pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Larnaca hagyományai

Ciprus egyre népszerűbb városkájává vált Larnaca, mára az egyik legkedveltebb célpont a szigeten. Homokos strandjait állandóan ellepik a nyaralók, míg a part mentén betérhetünk a vendéglőkbe, bárokba és üzletekbe. Sétánya a Merinától az Erődig vezet, mely kellemes séta bármelyik nap.A görögkeleti pünkösd egyik érdekes népszokása (Húsvét után 50 nappal), mikor díszbe öltöztetik a várost, az emberek egész nap a sétányon járkálnak, majd a tengerbe gázolva vízzel fröcskölik egymást. Az egyház az özönvízre, Noé megmenekülésére emlékszik ezzel, míg mások pogány rítusokat sejtenek a hagyomány mögött. Ezen a napon versenyeket is nézhetünk és koncerteket hallgathatunk.

Larnaca történelme

A mai város a Kr. e. 13. századi Kition-ra épült, a korábbi város romjai még látogathatók. Megnézhetjük a központi ásatást, rálátva mindenre: egykor hatalmas templom állt itt, déli falán hajóábrázolásokkal. A Mükéné romkertben sírleleteket tekinthetünk meg, pl. agyagtárgyakat, korabeli ékszereket. A régészeti múzeumban pedig közelről is megszemlélhetjük a tárgyakat.
Másik híresség, az Ayios Lazaros megmaradt fehér harangtornya. Nevét a bibliai Lázárról kapta, aki állítólag feltámasztása után Ciprusra menekült, és ott is halt meg. Maradványait Konstantinápolyba vitték, de szarkofágja ma is megtekinthető.
Tengernyi kincs látható a Pierides Múzeumban, melyeket a velencei származású névadó gyűjtött össze. Négy helyiségben láthatók az ókori Marion terrakottaszobrai, középkori mázas edények és Ciprus korábbi térképei. Az Erődmúzeum szintén leleteknek ad otthont. 
Rézműves tárgyak, gravírozott dobozok, hamu- és gyertyatartók – ezek a jellegzetes souvenirek, melyeket sok helyen megkaphatunk. Szintén népszerűek a szőnyegek, kecske- és juhbőrök. Larnaca szórakozóhelyei leginkább annak kedveznek, aki szeretne megismerkedni a buzuki hangjával és a görög táncokkal. 
Larnaca közelében található még a 18. században, törökök által létrehozott vízvezetékrendszer, melyet ma már nem használnak, de 37 megmaradt boltíve impozáns hatást nyújt. 40 km-re pedig Ayia Napa szállodái és diszkói várják a látogatókat éjszaka, nappal pedig egy 16. századi velencei kolostor.
Akár a pünkösdi fröcskölésre érkezünk, akár egy hétköznapon, megragad minket Larnaca és környékének egyedi szépsége. 

Tudnivalók
LARNACA (LARNAKA) Az 1974-es török támadás előtt Larnaca hírét nem ismerték a szigeten túl. Kyrenia és Famagusta a törökök, a nicosiai repülőtér pedig az ENSZ ellenőrzése alá került, így a görögök kiestek a légi forgalomból, aminek a turizmus látta kárát. Tehát rövid idő alatt kellett a nagy Jumbo jetek fogadására alkalmas repülőteret, valamint szállodákat, apartmanokat építeniük, amelyek aztán a keleti parton gomba módjára bújtak ki a földből. Ma már a szigetre látogató turisták fele Larnacába érkezik, és a város népszerűbb lett Nicosiánál. Persze többé nem olyan csendes és álmos kis hely, mint azelőtt, de megőrzött valamit régi hangulatából, abból az örökségből, amelyet az itt élő gyarmati urak hagytak maguk után. Régebben nem volt homokos strandja, a jelenlegi rövid fövenyes szakasz, amely tavaszszal mesésen kizöldell újra és újra, emberkéz munkája. Jellegzetes, szakállas pálmákkal szegélyezett tengerparti sétánya hívogató, sokféle lehetőséggel csábít evésre, ivásra, vásárlásra. Forró nyári napon is érdemes, sőt kellemes rövid gyalogutat tenni a Merinától a sétány déli végében álló Erődig. Visszafelé felfedezőútra indulhatunk az eldugott kis utcákban, vagy visszatérhetünk a Zinonos Kitieos úton, de feltétlenül keressük fel az Ayios Lazaros-templomot. Van errefelé állatkert, néhány kisebb park és kétmúzeum. Nyugatra található a sós tó (Salt Lake) és a Hala Sultan Tekke, amelyhez már sokkal többet kell gyalogolni. Évente egyszer, ötven nappal húsvét után (görögkeleti pünkösd) a város díszbe öltözik a Kataklysmos (özönvíz) ünnepén. A sétány mentén bódék sorakoznak, és az emberek két napig délutántól késő estig itt tolonganak, lemennek a partra, belegázolnak a tengerbe, és egymást fröcskölik. A rituális locsolkodással együtt járó, sajátosan ciprusi örömünnep gyökerei az ősidőkig nyúlnak vissza. Az egyház Noé megmenekülésére emlékezik az ünneppel, amely mögött valójában ismeretlen eredetű pogány rítus rejtőzik. Sokan úgy tartják, hogy ez volt Aphrodité megszületésének ünnepe, mások szerint az istennő megtisztulásának napja, miután egyesült Adonisszal. Senki nem tudja biztosan, de mindegy is; az emberek egyszerűen vidámak, hogy együtt lehetnek, soujoukkót vagy fagylaltot nyalogatva, s minél nagyobb a tömeg, annál jobban érzik magukat. A csillagos ég alatt megszólalnak a kobzok, a hegedűk meg az ősi árkádiai aulosok (sípok). A fából ácsolt színpadokon fiatal férfiak ropják a táncot, eljátsszák, amint sarlóval vagy vajköpülővel dolgoznak. Nem maradnak el a zeneszerzői és költői versenyek sem. Az ünnepség fénypontja igazából a chattismata, a költői megmérettetés. A vetélytársak nyílt színen teszik próbára tehetségüket, s a rögtönzött erőpróba gyakran olyan hosszúra nyúlik, hogy szinte lehetetlen (vagy nem ajánlatos) kiválasztani a győztest. Ne felejtsük el, hogy Larnaca egykori híres polgára, Zénon volt a sztoikus filozófia megteremtője. A ciprusiak ünnepelt nagyja valójában föníciai volt, aki Kitionban született Kr. e. 333-ban. Mellszobra ott áll a Nikodhimou Mylona és a Grigori Afxendiou út találkozásánál. Ahogy távolodunk az óvárostól, egyetlen dolgot leszámítva nincs érdekes látnivaló. Az egyhangú, lapos tetejű lakóházakon napelemek, víztartályok, rozsdás tartórudak erdeje. Az égre meredő vasrudak jelzik, hogy az építők megszerezték az engedélyt a további emeletráépítésre, s ha valaha szükség lesz rá, így könnyebben folytathatják. Ebben a városrészben csak Noé unokája, a legendás Khittim alapította ősi Kition romjai számíthatnak érdeklődésre. Megéri egy kis kerülőt tenni, mert e romok Larnaca ősi múltjának, történelmének tanúi. A mai város ugyanis a Kr. e. 13. sz.-ban már létezett, a maga korában fontos szerepet betöltő Kition maradványaira épült. A település három részre tagolódik. A tengerpart mentén vezető forgalmas főút mellett van a központ, itt épült ki az idegenforgalmi negyed. Ettől délre húzódik a parti sétány, egészen a repülőtérig, ebben a negyedben találhatók az üzletek, éttermek, bárok. Larnacától északra, a Dhekelia felé vezető út melletti városrész a voltaképpeni turistanegyed, amely a nyaralók kényelmét szolgálja. Itt külön bevásárlóközpontok, kávéházak, vendéglők, szórakozóhelyek és szállodák vannak, amelyekhez önálló strandok tartoznak. (Forrás: Cartographia)

