőoldalEurópaAusztriaVia ferrata2024 július
Részletes találati lista
Ausztria

Dachstein gyalogtúra

5 napos túra Ausztriában
112.900 Ft/fő

Ausztria rejtett kincsei

1 napos buszos kirándulás a Thayatal Nemzeti Parkba, egy igazi tavaszi bemelegítő túra!
25.900 Ft/fő

Alpesi kirándulás Ausztriában, Grünsee

Egynapos kirándulás Ausztriába
25.900 Ft/fő

Medve-szurdok túra

Egynapos buszos kirándulás
25.900 Ft/fő

Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm

1 napos gyalogtúra Ausztriában
25.900 Ft/fő
Ausztria + 2024 július

Dachstein gyalogtúra

5 napos túra Ausztriában
112.900 Ft/fő

Dachstein - via ferrata hétvége

5 napos túra Ausztriába
118.900 Ft/fő

Bajor kastélyok

4 napos buszos utazás Bajorországba
125.697 Ft/fő

Több mint Bécs

4 nap az osztrák fővárosban és környékén
157.000 Ft/fő

Salzkammergut, Ausztria ékszerdoboza

5 napos körutazás
235.000 Ft/fő
kalandtúra

Rax-Alpok via ferrata: a Haid Steig

Egynapos via ferrata túra az Alpokban
28.900 Ft/fő

Dachstein - via ferrata hétvége

5 napos túra Ausztriába
118.900 Ft/fő

Dolomitok sziklaalakzatai

5 napos via ferrata Olaszországban
138.900 Ft/fő

Via ferrata túra a Garda-tó környékén

6 napos barangolás Olaszország egyik legszebb területén.
186.900 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!