pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Algarve egyik legvonzóbb és legsajátosabb városainak egyike a szűk, zegzugos, macskaköves utcáival, fehérre meszelt alacsony házaival, mára zsúfolt üdülőhellzé alakult át rengeteg szállodával, apartmannal, éttermekkel, szórakozóhelyekkel. Algarve számos szempontból elüt Portugália többi részétől. Először is ott vannak dús erdők borította hegyei, tőlük északra húzódnak Alentejo napégette síkságai. Másodszor, kultúráját erős mór hatás jellemzi, e jellegzetességet a Portugália más vidékein lakók tömören úgy összegzik, hogy Algarve nao é Portugal Algarve nem Portugália. Építészete, ételei, földrajzi nevei, helyi dialektusának bizonyos kifejezései, sőt még egyes algarveiek külső megjelenése is az arab múlttal való szoros kapcsolat bizonyítékai, sokkal nyilvánvalóbban, mint az ország bármely más részén. 

Harmadsorban itt van a mediterrán klíma, mely Algarve egyedülálló sajátsága. Ez magyarázza természetesen az óriási mértékű turistaáradatot, mely egyetlen generáció alatt e főként földművelésen és halászaton alapuló gazdasági vidéket az európai turisták paradicsomává változtatta. A turizmus felélénkülésének első jelei az 1960-as években mutatkoztak; a Salazar/Caetano-rezsim alatt Algarve remek golfpályáiról, néhány luxusszállodájáról és magánvillájáról volt híres. A diktatúra bukásával a merev építési tilalmakat is feloldották, s Algarve fejlesztése egyes helyeken a spanyol costas vad példáit utánzó irányt vett. Ám ha Algarve partvidékét három, nagyjából egyenlő részre osztjuk, hamar kitűnik, hogy az extravagáns építmények többsége a középső, Farótól Portimaóig terjedő vidékre korlátozódik, míg a keleti és nyugati részek szépsége nagyjából érintetlenül megőrződött. 

Azok, akik nem a nyári szezonban látogatnak ide, Algarvénak teljesen más arculatát fedezik fel. Az enyhe, csöndes őszi és téli hónapok nagyszerű alkalmat kínálnak a sétára és túrázásra. Januárban tízezrével borulnak virágba a mandulafák, hogy idővel finom fehér és halvány rózsaszín szirmaikat a földre hullajtsák. A tavasz a szivárvány minden színében viruló vadvirágok időszaka; rég elfonnyadnak már, mire a nyári napimádók gépei landolnak a farói repülőtér betonján.(Forrás: Cartographia)
Legjelentősebb települések a tartományban: Az ország déli részén találjuk Algarve-t melynek vonzás körzetébe tartozik Faro, Albuveria, Portimaó, Lagos, Sagres, Villa do Bispo, Aljezur, Odemira, Sines, Santiagó do Cacém, Grándola


Albuferia igazi halászfaluból fejlődött idegenforgalmi kis központtá nőtte ki magát. Hosszú homokos strandja a település bármely csücskéből könnyű szerrel elérhető. Kissé nyüzsgő pergő városka, kikapcsolódáshoz ideális. Vízi sport lehetőségek a parton mindenütt.
Armacao de Pera a kisgyermekes családok paradicsoma a sekély homokos strandja miatt, igazi 4 km-es dűne rész várja a piciket. Elsősorban a portugálok kedvenc helye.
Praia da Rocha igazi rég múltra vissza tekintő nyaralóhely, 1,5 km hosszú strandjával Algarve legszebb partjai között tartják számon, és Portimáo közelsége is sokat számít az ínyenceknek. Lagos Algarve titkos fővárosa, a hagyományokat tisztelő városka szintén régi üdülőközpont. Minden a helyén van ami Portugáliát jellemzi sziklák, homokos tenger part, kristály tiszta tenger, finom étkek, jó borok, kellemes kikapcsolódási lehetőségek. 