Praktikus

Szálláshelyek: A magányos utazó nem könnyen talál szállást Larnacában. Az öböl partján ugyan sok szép új szálloda van, de azokat előre lefoglalják az utazási irodák, és csak utószezonban akad szabad szoba némelyikükben. Rossz, szúnyoglepte bungalóba meggondolatlanság menni, mert tönkreteszi az ott töltött időt. 
Éttermek: Larnaca éttermei csalódást okoznak annak, aki gasztronómiai élvezetekre vágyik.
Vásárlás: Számos üzlet sorakozik a Zinonos Kitieos úton, egy ugrásnyira a tengerparttól. Különösen szépek a rézműves tárgyak: hamutartók, gyertyatartók, gravírozott dobozkák. Mindenütt kapni lehet keleti mintájú szőnyegeket és szőtteseket, valamint kikészített juh- és kecskebőrt. (Forrás: Cartographia)


Szótár
NYELVHASZNÁLAT, KISSZÓTÁR A NYELV Ciprus hivatalos nyelve a görög és a török. A sziget kettéválasztása óta délen görögül beszélnek, míg északon törökül. Aki tud angolul, könnyen boldogul délen, hiszen az idegenforgalomban dolgozó görög ciprioták mind jól beszélnek angolul. A kis falvak kávézóiban, üzleteiben elkel, ha tudunk néhány szót görögül, mert az ottaniak nem beszélnek más nyelven. Északon kissé más a helyzet, mert kevesebben tudnak angolul. A pincérek és más kiszolgálók angoltudása elég szegényes, előnyös, ha ismerünk néhány török szót. Görög Ha nem ismerjük a görög írást, nem sok hasznát vesszük a szótárnak. A görög ábécé ismerete hasznunkra válhat, segíthet az eligazodásban. Akárcsak az alábbi néhány alapvető, átírásban közölt szó és kifejezés.

Görög ábécé Alpha Aa rövid a Béta Bb v hang Gamma Gg torokhangú g Delta Dd d hang Epszilon Ee rövid e Dzéta Zz z hang Eta Hh hosszú í Théta Uu lágy th Ióta Ii rövid i Kappa Kk k hang Lambda Ll l hang Mű Mm m hang Nű Nn n hang Kszí Jj vagy ks hang Omíkron Oo rövid o Pí Pp p hang Rhó Rr r hang Szigma Ss s hang Tau Tt t hang Üpszílon Yy lehet ü, rövid i, esetleg hosszú í hang Chí Xx torokhangú ch Pszí Cc psz hang Ómega Vv hosszú ó Számok 1éna 2dío 3tria 4téssera 5pénde 6éxi 7eptá 8októ 9ennía 10déka 11éndeka 12dodéka 13dekatría 14dekatéssera 15dekapénde 16dekaéxi 17dekaeptá 18dekaokto 19dekaennía 20ikosi 30triánda 40soránda 50penínda 100ekató 101ekaton éna 1000chília

Alapvető kifejezések:
jó reggelt kaliméra
jó estét kalispéra
jó éjszakát kaliníkta
viszontlátásra chérete
helló yásou
köszönöm efharistó
kérem/szívesen parakaló
igen ne*
nem óchi
Hol van a...? pu íne?
Mennyibe kerül? póso káni?
Szeretnék... tha íthela
Beszél ön...? milate...?
Nem beszélek görögül den miló elliniká 



találat
Részletes találati lista
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!