pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
A település és környéke kiemelt idegenforgalmi központ - többnyire ide érkezik először a pusztára kíváncsi utazó, innen indul a Hortobágy népi építészeti nevezetességeinek, természeti értékeinek felfedezésére.

A Hortobágy-puszta igen tágan értelmezhető földrajzi meghatározás. Oklevelekben csak a XIX. század húszas-harmincas éveiben kezdték használni a Debrecen tulajdonában levő, a Hortobágy folyó melletti pusztabirtokok és legelők megjelölésére a Hortobágy-puszta gyűjtőnevet.

Hortobágy, a település a legcsekélyebb mértékben sem viseli magán a puszta életmódbeli, néprajzi, építészeti hagyományait. A község évtizedeken át főként a Hortobágyi Állami Gazdaság dolgozóinak lakóhelyéül szolgált, az 1960-as, 70-es évek vidéki építészetére jellemző típusházakkal, szabályos utcarendszerrel, teljes infrastruktúrával. A település azonban napjainkban a vidék egyik idegeforgalmi központja.

A puszta évenként visszatérő, s régi hagyományokra visszatekintő rendezvénye a Hortobágyi Hídivásár, amelyet augusztus 18-20. között rendeznek a Nagyhortobágyi csárdával szemközti területen. Ma már idegenforgalmi látványosság, ahol különlegességnek számító népművészeti tárgyakat lehet vásárolni.

A Hortobágy község központjától mintegy 2 kilométerre lévő Máta a híres hortobágyi ménes élőhelye: több mint 300 éve tenyésztik itt a Nónius fajtát, július első hétvégéjén itt tartják a Hortobágyi Lovasnapokat.

Különleges élményt nyújt az utazónak a pusztai szekerezés, amelynek során közvetlen közelről ismerhetők meg a Hortobágy természeti értékei. De felfedezhető a vidék egy-egy kerékpártúra alkalmával is.

A magyar Alföld jellegzetes vendéglátóhelyei a csárdák, amelyek forgalmas utak mentén épültek. A Hortobágy kiterjedt területén a XIX. században mintegy negyven csárdaépület állt, és a pusztán átvezető 33-as főút mentén Tiszafüred és Debrecen között ma is működő csárdákat találni.

A település megközelíthető közúton: az M3-asautópályáról Füzesabonynál a 33-as útra letérve Tiszafüred felé, onnan tovább a 33-as úton mintegy 36 kilométer. Vasúton a Debrecen-Füzesabony vonalon fekszik.

Hortobágyi csárdák

A csárdaépületek a török kiűzése után, az Alföldön megritkult településhálózat hátrányainak csökkentésére, a nagy határú szabad királyi és mezővárosainkba vezető, forgalmas utak mentén épültek- általában olyan távolságra egymástól, amekkorát terhes szekerekkel két etetés-itatás között, a vásárba lábon hajtott jószágokkal pedig reggeltől estig meg lehetett tenni. A csárdákhoz mindig csatoltak megfelelő legelőterületet is, alapvető szempont volt az utazó ember és a pásztorok igényeinek a kielégítése. Az így kialakult csárdahálózat hozzátartozott a XVIII-XIX. századi magyar Alföld képéhez. 

Hortobágyi Nemzeti Park nyugati fogadóházának közelében a Patkós, ezt követi a Kaparó, majd a Kilenclyukú híd mellett a Nagyhortobágyi, a Keleti-főcsatorna partján a Kadarcsi, végül pedig, már a megyeszékhely határában, ahol a 33-as főútból elágazik a Debrecent Balmazújvároson át Tiszacsegével összekötő út, a Látóképi.

 



találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!