Tudnivalók
A spanyol határ menti Castro Marimtól a délnyugati Szent Vince-fokig húzódó tengerparti sáv Portugália legnépszerűbb nyaralóövezete, következésképp a természet is itt szenvedte meg leginkább a civilizáció térhódítását. Ennek ellenére bizonyos helyeinek állatvilága igen gazdag, ezekre a későbbiekben részletesebben is kitérünk. A vidék bármely részén, a leginkább belakottakat kivéve, érdemes kirándulást tennünk, legyen az akár olajfaültetvény, szántóföld, part menti sziklavidék, rizsföld vagy mocsár.
(Forrás: Cartographia)

Praktikus
Vásárlás
Algarve legkelendőbb cikkei a kézi festésű azulejo csempék, táj- vagy csendélet-ábrázolással. A híres csempék, más kerámiákkal egyetemben, a Porches falu közeli Porches Fazekasárugyárban szerezhetők be legkönnyebben. Kézműipari tárgyak gazdag választékát találjuk Portimaóban is. Albufeirában az Infante Dom Henrique House ritka szépségű kerámiákat, bőr- és csipkeholmikat kínál. A felsoroltakból a leggazdagabb választékot Louléban találjuk. Faróban csempét az Azularte üzletben keressünk a Rua D. Teresa Ortigaón, antik kerámiáért és réztárgyakért a Joaquim da Silva Carneiróba menjünk a Rua da Porta Novára. Lagosban a Casa das Vergas a Rua 25 de Abrilon kosarak és más fonott áruk széles választékával rendelkezik.
Algarvéban az Algarve News kéthetente kiadott információs újság, melyhez leginkább az idegenforgalmi irodákban lehet hozzáférni. Az Algarve Magazine havilap, cikkei turistáknak íródnak, a látnivalókra és rendezvényekre hívják fel a déli partvidék vendégeinek figyelmét. Lisszabonban, Oportóban és Algarve főbb turisztikai központjaiban mindenütt kapni külföldi újságokat.

(Forrás: Cartographia)

Időjárás
http://weather.yahoo.com/regional/POXX.html

Szótár
NYELVHASZNÁLAT, KISSZÓTÁR
Alapvető kifejezések
jó reggelt bom dia
jó napot boa tarde
jó éjszakát boa noite
kérem faz favor
köszönöm obrigado; vagy ha nő
mondja: obrigada
szeretnék ... queria
igen/nem sim/nao
Mennyibe kerül? Quanto custa?
elnézést desculpe
nem tesz semmit de nada
viszontlátásra adeus
Megmondaná, hogy jutok ... pode indicar-me o caminho para ...
jobbra a direita
balra a esquerda
Beszél ön angolul? Fala ingles?
nem értem nao entendo
Utazás/Városnézés
repülőtér aeroporto
fürdőszoba quarto de banho
strand praia
könyvesbolt livraria
pékség padaria
híd ponte
buszpályaudvar estacao de
autocarros
buszmegálló paragem
cukrászda pastelaria
kemping parque de campismo
katedrális sé
kápolna capela
gyógyszertár farmácia
templom igreja
farm quinta
halüzlet peixaria
szökőkút fonte
garázs garagem
kert jardím
zöldséges hortaliceiro
ház casa
vendégfogadó estalagem
könyvtár biblioteca
piac mercado
férfiak homens
kolostor mosteiro
múzeum museu
palota palácio vagy paco
park parque
benzin gasolina
benzinkút posto de gasolina
rendőrség posto de policia
postahivatal correio
rakpart cais
pályaudvar estacao de caminho
étterem restaurante vagy tasca
zuhany banho de chuveiro
fürdőhely estancia termal
tér praca
élelmiszer-áruház supermercado
uszoda piscina
telefon telefone
telefonfülke cabina telefónica
színház teatro
dohánybolt tabacaria
idegenforgalmi hivatal poste de turismo
városközpont centro cidade
nők senhoras
Étkezés
reggeli pequeno almoco
ebéd almoco
vacsora jantar
tea (uzsonna) lanche
számla a conta
Az ellátás is benne foglaltatik? O servico está incluido?
itallap a lista dos vinhos
kenyér pao
sajt queijo
baromfi frango
feketekávé bica
tejeskávé café con leite
tojások ovos
hal peixe
sonka fiambre
bárány anho
narancslé sumo de laranja
disznóhús porco
marhapecsenye bife
tea cha
borjúhús vitela
ásványvíz (buborékos) água
(com gaz)



találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!